( andrej_ | 2023. 10. 14., szo – 19:18 )

Mindkettőtök rossz nyomon jár. Egyetlen muszlim ország oktatását sem kellene lenézni, mert lehet meglepődnél hol járnak.

A hadsereg mérete darabra egy nagyon szép dolog, de meg kéne nézni a Yom Kippuri, és a Hatnapos háborúban mi történt. Azóta az izraeli fegyverek minőségben elég erőset javultak. Perpill pár nap alatt komoly erőt mozgosítottak, hiszen Izraelben elég komolyan veszik a tartalékos szolgálatot, és gondolom még folyamatban vannak. Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy egy kevésbé reguláris, és jóval kisebb erőforrásokkal rendelkező ellenségük van. Jelen helyzetben a környező országok nemnagyon fognak nyíltan beavatkozni, pláne miután megjelentek az amcsik carrier strike group*-pal.

CSG: Ez nem pusztán az repülőgép hordozót jelenti, hanem jónéhány kisebb nagyobb hajót, rakéta cirkálót, korvettet (igen ez a kettő már összemosódott), és kisebb hajókat, vadász tengeralattjárót, és 1db F-18-as ezredet (winget, 3x 12 gép, ez a cseh, szlovák, és magyar légirő egyben, és valszin harcértékben jóval több), ki tudja hány drónt jelent. Állandó F18 őrjárattal, és AWACS (hordozón E2C Hawkeye) jelentéttel megdobva. Irtózatosan komoly első csapást tudnak ők önmagukban mérni pusztán hagyományos fegyverekkel.

https://edition.cnn.com/2023/10/12/middleeast/israel-ground-invasion-ga…