ott kint, eleg messze az ismeroseidtol, olyan dolgokat is bevallalsz, amihez itt nincs pofad.
Ez igaz, de azért nagyon fontos a perspektíva. Mi azt számolgattuk, hogy itt Finnországban, egy fiatal pár, ha mindketten dolgoznak és nem élnek pazarló életet, akkor kb 5 év alatt tudnak összerakni egy 40-50 m2-es lakás árát (kölcsön nélkül). (Igen, világos, hogy ez egy sokismeretlenes egyenlet, de azt nézegettük anno a feleségemmel, hogy milyen lett volna az életünk, ha csak az más, hogy Magyarország helyett Finnországba születünk.)
Amikor kijöttünk (2004-ben, két gyerekkel), akkor mi is bevállaltuk, hogy az első három évben az egyetemi lakótelepen laktunk, nekünk ez egyértelműen életszínvonal esés volt (pilisi saját lakás vs lepukkant panel bérelt lakás). Viszont onnan már sajátba költöztünk jó környékre, és az addigra már négy gyerekünket olyan környéken nevelhettük fel, amihez hasonlóra Magyarországon nem sok esélyünk lett volna (két egyetemi kutatói fizetésből). Plusz, a kinti viszonyok 10 évvel később engem az akadémiából átirányítottak a vállalkozói szférába, ami akkor nagyon rossz volt, de utólag sűrűn hálát adok érte a Jóistennek. Ez is olyasmi, ami Magyarországon nagy valószínűséggel nem történt volna meg, szerintem.
A minap megpróbáltuk elképzelni, hogy milyen lenne az életünk, ha az elmúlt 20 évet nem Finnországban, hanem Magyarországon csináljuk végig, mert akkor úgy döntünk, hogy maradunk. Tettük ezt a volt évfolyamtársak, barátok életét látva. Nagyon máshová kerültünk, és nagyon nem bánom, hogy így alakult, ahogy. Nekünk simán megérte azt a három év alámerülést az elején.