A fekete nyúlra ez tényleg igaz. Jó hogy felhoztad. Ha töménytelen mennyiségben hagyják nézni, teljesen igazad van. Azt vettem észre nem csak ebben a mesében, hanem a többi modern üngyörgő-büngyörgőben is (sajnos van köztük teljesen magyar gyártás is). Nincs bennük kompromisszumra késztetés, a kis főhős, aki később a gyermek kedvence lesz. Mindig igaza van, mindig úgy történik minden, ahogy Ő akarja. Mindenért csak dícséret van, vagy kerülő megoldás, hogy még is igaza legyen.
Ez a hisztivel kiharcolt bármit segíti elő a gyermekekben. A nyulas mesében meg hiába van minden szereplőnek mentora. Akik elvileg a szülők lennének. Eleve vizuálisan egy kisebb "valami". Mindegyik egykaptafa, jellemtelen kis szürke, aki mindig igazat ad. Ez így tényleg toxikus. A szülői ideált rombolja és arra készteti a gyermeket, hogy hisztizzen.
Ez a toxikus nyúl nálunk is ment, de fentebb vázolt módon. Nem lett belőle függőség és a nélküle amúgy is jelentkező hiszti hajlam is a legelején és nagyon határozottan meg van-meg volt fogva.