[POL] Fico gyilkossági kísérlet

Fórumok

Meglőtték Robert Fico (Smer) kormányfőt a kormány nyitrabányai (Handlová) kihelyezett ülését követően. 

[..]

A Plus7Dní információi szerint Ficót a mellkasán és gyomrán érték a lövések. A lövések azután dördültek el, amikor a kormányülés végével Fico az emberek közé ment. Ekkor valaki azt kiabálta, „Robo, gyere ide”. Úgy tűnt, a kormányfő épp kezet fogott volna valakivel, amikor eldördült a lövés.

A helyszínen három–négy lövést lehetett hallani. A Denník N-nek nyilatkozó egyik szemtanú látta, amint Fico a földre esik, ezután már csak véres sérülést látott a kormányfő mellkasán és fején. Hogy a sérülések milyen súlyosak voltak, nem tudta megállapítani.

A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették. A helyszínt és a környéket evakuálták.

[..]

https://ujszo.com/regio/lovesek-dordultek-a-kormany-kihelyezett-ulese-u…

--

Frissítés:

Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter az RTVS Sobotné dialógy című műsorában elmondta, a kormányfőt tájékoztatták az országban zajló eseményekről, állapota stabil. Arra vonatkozóan, hogy a miniszterelnök mikor térhet vissza a munkához, nincs információja. „Ismerve őt, biztos vagyok benne, hogy megpróbál minél hamarabb visszatérni” – vélekedett a tárcavezető. Hozzátette, Ficónak most pihenésre van szüksége.

2024. május 25. 13:28 - https://ujszo.com/kozelet/javult-robert-fico-allapota

Így marad a címben említett gyilkossági kísérlet / assasination attempt

Hozzászólások

Tippeljük meg, hogy kiknek állhatott érdekében. Kiknek akartak kik üzenni.

Ugyanitt: az Északi-Áramlat II felrobbantásának bűnösei megvannak már?!

trey @ gépház

Egy politikai gyilkossági kísérletet láttunk Európa közepén. Mielőbbi jobbulást a szlovák miniszterelnöknek!” – üzente Donáth Anna.

Kedves Anna! Aztán kinek állna érdekében egy békepárti politikus kinyírása, aki kijelentette, hogy nem szállít fegyvert Ukrajnába? Hmm? 🤔

trey @ gépház

Aztán kinek állna érdekében

A megolt ujsagirok csaladjainak? Nem iteltek el miatta, de a szukebb csaladi kor siman donthet ugy, hogy kiegyenlitik a szamlat.

Esetleg regebbi alvilagi baratainak.

Bar mivel elbenaztak, ezert valami amator lehetett.

 

De persze lehet Soros, laposfoldgombolyitok es vadon elo gender-harcosok tamadtak ra! :)

Fico hatása az EU-ra marginális, nem kell kinyiffantani hozzá hogy ezt láttassák. Ezzel ellentétben zavart kelteni és vitát tipikus ruszki módszer. 

Persze nem erről beszéltünk, hanem arról, hogy ez a 71 éves retardált miért lőtte le a Ficot. Erre azt mondani, hogy nyugati befolyásra csak propaganda szempontból értékelhető logika. Ugye az megvan, hogy Kotleba nem épp nyugatos, a Slovenski Branci meg épp arról híres, hogy oroszpárti. De persze csak véletlenül csatlakozott ezekhez "megtévesztésből" :) "előre kitervelt módon" :) 

Egyszerűen egy szakadt elme.

Már ne haragudj, de keresd már az érdeket ebben egy picit... Legyen már minimális logikai készséged. 

Ha valóban ezek akarják kinyiffantani, akkor _tudatosan a választás előtt_  csinálják? Milyen hasznuk származik belőle? Meghal? Mártír. Nem hal meg? Kampánytéma 0 eredménnyel. 

Ha már ki akarják nyírni miért nem utána? Akkor már több értelme lenne...

A valasztasok utan lottek meg:

https://en.wikipedia.org/wiki/2024_Slovak_presidential_election

https://en.wikipedia.org/wiki/2023_Slovak_parliamentary_election

(Ha az EU-s valasztasra gondolsz, ott meg ezelott es ezutan se lesz eselye semmilyen nemUSA barat formacionak tobbsegbe kerulni. Ezen a meglovesen semmi nem mult, max annyi, hogy 82% helyett 78% aranyban lesznek azok, amit minden nemzetkozi kerdest pont ugy gondolnak, mint az USA demokrata partja. Nem oszt, nem szoroz.)

zavart kelteni és vitát tipikus ruszki módszer

??? tipikus [befolyásolási] módszer. Teljesen lényegtelen, hogy ki akar befolyásolni: amíg a belső harcok folynak sokkal könnyebb kívülről dirigálni.

A merénylet okozta instabilitás és a polgárok biztonságérzetének megingatása (mert az ilyen védett személyek, demokratikus intézmények támadásának ez is célja) minden külső szereplő számára hasznot hajt: annak is aki magában a zűrzavarkeltésben érdekelt, annak is aki "pajzsot/védelmet árul".

--

A konkrét elkövető teljesen zavaros fickó, megérdemli a tényleges életfogytiglant.

Ki triggerelődött? Írtam egy teljesen normális hangvételű választ.

Segítek:

triggered

experiencing a strong emotional reaction of fear, shock, anger, or worry, especially because you are made to remember something bad that has happened in the past

https://dictionary.cambridge.org/dictionary/english/triggered

Te vagy az aki láthatóan teljesen beszűkülten tekint a világra.

Komolyan képes voltál leírni ezt:

zavart kelteni és vitát tipikus ruszki módszer

carlcolt jobb hivatkozást talált, de ahogyan ovlastam ezt tőled én nem triggerelődtem: hangosan felnevettem.

--

a magyar mondatokat sem értitek

Mit nem értünk Te drága jótét lélek? Láthatóan nincs értlemes mondanivalód azon túl, hogy süt belőled a gyűlölet: nyugodtan fejtsd ki magvas gondolataid, hátha képesek leszünk találni valami tartalmat..

ugyanott hibáztok

?

Annyira korlátoltnak lenni, hogy nem érteni az egyszerű összefüggéseket, majd ugyanúgy reagálni kapkodóan és felületesen :) Ez az amit csináltatok. 

1, Valaki (trey) felállított egy baromságot (konteo) sejtett 

"Aztán kinek állna érdekében egy békepárti politikus kinyírása, aki kijelentette, hogy nem szállít fegyvert Ukrajnába? Hmm?"

2, jeleztem, ha már az érdekeket követjük akkor logikai bukfenc a vázolt konteo, de egyáltalán nem erről van szó, csak annyi, hogy a csávó retardált. 

Én arra gondolok hogy ez inkább orosz érdek lenne (zavarkeltés az EU-n belül) de sztem ez a csávó simán csak retardált volt aki meglőtte Ficot. 

3, Ugyanaz a személy (trey) módosított a konteo-ján látván, hogy baromság

Egy retardált bohóc, amelyik beszopta az ukrán-nyugat propagandát. Stimmel.

 hogy mégse érdek inkább csak valakit megtévesztettek (gyakorlatilag felállított egy másik konteot)

4, erre én ráírtam hogy ennél még a következő baromság is valószínűbb:

Ez olyan mintha azt mondanám, hogy köze van Orbánhoz hisz lévai a csávó és ugye Orbán felesége is Lévai... 

5, a "szupercsapat" második tagja erre újra visszahozta az eredeti konteot az ellentétének szarkasztikus kiemelésével a józan logika teljes hiánya mellett

na, a "putyin lelövette az (((oroszbarát))) elnököt" azért vitte az első díjat"

6,  Erre én leírtam ez mekkora baromság, mert Fico kb semmi vizet nem zavar:

Fico hatása az EU-ra marginális, nem kell kinyiffantani hozzá hogy ezt láttassák. Ezzel ellentétben zavart kelteni és vitát tipikus ruszki módszer. 

de ha már választani kell, a ruszkiknak ez sokkal jobban jönne, és igen ez egy tipikus ruszki módszer. 

Na erre mindanyiótok ugyanazt a hisztit vágta ki.  _Meg sem értve_ hogy pontosan úgy gondolom senki nincs a faszi mögött, csak egyszerűen beteg. 

csináltatok.

1-1 társalgást folytatunk. Jakuhoz hasonlóan Te is megbuktál nyelvtanból, nem jár a csoki :).

de ha már választani kell, a ruszkiknak ez sokkal jobban jönne, és igen ez egy tipikus ruszki módszer. 

Nem, nem ezt írtad, alább az idézet:

Fico hatása az EU-ra marginális, nem kell kinyiffantani hozzá hogy ezt láttassák. Ezzel ellentétben zavart kelteni és vitát tipikus ruszki módszer.

Persze próbálhatod újra keretezni a szűklátókörű marhaságot amit leírtál.

erre mindanyiótok ugyanazt a hisztit vágta ki

Csak teljes nyugalommal felhívtuk(egyen-egyenként) a figyelmet a valótlanságra amit állítottál.

Segítek:

hisztéria főnév ..iát, ..iája (csak egyes számban)

1. (orvostudomány) Különféle eredetű, szervi elváltozás nélküli idegbetegség, melyet beteges érzékenység, szorongások, fóbiák, ill. általában a lelki élményeknek kínzó testi tünetekben való megnyilvánulásai jellemeznek. Hisztériában szenved. A hisztériát lelki ráhatással is gyógyítják.

2. (átvitt értelemben) <Egyénben v. közösségben> feltűnő formákban megnyilvánuló ideges ingerlékenység, nagy mértékű, fegyelmezetlen idegesség, az önuralomnak (kül. félelemtől való) elvesztése következtében előálló érzelmi s idegállapot. Háborús hisztéria. Merő hisztéria az egész. Újabb hisztéria lett úrrá a tömegeken. Az általános hisztéria alól kevesen tudták magukat kivonni. A hisztériát le kell küzdeni.  Elhallgat véres, démoni kacaja az ostoba hisztériának. (Karinthy Frigyes) Erzsi hisztériája a Gyula esete óta nem csapott ki … medréből. (Babits Mihály)

https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-e…

Az, hogy esetleg Te ettől ingerültté válsz nem jelenti azt, hogy rajtad kívül bárki is hisztizik :).

1-1 társalgást folytatunk. 

Nem, mindannyian elkezdtétek ugyanaz ellen érvelni, ami bele akartok látni valamibe. 

újra keretezni 

Semmit nem keretezek újra, egyértelmű abból amit írtam, ezt a hozzászólás további része is megerősíti idézem "Persze _nem erről beszéltünk_, hanem arról, hogy ez a 71 éves retardált miért lőtte le a Ficot. .... _Egyszerűen egy szakadt elme_" 

 teljes nyugalommal felhívtuk

ja ja ezért érzed úgy hogy szótáraznod kell amivel nem értesz egyet. Ez már a stratégiai nyugalom?  

Te ettől ingerültté válsz

Ne vetítsd ki az érzelmeidet, nincs bennem a leggyengébb feszültség se, sőt jót röhögtem azon hogy min triggerelődtetek, elég leleplező volt :) 

Nézd. Leírtad, hogy X dolog "a ruszkik módszere". Erre többen is egymástól függetlenül reagáltunk, mert akkora egetverő marhaság. Ennyi történt.

Erre próbálod a saját marhaságodat feledtetni azzal, hogy "triggerelődés"-t (szép magyar szó amúgy) ill. hiszti-t emlegetsz.

Saját elvakult fanatizmusod próbálhatod mások jelzős szerkezetekkel felruházásval mentegetni, de eddig nem túlzottan sikeresen.

Inkább támaszd alá valamivel az állításod igazságtartalmát: mitől is lesz kifejzetten "tipikus ruszki módszer". Mert azt látom, hogy kínosan próbálod bármi másra terelni a témát erről a számodra kényelmetlen kérdésről :).

mert akkora egetverő marhaság

Szerintem meg sem értetted mit írtam. De persze ettől függetlenül véleményed az van :) 

Saját elvakult fanatizmusod

Pontosan mi abban a fanatizmus, hogy marhaságnak nevezem trey által felvezetett konteot? Vagy hogy azt mondom, hogy egy sérült ember cselekedete volt? 

Hoztál 1db példát.

Adolf Tolkachev.

Tessék egy másik. Most akkor ettől tipikus jenki módszer?

KGBéla nem zavar keltés, hanem információs és befolyásolási műveletek végett lett oda helyezve ahova.

rohadt hosszú lista

persze.

Weeping Angel

Brutal Kangaroo

Fine Dining

Cutthroat and Swindle

HammerDrill

HarpyEagle

[és folytathatnánk a végtelenbe és tovább]

--

Ha magyar vonatkozású orosz ügynököt akarsz említeni miért nem nevezed nevén Szilvásy György-öt?

Inkább támaszd alá valamivel az állításod igazságtartalmát: mitől is lesz kifejzetten "tipikus ruszki módszer". Mert azt látom, hogy kínosan próbálod bármi másra terelni a témát erről a számodra kényelmetlen kérdésről :).

Természetesen erre a továbbra sem bírtál semmit sem reagálni :D.

Mit nem lehet érteni? Adott egy jobboldali faszi, van fegyvere, nem nézi jó szemnel, hogy Ficó szopikázza Putyint. A szlovák tikos szolgálat elalszik, lehet altatják őket a beépült FSZB-sek, ezért Ficónak fingja sincs a belső feszültségről… Egyszer csak előkerült valaku, aki tüzel… Most előkerült valaki…

Allitolag ki akart hatralni Putyin mogul.

Amugy az oroszoknal az utobbi 2 evben meglepoen sok oligarcha, meg magas rangu katonai meg ceges vezeto lett ongyilkos, vagy baleset aldozata. Sokan kiugrottak a zart ablakon, masok veletlenul merget tettek a teajukba, Prigo belerepult egy legvedelmi raketaba.. ezek is a szlovak baloldal (ex neonacik) miatt tortentek?

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Értelemszerűen ilyen turbulens politikai helyzetben nagyon sokféle indíték lehet nagyon sokféle érdek mentén. Aztán ott van még a provokáció lehetősége is, továbbé lehetséges a magányos elkövető esete. Mostanában bármi hihető, magyarázható.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szeretnéd felhasztnálni az esetet saját konteód alátámasztásához, de nem nagyon érted a szlovák nacionalisták lelki világát aktuális indétékait! A szlovák jobbosok utálják az oroszokat. Utálják a magyarokat is, de az oroszokat sokkal jobban. 

Jól értem, hogy a kérdésre, hogy mitől *tipikus orosz* ez a módszer, a válaszod:

Ez egy tipikus orosz módszer, ez a válasz rá.

?

--

Attól *tipikusan orosz*, hogy Te ezt állítottad? 

Nem vagy esetleg gender tudós?

https://www.youtube.com/watch?v=RYkvV6cUyN4

zavart kelteni és vitát tipikus ruszki módszer

Komolyan ott tartunk, hogy azt kell magyarazni, hogy az "oszd meg es uralkodj" nem csak oroszok modszere, hanem mindenkie, aki barmilyen formaban barmilyen hatalmat vagy nagyobb vagyont probal megtartani es tamadas ala kerul(ne) ellensegei megosztasa nelkul?

Ne mar! Tenyleg ennyire melyre sullyedt axiomalisan is a vita szinvonala?

vitát kelteni - szoval oroszok nelkul mindenki 100% egyetertesben lenne, mert senki nem keltene vitat. Elkepeszto, hogy hogy kepes valaki ekkora baromsagot leirni, mint te willy!

Igen, ennyire milyen süllyedt a színvonal- bár vitának nem nevezném, ami itt zajlik. Az már 2018-ban is jól látszott, hogy a magukat iiberálisnak képzelőket kis hazánkban megette a gyűlölet - velőig.  Az orbángyűlölőknek már könnyedén be lehetett adagolni a magyar néplélektől  alapvetően idegen oroszgyűlöletet is, ahogy a drogosok könnyen csúsznak bele az alkoholba és egyéb függőségekbe is. A gyűlölet pedig beszűkíti a tudatot, így jutnak el willy és betegtársai oda, hogy egy bizonyíthatóan progresszív elveket valló, pro ukrán gyilkosba is a Kreml gonosz terveit végrehajtó bábot lássanak, vagy hogy a hogy a zaarkeltést, mint poltikai alapműveletet kizárólag orosz sajátosságnak véljék.  A gyűlöletfüggőknek egyre erősebb és erősebb adagok kellenek, szóval lesz ez még lejjebb is, méghozzá sokkal lejjebb.  Ugyanis a legújabb messiásuk sokkal ügyesebben csatornázza az indulatokat, mint elődje,  így én további állapotromlásra számolok. 

Update: már itt is van, június 8-ára már nem békés tüntetést szervez Messiás2.0:
Magyar Péter megdöbbentő fenyegetőzése, fenyegetőzés, magyar péter, tüntetés - Videa

D ne izgulj, ez szerintük rendben, jogos, sőt, ez az egyetlen út.

A tüntetés neked fenyegetőzés?  Békemenet akkor mi? Ja az fizetve van, bocs. 

Az már 2018-ban is jól látszott, hogy a magukat iiberálisnak képzelőket kis hazánkban megette a gyűlölet - velőig

ki "képzeli" magát iiberálisnak, most akkor "illiberálist" akartál írni? 

  Az orbángyűlölőknek már könnyedén be lehetett adagolni a magyar néplélektől  alapvetően idegen oroszgyűlöletet is

Oroszgyűlölet? Nem arról van szó, hogy az oroszok teljesen indok nélkül megtámadtak egy európai országot? 

pro ukrán gyilkosba is a Kreml gonosz terveit végrehajtó bábot lássanak

Rámutatnál, hol jutottam el idáig? 

Úgy kezdődött, hogy visszaütöttek.

Sokan abban a hiszemben élnek, hogy a háború 2022-ben kezdődött.

Előzmények (2014):

- puccs (Puccsrajna név innen jön)

- Maidan

- orosz kisebbség elnyomása

- Poroschenko fegyverrel támad a függetlenedő Donbasszra

- polgárháború, majd Ilovajszk, Debalcseve, ahol az orosz kisebbség szétveri a világ valaha volt negyedik legerősebb hadseregét

- miután az ukránok kifulladtak, jött Minszk

- a tűzszünet alatt felfegyverzik Ukrajnát,  Donbasszt erődítménnyé varázsolják

- folyamatos fegyverkezés

- 2022 Oroszország látta, hogy úgyis háború lesz, neki most kedvező a széljárás, ezért elindultak a harckocsik

- visszaütöttek

Te megnézted a videót? A "nem leszünk békések" neked mit jelent, ha nem azt, hogy erőszakosak leszünk? Ne nekem válaszold meg, hanem  saját magadnak. 

Az, hogy te nem tudod, mi ennek a háborúnak az oka, két dolgot mutat.

1. Agyadnak mosói jó munkát végeztek.

2. A történelem tanárod viszont rettenetesen rosszat. 

Azt gondolni, hogy egy háborúba bárki ok nélkül belemegy, olyan tájékozatlanságra, a világ ismeretének olyan fokú hiányára, általában véve a józan ész olyan hiányára mutat, ami kizárólag a proli szocializációs háttérel rendelkező embereket jellemzi. A proli ugyanis valóban képes arra, hogy minden ok nélkül belekössön egy másik emberbe, pusztán az erőszak kedvéért, és azt gondolja, hogy ha ő így "gondolkodik", akkor mindenki más is így gondolkodik, sőt, akár egy állam is gondolkodhat  így, akár egy 11 időzónán átívelő, népek tucatjai magába foglaló,  20 ezer kilométeres határral bíró birodalom is. 

Az ukrán háborúnak oka van, és semmi mást nem kell csinálni, hogy megértésük, mi az, nem kell mást tegyónk, mint fejben megfordítani a geopolitikai sakktáblát, és megnézni, hogyan látják ezt az oroszok, és az okok kristálytisztán kirajzolódnak.

Ezek az okok:

1.  Saját alapvető biztonságuk biztosítása, mert egyszerűen nm engedhetik meg, hogy egy akár 2000 egymás mellet haladó tank méretű, velük évszázadok óta ellenséges nép kezén lévő  nyílt határ kerüljön a deklaráltan oroszok ellen létrejött NATO kezébe, nem engedhetik meg, hogy Szentpétervártól 200km, Moszkvától 500km-re atomfegyvereket telepítsenek - márpedig Zselenszkij elnök közvetlenül a háború kitörése előtt erről beszélt, amivel egyébként felmondta a budapesti egyezményt.

2.  A Fekete-tenger uralása, az egyetlen melegtengeri elérésük biztosítása - a Novorisszija projekt újraindítása

3. Az orosz kisebbség védelme a neonáci Azovot nyíltan támogató ukrán rezsim ellen, 

https://res.cloudinary.com/cognitives-s3/image/upload/c_limit,dpr_auto,…

Milyen érveket látsz te itt? Próbálom elmagyarázni, hogy egy olyan hozzáállást népszerűsíti ami szerint (de facto) aki erősebb az mindent is megtehet. Mivel ez láthatólag bejön neki, ezért megkérdeztem, hogy ha átmegy majd a 200 kilós szomszéd, akkor is így gondolkodik e.

Csak a fejemben? Valahogy egy rakas masik ember is pont ugy ertette azt a bizonyos irasodat, mint en, de te vagy a helikopter, aki olyat nem is mondott veletlenul se

A hozzakoltos viccem meg nyilvanvalo humor volt, de latom nem ment at. Ha masok nevetnek rajta, az nekem mar eleg, te meg nem erdekelsz. :)

Fogalmam sincs, mivel foglalkozol, de nálunk rendre az derül ki, hogy akkor követünk el hibát, ha egyszerűsített modellt használunk. Nem mindig elegendő a geometriai optika, kell a hullámfüggvényekkel való megközelítés, nem biztos, hogy elhanyagolható az optikai úthosszak különbsége, mondván, a fény nagyon gyorsan halad. De egyébként ez társadalomtudomány, nem műszaki, szóval eléggé irreleváns. Nem látom bizonyítottnak, hogy azok a dolgok, amelyek működnek a műszaki tudományokban, átültethetők lennének a társadalomtudományokra.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Amikor a fizikában egy test mozgását vizsgálod, akkor számos tényezőt nem kell figyelembe venned. Amikor az éghajlat fizikáját vizsgálod, akkor minden tényezőt figyelembe véve 2000 év számítási idő árán tudod nem 100%~os pontossággal meghatározni a holnapi időjárást… Valószínűleg te nem vagy műszaki ember (az informatikát nem sorolnám a műszaki tudományok közé).

Bevallom, ennek a konteonak tobb ertelme van, mint a willy fele "zavarkeltosnek". Az a legalja... legszebb, hogy snq- elore meg is josolta, hogy lesz egy ilyen gyoker (bar szerintem o is masra tippelt volna, hogy ilyet osszehoz).

(Amugy ha mar konteok: a WEF + WHO parosnak is pont nyiltan rosszat szolt)

Az eg vilagon _semmit_ nem irtal, ami azt jelentene, hogy szerinted konteo az, hogy csak az oroszok erdeke modszere a zavarkeltes.

Egyszeruen csak leirtad. Hogy kizarolagosan az oroszok modszere szerinted. Mutasd, _mielott_ beled kotottunk, hol allitottad, hogy azt "ellenkonteonak szantad"? Idezd be, mert direkt tobbszor visszaolvastam azt a hozzaszolast, es nem utalsz ra benne.

Teljesen logikus: aki tamogatja Putyin hodito haborujat, az bekeparti. Ahogy a kommunista oldal volt a beketabor.

Aki szerint meg inkabb menjenek haza, az haboruparti, mert nem tamogatja Putyin nagyon kulonleges katonai muveletet.

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Ez ilyen Orbanwelli ujbeszel.

Haboruparti: nem tamogatja a putyini haborut
Bekeparti: tamogatja
Vona (Orbannal kozos polgari kor+Jobbik utan), MZP (Fideszes kapcsolatokkal), MP (beagyazott osFideszes volt): "baloldaliak" :D
Bevandorlasellenes: penzert ad letelepedesit, kesobb betelepit migransokat a kinai akkugyarak miatt
Na jo, de akkor is illegalis bevandorlokat uldozi, nem? (egy csomo embercsempeszt szelnek ereszt)
Gyermekvedelem: Kaleta, Balogh, Konya meg a haverjaik..

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Nem az egyetértés a kérdés, hanem az, hogy ha Ukrajnát segíti a NATO, akkor részese a háborúnak. Én egy ideológia miatt - különösképp a woke, gender, liberális, szivárványos, néger- és arabbetelepítős ideológia miatt - pedig nem szeretnék féllábú, rokkant hajléktalan lenni.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

woke, gender, liberális, szivárványos, néger- és arabbetelepítős ideológia miatt
 

Csak egy kérdés: melyik pártban alapkövetelmény a ereszcsatornamászás egyszállfaszban!? Ki kampányolt pedofilnak, és adott kegyelmet pedofil szárnysegédnek? 

melyik pártban alapkövetelmény a ereszcsatornamászás

Egyikben sem. A lónak négy lába van, mégis megbotlik, Pelikán elvtárs! Vélhetően a titkosszolgálatok gondoskodtak arról, hogy Szájer mindenképp tudjon erről a buliról, s ezáltal jó eséllyel elmenjen rá.

Ki kampányolt pedofilnak

Nem tudok ilyenről. A pedofil igazgatót lecsukták, a szárnysegédet is elítélték. Ha nem így lett volna, akkor nem lehetett volna ez utóbbinak kegyelmet adni.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nem kellemetlen. Te minden ismerősödről tudod, ki buzi, ki pedofil, ki szokott az asszonnyal latex búslakodóban ostort csattogtatva játszadozni? Tudod minden ismerősödről, ki milyen ételre allergiás, milyen gyógyszereket szed, volt-e valaha bármilyen függősége?

Ellenzéki oldalon is van egy pedofilsimogató hölgy, aki nem akarja vállalni a felelősséget. De nyilván nem életszerű, hogy egy vezető minden beosztottjáról mindent tudjon, olyasmit is, amelyhez egyébként semmi köze, mert épp az lenne bűncselekmény, ha tudna mindent az alkalmazottairól.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nem kellemetlen. Te minden ismerősödről tudod, ki buzi, ki pedofil

Nem minden ismerősömről tudom, de van olyan aki homokos, abszolút semmiféle ráció nincs abban hogy a homokost egy felsorolásba rakod egy pedofillal. De itt ettől függetlenül nem erről van szó, hanem arról hogy _amikor már tudták_ próbálták kimosdatni, mert ő "jó atyafi"

Egyikben sem. A lónak négy lába van, mégis megbotlik, Pelikán elvtárs!

 Neee, Szájer jelentős mértékben hozzájárult ahhoz alkotmányhoz ami saját maga fajtáját rekeszti ki, tudván ez nem vonatkozik rá. A viselkedése (nem az irányultsága) már csak a cseresznyét teszi fel a habra. Ez nem négy láb hanem hason csúszás..

Miért elképzelhetetlen számodra, hogy egy biszexuális fazon nem ért egyet azzal, hogy homoszexuális párok gyermeket neveljenek vagy mondjuk egymással házasodjanak? Ő legalább belátta, hogy a homoszexualitás betegség. Továbbá a homoszexuálisokra most is a heteroszexuálisokkal azonos jogok vonatkoznak, ugyanis senki sem kérdezi meg tőlük az irányultságukat, így ki sem kell ennek derülnie bármilyen hivatal előtt. Házasodhat egy homoszexuális is, gyermeket is nemzhet vagy szülhet, fel is nevelheti a gyermekeit.

Semmilyen kirekesztés nem éri a homoszexuálisokat, tekintve, hogy senkit sem érdekel a Polgár Jenő Hivatalban, hogy azok-e.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Miért elképzelhetetlen számodra, hogy egy biszexuális fazon nem ért egyet azzal, hogy homoszexuális párok gyermeket neveljenek vagy mondjuk házasodjanak?

Nem látom lehetetlennek hogy legyen ilyen _véleménye_.

Ő legalább belátta, hogy a homoszexualitás betegség

Nem gondolnám, hogy az alaptörvény arra lenne való, hogy véleményeket rakjunk bele. Az alaptörvény feladata nem a kirekesztés, hanem az együttélés. Ez a véglény vizet prédikált bort ivott. 

entrapment: the action of luring an individual into committing a crime in order to prosecute the person for it

https://www.merriam-webster.com/dictionary/entrapment

--

Persze egyáltalán nem menti fel, de egyértelműen megrendezett akció volt: a hely tulajdonosának beszámolója szerint sok más EP politikus is jelen volt: senki mást nem említettek név szerint :).

nono, máris van egy másik jelentkező, aki szerint

- a konzervatív
- példás családi életet élő
- tisztelendő
- kormánypárti 
- mintakép

.. politikus 

- szabályszegő módon (nem lehetett rendezvényt tartani)
- elmegy egy homokos buliba
- majd amikor azt megszállják menekül az ereszcsatornán (egyedüli mód)

Értem én, hogy konzervatívként kötődsz egy olyan emberhez akire a szabályok nem vonatkoznak,  és nem érdekel mi a szexuális beállítottsága, hisz az csak a liberális politikusok esetén megemlítendő.  De mond már meg ki volt még az a hülye akit az utcán fogtak el ereszmászás közben rajta kívül? Köszi.

Ah, tehát nem az volt vele a probléma, hogy

  • covid lezárás alatt tartottak összejövetelt
  • képviselők akiknek elvileg példát kéne mutatniuk
  • drogoztak ami illegális

--

Hanem számodra kizárólag a távozás módja botrányos? Oké megértettem. A többi szerinted mind rendben van.

Csak jelzem, hogy Boris Johnson-t pl azért kritizálták, mert amíg az egész országban kijárási korlátozás volt érvényben és szigorú távolságtartási stb szabályok, addig ők kormánytagokkal buli(kat) szerveztek.

De lényeglátásod ismét megnyilvánul. :)

--

Értem én, hogy konzervatívként kötődsz 

Magadról beszélj, ne vetísd a saját képzelgéseidet rám.

Tompika is megúszta:

1998-tól dolgoztam a BRFK kábítószerbűnözés elleni osztályán, mint nyomozó. 1998 nyarának végén, augusztusban érkezett egy információ arról, hogy a XVI. kerület, Sashalomban található masszázsszalonban kábítószer terjesztés és fogyasztás zajlik rendszeres jelleggel. Konkrétan heroinról és kokainról volt szó. Az információ feldolgozását követően akciót szerveztünk a helyre. A késő esti órákban az egységünk megjelent, igazoltattuk a bent tartózkodókat, emlékezetem szerint néhány személyt elő is állítottunk, illetve kábítószer gyanús anyagokat foglaltunk le. Azt tapasztaltuk, hogy az egyébként számunkra ismeretlen vendégek között ott tartózkodik Deutsch Tamás is. Klinikai tünetek alapján, megítélésem szerint kábítószer hatása alatt állhatott, viselkedése zavart volt, beszéde összefüggéstelen. A mentelmi jogra való tekintettel vizsgálatot nem végezhettünk rajta, nem igazoltathattuk, de munkám során rengeteg olyan emberrel találkoztam, aki hasonló tüneteket produkált, és később bebizonyosodott róluk, hogy kábítószert fogyasztottak. Kokaint és heroint abban a helységben is találtunk, amelyben Deutsch Tamást tartózkodott.

Kivittük az épületből, vele szemben intézkedni nem volt lehetőségünk, hiszen országgyűlési képviselő révén mentelmi joga volt. Sokan voltak a környéken, az akció fölébresztette a környező házak lakóit. Deutsch fejét letakarva gondoskodtunk az elszállításáról. Az események további alakulása előttem ismeretlen.

Pár hónappal a sashalmi eset után ismételten információt kaptunk, hogy a Margit utcában üzemel egy kupleráj, ahol kábítószer terjesztés és fogyasztás zajlik. Kiérkezésünk után a helyszínen kokaint találtunk. Az ott tartózkodó személyeket igazoltattuk. Közöttük Deutsch Tamást ismertük fel, viselkedése ismét zavart volt, tudatmódosító szer hatása alatt lehetett. Ám mentelmi joga miatt őt nem igazoltathattuk, és nem állíthattuk elő. Parancsnokunk gondoskodott az elszállításáról.

Mindkét esetben a kábítószer terjesztésén és fogyasztáson túl az illetékes szakszerv több személy ellen is lefolytatott eljárást üzletszerű kéjelgés és üzletszerű kéjelgés elősegítése gyanújával.

Én nem, mert nem vagyok homo vagy bi. De nyilván Szájer irányultságáról tudtak. Gondolom, engem is csőbe tudnának húzni, csak mással, de ez már technikai részletkérdés. Szájer abban hibázott, hogy COVID lezárások alatt a szabályokat megszegve ment a party-ra.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szájer abban hibázott, hogy COVID lezárások alatt a szabályokat megszegve ment a party-ra.

Na meg az a elenyésző mennyiségű narkotikum a mikulásJózsi zsákjában, meg hát a zavarodott elmével a meztelen mászás... De a vesztét mégis az okozta, hogy mindez nyilvánosságot kapott...

És a fidesz könnyes búcsúja (amikor úgy gondolták hogy nem szivárog ki). Nem volt senki, azt mondta volna neki: "Ne csináld Józska. A lónak négy lába van mégis megbotlik! Józska, te közölünk való vagy!" Így elengedtek egy derék kádert? :D :D

Te ennyire nem tiszteled egy ember elhatározását, hogy rögtön megkérdőjeleznéd azt, meg érzelmi manipulációval a döntése megváltoztatására próbálnád rávenni?

Szociopata e-vagy?

(szerk: ja, ne válaszolj, ezt már tudjuk)

LOL

Eddig ment a tagadása, hogy ez a sültbolond nem is volt ukránpárti, nem azért lőtte le Fico-t, mert nem tetszett neki, hogy Fico egyértelműen beintett a nyugat által nyomott ukrán fegyverszállításoknak. Most egyértelműen hazugságon kaptunk mindenkit, aki szerint ez e nyomorult görény nem ukárnpárti volt, erre elkezdesz megint szalmabábokat építeni és püfölni. :D

trey @ gépház

Két verzió van:

Ez a videó valós. Ebben az esetben teljesen mindegy, hogy honnan van. Ez esetben ez nagyon kellemetlen nektek.

Ez a videó nem valós. Ez esetben erre kéne valami forrás.

A szánalmas terelésed, hogy honnan van, ki tette közzé, teljesen lényegtelen.

trey @ gépház

Miért lenne kellemetlen? Tipikus, hogy az ilyen zavarosfejű emberek mindenféle szektához és mozgalomhoz csatlakoznak, aztán továbbállnak, ha nem válhatnak rövid időn belül hangadóvá.

Az kellemetlen, hogy ha egy populista demagóg a merényletből akar politikai hasznot szerezni.

Itt megint jó volna ha tudnátok sakkozni, mert két lépésben van a megoldás:

  1. Cintula kijelentette, hogy nem ért egyet Fico politikájával, egyébként meg éljen Ukrajna
  2. Fico politikája (markánsan szemben az elődjéével): nincs több fegyverszállítás Ukrajnába
  3. lelőtte

Vajon miért? 🤔

trey @ gépház

Ahogy nézem, a merénylő megvan:

trey @ gépház

https://index.hu/kulfold/2024/05/15/szlovakia-robert-fico-tamadas/

Ez a sors vár a komájára, Orbánra is... Tippre egy elkeseredett fizika tanár fogja elkövetni, esetleg egy ellehetetlenített benzinkutas, vagy egy adósságba hajszolt napelemkereskedő... Vagy leginkább egy NER-es maffiózó, aki belátta, hogy míg Orbánt el nem takarítják, addig biza' zárva maradnak az EU-s pénzcsapok és nem lehet tovább lopni... Jelentkezőből bizony nincs hiány, és a számuk egyre csak exponenciálisan nő!

(De hogy etessem egy kicsit a Rogán-propagandista trollokat, lehet, hogy a Soros (sic!) bérel fel egy orvgyilkost, mert tele már a töke azzal, hogy folyton folyvást mindig mindent megvétóz az EU-ban, na tessék, tegnapra is jutott egy.)

tele már a töke azzal, hogy folyton folyvást mindig mindent megvétóz

Erről szól a szabadság, ezért van a szavazati jog. Mégis mi a fészkes fenének, ha valaki eldönti, a többiek meg gépiesen hozzák az elvárt formulát?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Erről szól a szabadság, ezért van a szavazati jog. Mégis mi a fészkes fenének, ha valaki eldönti, a többiek meg gépiesen hozzák az elvárt formulát?

Itt most arra az undorító Fidesz propagandára gondolsz, amit "kampány" címszó alatt tolnak és ahol konkrétan a szájába próbálják rágni mindenkinek, hogy melyik szavazat az elvárt formula, ugye...?
(Ha a véleményemre vagy kíváncsi, aki ennyi nyílvánvaló hazugság után még bármit is elhisz az Orbán-Gurcsány-Rogán-Mészáros-Tiborcz-Bayer-stb. maffiának, az szvsz szimplán értelmi fogyatékos. Az nem szabadság ha a tévében az egyikről csak jót lehet mondani, a másikról meg csakis lejáratókampány mehet, máskülönben még megzavarná a választót a gépies ikszelésében, ugye.)

Visszatérve az EU-ra, amikor egy közösség rendszeresen egyetért és ugyanazt szeretné, de egyvalaki folyton meggátolja őket ebben, az egész más tészta. Ugyan, miért fájt volna nekünk magyaroknak, ha mi is egyetértünk a grúz törvény kapcsán a többiekkel? Mert kárunk nem lett volna semmi belőle, viszont a vétó miatt (megint) magára haragította az összes szövetségesét Orbán (ugyanis az Újszovjetúniónak nem vagyunk a tagja, ugyanakkor az EU-nak és NATO-nak igen, hiába próbál mást hazudni a hőn szeretett legfőbb vezérünk).

A lóvét sem Putyintól várjuk, hanem Brüsszeltől, ugyebár... Talán ha nem lenne folyton ilyen seggfej velük, nem tartanák vissza íly bőszen, ez eszedbe jutott már?

  • nincs TV-m, fogalmam sincs, mi mehet benne, mi nem, és melyikben, mert talán az sem mindegy
  • Grúziában a szuverenitást védő törvényt iktatják be, hogy ne a senki által választott, külföldről pénzelt NGO-k határozzák meg a belügyeiket
  • a magyr kormány egyetért a Grúz kormányzat szuverenitásvédelmi törekvéseivel, tehát nem ítéli azt el, ezért vétóz
  • az Újszovjetunió az EU, és sajnos a tagja vagyunk; ellene szavaztam anno, de kisebbségben maradtam
  • a NATO-tagságunk egy háborúba fog sodorni, a semlegesség volna jó, de nyilván nem engednek ki belőle, bárkit érhet baleset
  • a pénzek visszatartásának politikai okai vannak, nem jogiak, de a szerződések szerint ez illegális

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ott tart a dolog, hogy politikai igazodást várnak, ami nyilvánvalóan sérti a szabadságot. Miért ne lehetne egy nemzetállam kormánya konzervatív, illiberális? Vagy akár királyság, netán alkotmányos monarchia?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Az EU nem úgy működik, hogy szavazunk, 17-en mellette szavaznak, 10-en ellene, tehát átmegy.

Lásd járvány: egyik majom kieszeli, hogy a vírusok este fertőznek, a többi 27 majom meg együttesen követi példáját.
Pont, mint a Szovjetunióban.

 

Aztán aki merészel kérdéseket feltenni, az nagymama gyilkos...

Ott tart a dolog, hogy politikai igazodást várnak,

Nem. Azt várják, hogy a csatlakozáskor aláírt dokumentumban foglalt feltételeket betartsuk.

Miért ne lehetne egy nemzetállam kormánya konzervatív, illiberális?

Talán azért, mert tagjai vagyunk egy csoportnak, amihez csatlakozva elfogadtuk a feltételeket és azok nem teszik lehetővé.

Vagy akár királyság, netán alkotmányos monarchia?

Van ilyen tagja az EU-nak és nincs velük gond, mert nem mennek szembe az általuk is elfogadott feltételekkel.

Igen, tévedsz. Nem is ezek miatt zárták el a pénzcsapot, ez csak a Fidesz hazugsága.

Ami a valóság, és ami a koppenhágai dokumentumokban valójában szerepel:
- "The criteria require that a state has the institutions to preserve democratic governance and human rights," na ez nincs, amikor kegyelmet osztogatnak a pedofiloknak és bűnsegédjeiknek, Rogán-t meg kihúzzák az ügyészi iratokból
- "has a functioning market economy," na ez sincs, mert elszállt az infláció, mindenre ársapkát erőszakolnak, az államháztartási hiány meg már áprilisban elérte az éves szintet, az aligha működőképes
- "and accepts the obligations and intent of the European Union" ez sincs, elég csak a folymatos "állítsuk meg Brüsszelt" lejáratókampányaikra gondolni, nem épp "az elfogadásról szól", ugyebár.

HA MÁR koppenhágai dokumentumokról és a tényekről beszélünk.

Maga az EU nem ért egyet veled az első pontban, már kiveséztük 2023-ban amikor ugye ment a "jár nem jár a recovery fund" c. játék és végül "Hungary has adopted legislation which significantly strengthens the independence of the judiciary" link.
Maga az EU nem ért egyet veled a második pontban, gross public debt 74.3% a GDP-nek. link Olaszorszagot ki kell zarni az EU-bol? Ott 138%, de Franciaorszag is mehet talan a levesbe mert 112.4%. Az arsapka valoban parasztvakitas, de az allamhaztartasi hiany kb. semmit sem jelent manapsag. (Tudom, hogy gross public debt != államháztartási hiány, de abbol szarmaztathato.)

A harmadik pontot nem értem, ugyanis ha elfogadod azt a narratívát, hogy EU != Brüsszel ("nem ehhez az EU-hoz csatlakoztunk", stb.) akkor igen is van tere és értelme a kritikának. Ha ezzel nem értesz egyet akkor OK, látom miért várnál el kérdés nélküli bólogatást a tagállamoktól.

[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS

Mert Tusk karhatalmi eszközökkel vette át az uralmat a média cégek fölött és ez a példamutató jogkövető magatartás; jogellenes tevékenység a vélt "helyes" állapot előidézésére és fenntartására. kb mint az ötlet, hogy szükséges többség nélkül átírni az alkotmányt. Az ilyesmi (és ettől jóval több is) ugyebár belefér, ha az elkövető megfelelő ideológiai fekvésű.

anelkul, hogy barmit is javitottak?

Na tessék, már megint egy Fideszes hazugsággal takarózol, annélkül, hogy ellenőrizted volna, hogy egyáltalán igaz-e. A valóságban számtalan változást eszközöltek, és folyamatosan állítják helyre még most is, de erről persze mélyen hallgat a Rogán-propaganda.

De csupán csak azért, mert Te nem tudsz róla, nem azt jelenti, hogy ne lenne ott változás. A helyzet az, hogy eddig az összes állításotokról kiderült, valójában hazugság, amit az állami média terjeszt. Egytől egyig, mindről, kivétel nélkül.

Nézd, ha valakiről többször is kiderül, hogy folyamatosan hazudozik, és Te ennek ellenére továbbra is feltétel nélkül hiszel neki, akkor a BAJ VELED van.
A pszihológusok ezt téveszmés elmezavarnak hívják, és igen, ezt betegségként tartja számon a szakma.

Nézd, ha valakiről többször is kiderül, hogy folyamatosan hazudozik, és Te ennek ellenére továbbra is feltétel nélkül hiszel neki

..előbb tarts egy kis önvizsgálatot.. :)

https://cdn-ilaccph.nitrocdn.com/LLdtxDykcbTCtkVQaULRliAzilbccaov/asset…

https://unherd.com/2024/04/inside-the-disinformation-industry/

Látom a link megnyitásáig, a tartalom felfogásáig nem jutottál el. sebaj.

 (direkt index-es cikket linkeltem most is, úgyhogy ezt alaposan beszoptad).

1. Fejtsd ki kérlek, kiváncsi vagyok, hogy mit "szoptam be".

--

Most rajtad a sor, hogy beismerd, bedőltél a Rogán-propaganda hazugságainak! Na lássuk!

2. Majd magyarázd már el nekem, hogy az unherd.com szerkesztőségének mi köze van rogánhoz.

Ha valaki súlyosan benézett valamit az úgy tűnik Te leszel.

https://www.politico.eu/article/viktor-orban-donlad-tusk-eu-migration-d…

Hja, rogáni Politico. Nem, Lengyelország továbbra sem akar migránsokat. Egyik alapvető kérdés volt, amiben nem egyezett Lengyelország az EU-val. Egyik alapvető kérdés, ami mentén nekünk és a lengyeleknek estek.

(Bocs báttya, de mi a Facebook nyugger kommandóval ellentétben olvasunk angolul)

trey @ gépház

Úgy van! Semmi olyasmit nem vár el az EU, amikre ezek itt verik a nyálukat.

Valójában az a baj, hogy a beruházásokra és felzárkóztatásunkra adott pénzeiket rendszeresen és rendszerszinten szétlopták, a pénzt osztó kézbe folyton belemarnak, ami szerződéseket aláírtunk és vállaltunk, azoknak meg nem teszünk eleget és még fennhangon hirdetjük is ezt, helyette diktátorok és háborús bűnösök seggét nyaljuk. Hasonló helyzetben bármelyik józan eszű ember elzárná a pénzcsapot a helyükben, tök jogosan.

Érdekes látni egyébként, hogy a saját hazugságaikkal próbálják igazolni magukat a Fidesz-szektások. De ha valaki ennyire elzárkózik a valóságtól és csak a saját téveszméit szajkózza (pl. EU = Újszovjetúnió, bocs, ezen annyira kell röhögnöm) az a pszihológusok szerint téveszmés elmebeteg. (A szektás kifejezést nem bántásból írtam, hanem a szembetűnő hasonlóság miatt, amit a laposföldhívőkkel meg a gyíkemberes világkormányhívőkkel mutatnak.)

>>Miért ne lehetne egy nemzetállam kormánya konzervatív, illiberális?

>Talán azért, mert tagjai vagyunk egy csoportnak, amihez csatlakozva elfogadtuk a feltételeket és azok nem teszik lehetővé.

Miféle baromságot beszélsz? Mutasd meg, hogy hol van benne a szerződésekben, hogy egy tagállam nem választhat magának konzervatív, "illiberális" kormányt? Idézd be, vagy ne beszélj marhaságokat.

--

>>Ott tart a dolog, hogy politikai igazodást várnak,

>Nem. Azt várják, hogy a csatlakozáskor aláírt dokumentumban foglalt feltételeket betartsuk.

A rendszeresen hivatkozott szerződéses kitételek pedig pl a 2007-től aláírt és 2009 ben hatályba lépett Lisszaboni szerződésben ill. azóta keletkezett szövegekben találhatóak: Ha esetleg nem tiszta számodra: MO 2004-ben csatlakozott az EU-hoz. Ha már épp kioktatsz valakit legalább ne marhaságokkal dobálózz.

Az illiberális meghatározás alapvetően hülyeség. És nem azzal van baj, hogy a kormány konzervatív. Vannak bizonyos korlátozások, hogy a teljhatalmat ne lehessen megszerezni (hatalmi ágak szétválasztása, fékek és ellensúlyok, bíróság függetlensége, stb.). Ezt kell betartani, a kormány politikai irányvonala nem része a kritériumrendszernek.

Ezt kell betartani

De nem ezek miatt vannak a pénzek visszatartva, hanem kizárólag politikai szimpátia (hiánya) miatt. Lásd a Tusk kormányzat megválasztásával megszűnt minden "jogállamisági" probléma: azzal együtt, hogy a médiatér átalakítása finoman szóval is "komoly jogi aggályokat vetett fel".

Legkésőbb az Ukrajnában elégetett 50 milliárd euró kierőszakolásakor mindenki számára kiderült, hogy jogállamisági probléma már az EB szerint sincs MO-n :).

De nem ezek miatt vannak a pénzek visszatartva

DEHOGYNEM. Tessék, idelinkelem a hivatalos dokumentumokat: az EU sosem állította azt, amiről Fideszes hazugsággyár hablatyol. Tessék elolvasni a hiteles, hivatalos dokumentumot, hogy VALÓJÁBAN mire hivatkoztak az EU-s képviselők, és hogy mi szerepel VALÓJÁBAN a 7-es cikkelyben! Spolier: nem az van benne, amit a Rogán-propagandistái terjesztenek, az szemenszedett hazugság.

Ez a VALÓSÁG, aminek az EU dokumentumtárában magad is utánnanézhetsz (persze tudom, nem fogsz, mert könnyebb a konteóbuborékodban lubickolni, mint szembesülni azzal, hogy átbasztak és elhitted a hazugságaikat).

Ukrajnában elégetett 50 milliárd euró

"Elégetett"??? Talán azt akarod, hogy Budapest utcáit megint orosz tankok lánckerekei tapossák? Te HAZAÁRULÓ!

aminek az EU dokumentumtárában magad is utánnanézhetsz

Tehát, van két vitában álló fél és úgy döntsünk, hogy az egyik fél által leírt, a saját dokumentumtárába feltöltött véleményét olvassuk el?

Azt hittem, hogy vitás kérdésekben a bíróság dönt.

trey @ gépház

feltöltött véleményét

Az Európai Unió HIVATALOS jogi dokumentumai (mint amilyen az európai parlament üléséről készült jegyzőkönyv) szerinted "vélemény" kategória? LOL. Várjunk, csak nem azt akarod állítani, hogy a 7. cikkely is csak "vélemény"?

Azt hittem, hogy vitás kérdésekben a bíróság dönt.

Ezzel most magadnak ástad a sírt. Pont ez az egyik, amit az EU kifogásol, ők is ezt hitték, amíg nem szembesültek a rideg valósággal, miszerint Magyarországon a köztársasági elnők indoklás nélkül (!) szabadon enged embercsempészeket és pedofilsimogatókat, így a bírósági ítélet szart sem ér.

az EU sosem állította azt

Na kezdjük ott a dolgot, hogy "AZ EU" nem állít semmit. Az EU-nak van kismillió intézménye, ügynöksége, bizottsága stb. Egy véletlenszerű képviselő szava semmivel sem jelent többet mint egy véletlenszerű másik képviselőé. Legalább annyira legyél már képben, hogy amit saját magad magyarázol az egy EP (Európai Parlament) sajtó nyilatkozat.

Ha a nyilatkozat tartalmat is megértenéd és felfognád a következőket tartalmazza:

  • "[..]MEPs express strong concern about the further erosion of democracy, the rule of law and fundamental rights in Hungary, in particular through the recently adopted so-called ‘national sovereignty protection’ package[..]" - szomorúak vagyunk és aggodalmaskodunk mert X-Y törvényt hozott a magyar országgyűlés: ez egy érzelmi kinyilatkoztatásról szóló állásfoglalás: szívük joga.
  • "[..]Regretting the Council’s failure to apply the Article 7 (1) procedure (following Parliament’s activation of the mechanism in 2018), Parliament calls on the European Council to determine whether Hungary has committed “serious and persistent breaches of EU values” under the more direct procedure of Article 7(2).[..]"  - sajnálkozunk, hogy az EB milyen döntést hozott, kérve-kérjük őket, hogy vizsgálódjanak stb.
  • "[..]Parliament regrets the Commission’s decision to release up to €10.2 billion of previously frozen funds, despite Hungary not fulfilling the demanded reforms[..]" - sajnálkozunk, hogy az EB felszabadította a MO-nak járó források egy részét, mivel az EB álláspontja szerint a jogállamisági indokok melyekre hivatkoztak már az EB szerint is elhárultak: (ezen a ponton az EP nyilatkozat konkrétan ellentmond az EB tényközlésének: de rendre látunk hasonló intézményi ellentmondásokat máshol is)
  • "[..]In light of these issues, Parliament questions if the Hungarian Government will be able to fulfil its duties in the second half of 2024, warning that [..]" - alkalmasság megkérdőjelezése stb.

Amit linkeltél egy blabla. Semmiféle konkrét, tényszerű probléma vagy ellentmondás nem kerül említésre.

Tessék elolvasni a hiteles, hivatalos dokumentumot

Hiteles dokumentum gyanánt valami vita-alapot hozzál legalább amiben van bármi tényszerű :D.

az EU dokumentumtárában

olvastam már pár dokumentumot

magad is utánnanézhetsz (persze tudom, nem fogsz, mert könnyebb a konteóbuborékodban lubickolni, mint szembesülni azzal, hogy átbasztak és elhitted a hazugságaikat).

Ami érdekel annak utána szoktam olvasni (úgy tűnik veled ellentétben aki sajtó nyilatkozatokat lobogtat "hiteles dokumentum" gyanánt :D. )

Talán azt akarod, hogy Budapest utcáit megint orosz tankok lánckerekei tapossák?

Kiállítás / megemlékezés alkalmával előfordulhat, hogy ismét kigördül a T-34-es, de annak lánctalpa van ami az utca felületével érintkezik. Esetleg, ha sikerül a lánctalp megszakításával mozgásképtelenné tenni úgy a görgők(?mi a szekszerű nevük?) is érintkezhetnek az utca felületével.

Te HAZAÁRULÓ!

? Mi bajod van ?

Nekem Ukrajna nem a hazám.

Semmiféle konkrét, tényszerű probléma vagy ellentmondás nem kerül említésre.

LOL, és a hivatkozott jelentések és jegyzőkönyvek az neked smafu? A legviccesseb az egészben az, hogy még az általad idézett részben is ott a link!

? Mi bajod van ?

Nekem Ukrajna nem a hazám.

Nekem? Neked mi bajod van, Putyin kerek perec kijelentette, hogy a célja a volt Szovjetúnió területének visszafoglalása. Ebben nemcsak Ukrajna, de a mi hazánk, Magyarország is benne van, tehát csak egy hazaáruló drukkolhat az oroszoknak. Q.E.D.

(És mielőtt még belekötnél, nézz csak utánna, Putyin maga jelentette ezt ki, elő adásban, a háború indítása után pár nappal. Mindig is a Szovjetúnió egész területét akarta vissza. A Russia Today és az összes orosz állami média beszámolt róla.)

Tipikus agymosott hozzáállás, ahogy már írtam. Nem vagy képes érdemben reflektálni, ezért a vitaparneredet próbálod bemocskolni. Kár a gőzért.
Továbbra is fenntartom, ha valaki nem tesz meg mindent, hogy egy - deklaráltan Magyarország katonai megszállására pályázó - agresszort megállítson lehetőleg még a szomszédban, az bizony HAZAÁRULÓ (igen, így, csupa nagybetűvel).

Az feltűnt, hogy belőled a háború az aktivista-drukker hozzáállást hozza

Rosszul tűnt fel, békepárti vagyok, azt akarom, hogy a megszállókat minnél hamarabb kiverjék és véget érjen a fenyegetés, hogy továbbjönnek kis hazánkba a tankok.

A 200000 ideiglenesen 45 évig itt állomásozó Vörös Hadsereg biztosan nem megszállóként volt jelen, hanem barátként. Biztosan barátként massíroztak be Prága utcáira is a magyar honvédek, a Vörös Hadsereg irányítása alatt. Biztosan tévedésből pokoltak ide egy halom atomfegyvert is…

Pedig tényleg hülyeség ez a kifejezés, "liberális" - a latin "liber" szabadság szóból ered, az "il" pedig fosztóképző. Azaz "szabadságtalan", de ilyen szó nincs, magyarul azt úgy mondják, hogy "diktatúra" vagy "zsarnokság".
Ha figyelembe vesszük az orbáni rezsim eszköztárát is, akkor pedig a spin diktatúra a pontos kifejezés.

Az, hogy tagadni próbálják még a "diktatúra" kifejezést is, na az meg tisztára Orwell Újbeszélje, ami - minő meglepő - megintcsak a nyilvánvaló diktatúra egyik eszköze...

Nyugtass meg, hogy az EU nem tűrne meg diktatúrát a berkeiben!

Megnyugtatlak, amint minden kétséget kizáróan bebizonyosodik egy államról, hogy aláásta a demokráciát, azonnal elzárják a pénzcsapját.
Na jó, túl elnézőek és túl sokra tartják az egyes államok szuverenitását, emiatt nem mindig veszik azonnal észre, és még akkor is biztosak akarnak lenni a dologban, így előfordulhat, hogy néha kicsit késve reagálnak.

Ehem :D 7-es cikkely bohóczat mióta is folyik Magyarország ellen? Mi is az eredménye? :D

Akkora a hatása, hogy Magyarország (vele együtt Orbán) lesz az Európai Unió Tanácsának elnöke :D

Jó reggelt :D A valóságnak :D

trey @ gépház

A 7-es cikkely nevű lózunggyűjteménynek valójában semmihez nincs köze, azt jól látjuk. Kb. a kardigános baszatlan picsáknak ad szórakozási lehetőséget, ahol kiélhetik a kreativitásukat, addig is kussban vannak. Majd amikor kiizzadnak valamit, állva tapsikol nekik a balos túlsúlyú EP, ők meg szipogva törölgethetik a könnyüket ... (Szargentini kisasszonyka)

Őőő, aszondja:

Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke szabályozza az eljárást, amellyel az Európai Unió értékeit súlyosan és tartósan megsértő tagállam egyes jogai, beleértve a tagállam kormányának képviselőjét a Tanácsban megillető szavazati jogot, felfüggeszthetők.

Most akkor ezt futtasd össze azzal, hogy a 7-es cikkely eljárás alá vont ország lesz az EU Tanács soros elnöke :D Orbánnal az élen :D

Komoly arccal kérek hozzáállni :D

A Benny Hill Show a kutya vörös fasza ehhez képest :D

trey @ gépház

A 7-es cikkely nevű lózunggyűjteménynek valójában semmihez nincs köze

Itt most önellentmondásba keveredtél az általad idézett szöveggel. :-D
Nem akarlak megbántani, de az agymosáson átesetek ismérve, hogy észre sem veszik, folyamatosan önellentmondásokba keverednek; miután meg valaki tárgyilagosan rámutat erre, tagadni próbálnak mindent.

Most akkor ezt futtasd össze azzal, hogy a 7-es cikkely eljárás alá vont ország lesz az EU Tanács soros elnöke :D

Megnyugtatlak, nyugaton megvárják az végzést és a bíróság ítéletét, mielőtt elkezdenék végrehajtani azt.

Egy normális jogrendszerben amíg folyamatban van az eljárás, addig fenntartják az ártatlanság védelmét. Ez neked csak azért furcsa, mert az állami Rogán-propagandával kimosták az agyad, és csak azt hallod, hogy elhamarkodottan, látatlanban, mindenféle bizonyíték nélkül kell ítélkezni.

A Benny Hill Show a kutya vörös fasza ehhez képest :D

Az agymosottak másik ismérve, hogy a számukra kellemetlen témáknál folyton terelni próbálnak.

Nem, én még véletlenül sem a Benny Hill Show-hoz hasonlítanám azt a szomorú helyzetet, amiben jelenleg kis hazánk vergődik pár maffiózó kapzsisága miatt. Egyáltalán semmi vicces sincs benne.

Bocs, de nem volt tartalom a kommentedben. Itt most arra a bohózatra kellett volna érdemben reagálnod, hogy a tiszta kező-tiszta lelkű EU Tanácsát hogyan vezetheti majd hamarosan egy olyan ország, ami szerinted diktatúra és egy olyan vezető, aki szerinted maffiózó.

Nyugodtan hagyd ki a MagyarPéter-féle lorem-ipsum generátort (göbbelsi, rogáni stb.) balfaszságok és koncentrálj csak arra, amit írtam.

ártatlanság védelmét.

vélelmét

Értem. Tehát, nincs még ítélet, de te és a haverok (tőrpepetike & co.) azt már meghozták! Kicsit belekeveredtél ebbe, nem? :D

trey @ gépház

Magamban elképzeltem, hogy lehet aláásni egy demokráciát? Mekkora ásó kell hozzá? Milyen mélyre kell ásni? Ha elértük a kívánt mélységet, akkor mit kell csinálni? Megvárjuk amíg feltör a víz és elmossa a demokráciát, vagy hogy kell?

az Újszovjetunió az EU

Ezek miatt az orbitális baromságok miatt vagy nevetséges alak!

Jujj, már fáj a tüdőm, úgy kellett ezen röhögnöm, igazad van, ez valami eszméletlenül nevetséges!

Kedves agymosott HUP-osok! Tegyétek fel a kérdést, hol kötelező nyelv az orosz? Az EU-ban, vagy az Orosz Föderációban? Ennyit arról, melyik is a kettő közül Újszovjetúnió, LOL!

Lassabban, hogy egy klasszikust idézzek: akkor megyünk át a hídon, ha odaértünk. Még csak a fogantatás folyamatán gondolkodom, de ötletem sincs. Meg kell kérdeznem az elvtársakat ott Brüsszelben.

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

1989 előtt tanítottak oroszt, de ha nem tanultam meg, semmi bajom nem lett belőle.

Ma Magyarországon, ahol a hivatalos nyelv magyar, lényegében esélytelen mérnökként elhelyezkedni angol tudás nélkül. Tehát nem kötelező, csak ellehetetlenítenek, ha úgy tetszik, éhen pusztulsz nélküle. Továbbá amíg kötelező volt az orosz tanulása, nem voltak a boltokban ciril betűs feliratok, viszont ma a BKV járművein minden elhangzik angolul, valamint nem az van kiírva a bevásárlóközpontban, hogy próbafülke, hanem az, hogy fitting room.

Továbbá igaz, hogy 1989 előtt nem csak a magyar zászló volt kinn, hanem a vörös is, de ez ma sincs másként: mindenhol ott az elnyomó EU zászlaja is.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Áruld már el, hogy szerinted mekkora tiltakozás lenne az EU-ban, ha mi ki akarnánk lépni! Segítek: pont annyi, mint amennyi kárt szenvedne egy buldózer, ha átmenne Arthur Denten. Semekkora. (Sőt, lehet hogy 20+ országban hivatalos ünnepnap lenne a kilépésünk napja, amit esetleg kék alapszínű 'Tavariscsi, konyec' feliratú plakátok kihelyezésével is emlékezetessé tennének.)

Folyamat is van. Egyesével kirúgod a lószarnyi államokat és elveszted az unió komoly részét.

Britek már kiszálltak 60 millióval.

Arról ne is beszéljünk, hogy a briteknek bejött a buli. Lavinát indíthat el, ha nyertesen kerülünk ki a kilépésből.

1989 előtt tanítottak oroszt, de ha nem tanultam meg, semmi bajom nem lett belőle.
 

Megbuktál ugyan úgy bármely más tárgyból.

Ma Magyarországon, ahol a hivatalos nyelv magyar, lényegében esélytelen mérnökként elhelyezkedni angol tudás nélkül.

Igen rá kéne venni a maradék 5 milliárdot, hogy legyenek szívesek magyarul publikálni műveiket, mert van itt 5-6 ezer magyr mérnök akik lusták nyelvet tanulni, és súlyosan sérül a magyar szuverenitás! És milyen kirekesztő az is, hogy Bécsben nem tudok marul borjú bécsit rendelni! 

A 2000-es év eleje még nem a youtube generáció. Ezek a mérnökök angolt csak írásban láttak és makogták a nyelvet. 5000 szóval tengették informatikai tudásukat, nyelvtani hibák tömkelegével.

Később a rengeteg audio/video tartalom lehetővé tette a fejlődést. Azok, akik akkor egy árva szót nem értettek az angol filmekből, ma felirat nélkül hallgatják őket.

Ez technikai hatás. Amikor a ruszki videókat nézem és hallom a "já nye znájú"-t a riportban, beugrik az általános iskolai orosz.

A világ változott, simán lehet, hogy ha megmarad a kommunizmus, az oroszt hasonlóan az angolhoz megértenéd ma.

Igen rá kéne venni a maradék 5 milliárdot, hogy legyenek szívesek magyarul publikálni műveiket

Sot, inkabb a magyar mernokoknek kene magyarul publikalnia olyan tudomanyos attoreseket, ami miatt megerne az idegenszivu, nyugatbarat, angolul beszelo mernokoknek megtanulni magyarul.

1989 előtt tanítottak oroszt, de ha nem tanultam meg, semmi bajom nem lett belőle.

Ja, vagy legfeljebb osztalyt ismeteltel, de az belefer, addig sem kell dolgozni es adot fizetni.

Ma Magyarországon, ahol a hivatalos nyelv magyar, lényegében esélytelen mérnökként elhelyezkedni angol tudás nélkül.

Nagyon helyes! Mindenki tanuljon olyan nyelveken, amivel megerti a szakterulete tudomanyos anyagait, es elore tudja mozditani a nemzet iparanak versenykepesseget. 

Dédapám azért nem halt meg a Salgótarjáni sortűznél, mert amikor bevonultak az oroszok, megtanult oroszul.

Pontosan értette, hogy miről dumáltak a ruszkik és az ÁVH.

Teljesen mindegy, hogy egyetértesz-e, vagy sem, a megszálló hatalom nyelvét ismerni kell.

 

Lehet, hogy elnyomásként éled meg azt, amit az Amerikaiak művelnek, de ez nem mentesít a nyelvismeret alól.

Látod, a dédapám is utálta az oroszokat, mégis megmentette az életét, hogy megértette őket.

 

Amikor az osztrákok szálltak meg minket, akkor németül kellett tudnia mindenkinek. Függetlenül attól, hogy utálták-e őket, vagy sem.

>> Grúziában a szuverenitást védő törvényt iktatják be, hogy ne a senki által választott, külföldről pénzelt NGO-k határozzák meg a belügyeiket

aztán hogy ehhez az eunak mi köze, és mitől élvez prioritást a tagállamok lakosságára nézve valóban fontos ügyekhez képest, vagy mennyire nagyon önleleplező, hogy "az uniós kormányok hétfő este közös válaszlépéseket helyeztek kilátásba", azt mindenki döntse el magának :)

Hű, én a múltkor belenéztem az M1 műsorába. Ott tényleg ezt tolják az emberek képébe 0/24? 

Valami magyar riporter kolbászolt Brüsszel utcáin, megkérdezett egy fekete belgát, hogy mi a véleménye a szankciókról. A megkérdezett szerint IS gáz, ami ott folyik.

Kicsit hajazott egy random Gálvölgyi show/Szeszélyes évszakok utca emberével való beszélgetésre. Kérdezném azoktól, akik néznek M1-et, hogy ott egész nap ez megy vagy csak nekem sikerült beletrafálnom?

Én azt a fazont nem szeretem, aki nem megoldásokat keres, hanem azt lesi hogy miért nem lehet valamit megoldani!? ‘Elfoglaljuk Brüsszelt!’ és hasonló irreális lózungok! Egy szavam sem lenne ha Vitya államférfiként viselkedne, és nem Don Quijote-ként…

Szokatlan a liberálisoknak, hogy nem udvariasan végrehajtja mások érdekét. Nézd meg, a német kormány konkrétan hazaáruló! Betelepítenek egy rakás idegent az országukba, rontva ezzel a közbiztonságot és életszínvonalat, valamint a gazdasági érdekeiket alárendelik az USA érdekeinek. Szemet hunytak az Északi Áramlat felrobbantása felett, noha az orosz és német érdekeket sért. A szankciók is drágítják az életüket, mégis megszavazták. Ezen felül háborúra készülnek, ami biztosan nem érdeke a német népnek. Egyáltalán nem poén, amikor szétlövik a házaikat, megölik, megsebesítik őket. Viszont a kormányuk ezen dolgozik.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

A szankciók is drágítják az életüket, mégis megszavazták.
 

Mert megértik, hogy a biztonság a jólétüknél fontosabb, valamint nem fenntartható az amit az elmúlt 30 évben csináltak: Olcsó alapanyagért és olcsó munkaerőért kényelmesen éltek. Most is élhetnek kényelemben, és biztonságban csak haza kell vinni a gyártást…

Az autóipart meg átállítani EV gyártásra. Mi magyarok nem fogunk egyedül boldogulni, Kína egy zsákutca számunkra. Mi sem a ruszkiknak sem a kínaiaknak nem fogunk eladni semmit. Nyugatra viszont tudunk szállítani.

technológiát meg simán ellopják

Ha faéket adsz el nekik, akkor igen, de ha ennél bonyolultabbat, akkor nem. Egy összetett berendezésnek annyi nyűgje van, a rakás mikrokontrollernek annyi programja, hogy abból önálló fejlesztés lesz, nem ellopás. Azt meg semmi sem tiltja. Egy idő után az AMD is önálló lett, nem az Intel másolásából élt. A legnagyobb pofon az Intelnek a 64 bites AMD CPU volt. Nem mesélem el, nyilván ismered a történetet.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Hm... A cégünk a saját berendezésünk működését simán oktatja igen részletesen például ázsiai, dél-amerikai disztribútorok szervizeseinek, majd vizsgáztatjuk is őket. Nem félünk a lopástól, mert az évekig tartó fejlesztés sem triviális, a lopás még nagyobb munka lenne, azaz a fejlesztés lenne az egyszerűbb út a konkurenciának, azt meg semmi sem tiltja. Ha a lopás a nehezebb, költségesebb út, akkor felesleges aggódni.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Egyetértek, de Don Quijote helyett nem Don Corleone-t akartál írni véletlenül? :-D Mindegy, mindkét Don tökéletesen illik rá!

‘Elfoglaljuk Brüsszelt!’ és hasonló irreális lózungok!

Félreérted, direkt az a cél, hogy eleve irreális baromság legyen, mert akkor számokérni sem lehet rendesen rajtuk. A sok agyatlan baromnak úgyse esik le, hogy eleve hülyeséget beszélnek, ugyebár.

Bár tény, hogy nem sok ész szorult a Fideszbe, de azzal még ők is tisztában vannak, ha bármi konkrét szlogennel próbálkoznának, akkor egyből kibukna, hogy mindennel felsültek. Pont ebből látszik, hogy valójában mekkora nagy a baj, hogy már konrét vállalást sem mernek tenni (nem mintha legutóbbi választás után betartották volna az ígéreteiket, pl. a rezsicsökkentést, de most már látványosan ígérni sem mernek).

Szerkesztve: 2024. 05. 15., sze – 16:48

Érdekes, hogy amikor 2021-ben volt az orvostüntetés, ott láttam Kari Gerit.

Nagy volt ám a kísértés, hogy mögé menjek és jól seggbe rúgjam.

Nem láttam gorillákat, ha lett volna nálam fegyver, csak puff és kész.

:)

Mindez Orbán szomszédságában történt! Véletlen?

De egyébként mióta aggódunk politikusok élete miatt?

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Szerkesztve: 2024. 05. 15., sze – 17:07

Off: Aki nem tudja, milyen is Szlovákiai Együttműködés Rendszere, rákereshet az alábbi nevekre is
Michal Kováč, Róbert Remiáš, Malina Hedvig, Ján Kuciak

Szerkesztve: 2024. 05. 15., sze – 17:10

LOL

https://telex.hu/kulfold/2024/05/15/robert-fico-merenyloje-cintula

A közösségi oldalakon elterjedt, hogy Cintula a Progresszív Szlovákia nevű liberális párt tagja/aktivistája/szimpatizánsa volt, a magyar kormánypropaganda pedig azonnal elkezdte terjeszteni, hogy egy „progresszív baloldali költő” hajtotta végre a merényletet; a Megafon propagandistái ontani kezdték az olyan posztokat, mint hogy a „szlovák Momentumnak is nevezett párt lelkes támogatója lőtte le a békepárti miniszterelnököt”. Azonban a Progresszív Szlovákia közleményben cáfolta azokat az álhíreket, hogy a támadó a mozgalmuk tagja volt, állítások szerint semmilyen kapcsolat nincs köztük és a lövöldöző között.

Ráadásul Juraj Cintula a 2022-ben megszűnt Slovenskí Branci (SB) neonáci, migránsellenes szervezet elkötelezett szimpatizánsa is volt.

A szervezet egyenruhás megemlékezéseket tartott a Csehszlovákia 1939-es megszállása utáni bábkormányát vezető Jozef Tiso sírjánál, és a Vsquare oknyomozó riportja szerint több szállal kötődött orosz ultranacionalista szervezetekhez – és rajtuk keresztül vélhetőleg az orosz titkosszolgálatokhoz.

Egyik vezetője például Oroszországban szpecnaz-veteránoktól kapott háromhetes gyorstalpaló kiképzést. Cintula a szervezet több 2016-os Facebook-posztjában is szerepel.

Utolsó megjelent könyvében, a 2015-ös Eftata című regényben a Paraméter portréja szerint azt fejtegeti, hogy

Soha nem volt annyi szemtelen cigány Európában, mint manapság. De jól látják és tudják, hogyan kell használni az országok szociális rendszereit. Az állam nem oldja meg a problémát, csak táplálkozik belőle. Százezer szlovákiai cigány megérdemli a fehérek kegyeit, de nem mondják el nekünk. .. Legyünk velük szigorúak és igazságosak.

 https://assets.telex.hu/images/20240515/1715793851-temp-aOkbaI_cimlap-f…

azt pedig hogy a progressziv szlovakia-szavazó filantróp bácsi "neoNÁCZIsta", onnan tudjuk, hogy a telex nevű szennymédia ezt állítja, majd gyorsan wikipedia oldalt fabrikál rá, ahol körbeérve a telex cikk szolgál erre hivatkozásul

Értem én, ez olyan mint a hétfőn DK-s, kedden MKKP-s, szerdán MZP-s, ma (csütörtök) meg MagyaPéteres félbolondok :D

Mi a hír?

BTW: ebben a szálban is van olyan személy, aki egy személyben hozza a szélsőbalt és a szélsőjobbot :D

trey @ gépház

Nácik azok, akik képtelen megérteni, hogy valaki nem kér a hülye fejükből és képtelenek leakadni a másikról.

MLM hálózatra jellemzően hintik a mantrát, kieszelik, hogy épp hogyan kellene megmenteni a világot a végső pusztulástól, mindenféle idióta hülyeséggel traktálják az embert és csodálkoznak, hogy elzavarják őket az anyjukba.

 

Átalakulóban van a világ. Idáig csak a természetgyógyászok akartak 10x áron árult C vitaminnal megmenteni, de manapság mindenki házal, kormányzati segítséggel erőszakoskodnak, fenyegetnek, ha épp nem akarom önkéntes hozzájárulásomat adni valamilyen biorezonancia szintű egészségügyi beavatkozásra.

 

Röviden ezek a nácik.

kimaradt a kötelező oroszbarát!

nyilvánvaló okokból a több éve nem létező naagyon-naagyon-náczista pártot idén már nem tudta "támogatni", támogató szavazatát pedig nem a kormányra adta a fia szerint

jogos persze, hogy ettől még a "progresszív" párt nem baloldali, mint ahogy itthon sem volt soha egy fikarcnyi valódi baloldali érték a moslék bármely morzsájában sem

Szerkesztve: 2024. 05. 15., sze – 17:17

Én pl előrínám, h ilyen buzis cuccban kéne a testőröknek dolgozni, az a sok drága öltöny - kész pénzkidobás! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Van itt néhány félbolond aki a lőfegyverek elterjesztésért kampányol. Ezért!?

USA nem letezne 2nd amendment nelkul.

Ukrajna is lehetove tette az invazio nehanyadik napjan, hogy minden 18 feletti csak ugy vehessen maganak fegyvert mindenfele burokracia es katonasagi belepo nelkul: hat ha ezt nem leptek volna meg, nem tudtak volna azokat a teruleteket megtartani, ahol a tobbseg nem erezte magat orosznak, hanem velhetoen mar orszaguk se lenne... es te is orulnel, ha burokracia nelkul hozzajutnal valamihez, amivel visszalohetsz ilyen esetben.

Karolyi Mihaly a felfegyverzett civilek helyett Trianon alairasat valasztotta...

Ami szomoru: a valasztassal levalthatot lovik, nem azt, akiket senki sem valasztott, megis ugy dontottek, hogy uralkodni fognak felettunk.

Igen, mint látod ezt 3 órával elötted pontosan leírták már, pontosan ugyanrra a kommentre amire nagy tudálékosan, úgy téve mintha ez már nem lett volna megemlítve jómagad komenteltél azonos tartalommal! 
Egyéb iránt - tudtommal - a Trianoni "szerződést" senki nem volt hajlandó aláírni magyar részről és ezért külön kiküldtek két olyan megbízottat akik nem is vettek részt a tárgyalásokon és csak azért mentek h ők legyenek az aláírók. Károlyi felelőssége pedig megkerülhetetlen Trianon kapcsán, ahogy @carcolt helyesen írta.  
 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Mélyen elítélendő dolog, ha megemlítem azt, amit más is, valóban. Nem szoktam frissíteni az oldalt, amíg végig nem olvastam, mert akkor nem látom, mi az új hozzászólás, és előfordul, hogy sokáig félreteszem. (webes fórumok átka). Ez van, ha nem tetszik, ne olvasd a hozzászólásaimat, mert néha le vannak maradva. Ez nem változtat azon, hogy az aláíráshoz - és ez volt a hozzászólásban, amire reagáltam - Károlyinak semmi köze nem volt, nem is lehetett.

Károlyi történelmi felelőssége Trianon kapcsán érdekes téma lehetne, szerintem erősen eltúlozzák, akik ezt hangoztatják, de ez itt erősen mellékszál.

https://www.reuters.com/world/europe/ukraine-mps-vote-give-permission-c…

Aztan a "katonsagi belepo" resz mashogy, maskepp, mas iranyba szigorodott termeszetesen, de eloszor megleptek, hogy civilkent besetalsz fegyverert, es kapsz. Szerintem ez utobbi sokat mentett a seggukon.

Nem is tanokokrol beszelek itt. Hanem a lakossagrol, mint sajat fegyveres immunrendszerrol. Lehet, hogy Mariupolban kisebb aranyban voltak pl. azok, akik bantak volna, ha masnaptol Rubel van es orosz hivatalos nyelv, mint pl. Harkivban vagy Kievben. Utobbiakban a fegyveres civilek az utcan siman megfordithattak a dolgot partizanakciokkal, mikozben az oroszok ugy szamoltak, hogy eleg a hadsereget legyozni.

Ironikusan szerintem a felfegyverzett lakossag nagyjabol kihozta a korulbeluli etnikai hatarokat.

Én is a szabadság (ezzel nyilván a fegyvertartás) támogatója vagyok, de ez szerintem nincs így. Ha megnézed, ezeknél sokkal kisebb településeket szarrá kell lőni, mielőtt bevonulnának. Kijevet, Harkovot elég sokáig tartana szarrá lőni (atom nélkül), plusz rossz PR is lenne.

Az, hogy "szarra kell loni falvakat" az elfoglalashoz, azt igazoljak, hogy a lakossagi fegyvertartas miatt nehezebb olyan telepuleseket elfoglalni, amikben tobben laknak olyan civilek, akik nem akarnak rubellel fizetni masnaptol.

Belefer az allitasodba az enyem helyessege is. Mind lattuk 2022 tavaszan, hogy meddig tudott ugy haladni az orosz hadsereg, hogy csak nagyobb varosokat kellett "szarraloni".

Az, hogy "szarra kell loni falvakat" az elfoglalashoz, azt igazoljak, hogy a lakossagi fegyvertartas miatt nehezebb olyan telepuleseket elfoglalni, amikben tobben laknak olyan civilek, akik nem akarnak rubellel fizetni masnaptol.

Vagy azt igazolja, hogy a civilek* háta mögött ott az azovos záróosztag.

 

 

* kiképzést nem vagy alig kapott besorozottak

:)

Szerintem ez utobbi sokat mentett a seggukon.

Feltételezés, vagy jelentős mennyiségű konkrét esetről tudsz?

 

Ha a fenti feltételezés volt, vannak-e más feltételezéseid is? Pl. mit gondolsz arról, hogy a fegyverek nagy részét, többségét az oligarchák magánhadseregei és hasonló csoportok, ill. egyéb bűnözők szerezték meg, nem pedig az életüket az orosz hadseregtől féltő hétköznapi emberek?

:)

Ennek mondjuk nem sok koze van hozza. Japanban nagyon szigoru a fegyverek szabalyozasa, megis lelottek Shinzo Abe-t.

Ja, a szovjeteknel is - mint minden rendes diktaturaban - nagyon szigoruan korlatoztak, aztan megis ott volt a Brezsnyev elleni merenylet (kiserlet).

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Szerkesztve: 2024. 05. 15., sze – 18:03

Fúbazz, az komoly :/ 
Elsőre el sem akartam hinni. Balkán ^2.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

Tegyük fel, h megkapod a dokitól, h hónapjaid vannak hátra! Hát ki ne akarná kihozni a helyzetből a legtöbbet? 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Valószínűleg nem opció egy választáson legyőzni az ellenfelet. Felénk is fenyegetőzött már hasonlóval politikus, csak itt még senki nem áldozta fel magát az ellenzék oltárán. Biztos akad majd jelentkező. 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Ez egy katasztrófa amit írsz. Európa, 21. század: ennek nem szabad opciónak lenni. Amúgy ha Fico meghal vagy megnyomorodik, az Szlovákiának az idő-egyenesen mínusz 15-20 év, amit a világunk jelenlegi helyzetében kihagynék a helyükben.

Ui a Lenin-fiúk annyiban egyenesebbek az általad felvázolt szerencsétleneknél is, hogy nem bujkáltak magukat érintő katasztrófák mögé. Ott legalább egyenesen ment a dolgok gusztustalan legalja. Ehhez képest az is valami.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

> a Lenin-fiúk

Remek párhuzam - mondhatom! Az ne zavarjon, h a Lenin fiúk a bitorolt államhatalom megbízásából terrorizáltak az országot! Ezt képes voltál párhuzamba állítani azzal, amikor a kisembernek elege lesz abból, h az egyébként demokratikus bábszínház formájában szintén bitorolt államhatalom szintén terrorizálja őt, és a ennek a bitorolt hatalomnak a korrupt fejét kinyírja, mert betegsége okán neki már úgy sincs mitől tartania - és úgy dönt, hogy nem elsorvadni fog, hanem még összeszedi magát utoljára, hogy valami hasznosat tegyen! Bang-bang! 
Ennek kell intő jelnek lennie, h nem áll minden felett a hatalom, nem lehet büntetlenül bitorolni a hatalmat, nem lehet azzal büntetlenül visszaélni, mert lesznek várólistás hősök, akik előjönnek a csótányos kórtermekből pisztollyal a kezükben! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

A párhuzamot nem jól érted, de a politikai töltetű agresszió (szándék szerint aljas és gátlástalan gyilkosság) valóban közös. Ugyanezt el tudtam mondani a hazánkban randalírozó- majd hisztériázó anti-akármikről is. Vagy épp Abe Sinzo esetén. Érted, a párhuzam annyi, hogy bár nem minden 4 kerekű akármi gépkocsi, de mind ugyanúgy gurul.

A Lenin-fiúk ezt kendőzetlenül csinálták, nem takargatták az arcukat maszkkal, nem fogták arra, hogy halálos betegek. Ez is hányinger, de legalább vegytiszta.

Jah, és a kisemberes kiállással engem nem lehet érzékenyíteni, ebbe felesleges energiát ölnöd. Európa, EU terület, EU direktívák, 2024: ezt olvasgassa mindenki. S nem szeretnék ilyet sem tyurcsánnal, sem zorbánnal, sem pl. ezzel a ma divatos Magyarral. Meg semelyik politikussal, pedig tőlem megrohadhatnak egyben. Az ami a szlovákoknál történt, az az országunknak beláthatatlan károkat okozna bármely politikus esetén. Ez kurvára nem játék. Elsőre el sem akartam hinni.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

Juraj Cintula, Slovakia PM Fico's assassin, says he committed the assassination attempt "because he did not agree with government policy."

ide vezet ha a pantyfa terroristák nincsenek a megfelelő módon kezelve, és ezen az önhergelő mindenszarista tikkesbolondok is felbátorodnak

Volt a hollandoknál egy király, akit annyira utáltak, hogy nem csak megölték, hanem fel is falta a tömeg. Aki olvasta Régens lánya című regényt, az ismeri a sztorit. Politikai merényletek mindig a történelem mérföldkövei. Remélem a nácik visszaszorulnak. Nekünk magyaroknak sokat ártott Fico, nincs okunk nagyon melléállni. És fel us fog épülni, aztán megint kavarni fogja xart!

Nem kellett a hollandoknál királynak lenni, elég "anti-immigration politician Pim Fortuyn"-nak lenni. (2002)

https://www.bbc.com/news/world-europe-27261291

A gyilkost 18évre ítélték, de a letöltött idő 2/3ada után kiengedték:

Volkert van der Graaf, an animal rights activist, got 18 years after shooting Fortuyn in the head in Hilversum.

The murder stunned Dutch society, only days before elections. Big gains had been expected for Fortuyn's party.

Van der Graaf said he had seen Fortuyn as a threat to minority rights.

Szerkesztve: 2024. 05. 16., cs – 08:42

A kékfideszesek tekintetét erősen elhomályosítja az orbánt lecumizása iránti vágy, de a derék Ficó ezen magyarellenes intézkedéseit nem kéne feledni:

  • Malina Hedvig 2006-os megverésének eltussolása
  • A magyarokat kollektív bűnösnek kikiáltó Benes-dekrétumok megerősítése 2007-ben (igaz, a Szlovák Nemzeti Párt kezdeményezésére, de minden szlovák párt támogatásával)
  • A szlovák nyelvtörvény, amely jelentősen korlátozta a magyar nyelvhasználatot
  • A hírhedt dunaszerdahelyi szurkolóverésre is ekkor, 2008-ban került sor
  • Ahogy Sólyom László akkori köztársasági elnök botrányos kitiltására is 2009-ben
  • S a kettős állampolgárság tiltására is 2010-ben

Szóval a döntés tárgya, hogy Vitya felszopása vagy nemzeti érdekeink a fontosabbak e? A kékfideszesek döntöttek már, ők a felszopást választották.

A kettos allampolgarsagot raadasul a sajatjaik szivtak meg leginkabb, amikor UK-ba koltoztek a szlovak munkavallalok. Le kell mondani a szlovak allampolgarsagrol, hogy brit allampolgarok lehessenek...

(Amugy szentkent en sem kezeltem, de szerintem szomorubb, ha egy valasztast megnyero embert lonek meg, mert egy rakas embert nem is lehet valasztassal levaltani, hanem csak ugy teszi a kart a tarsadalomnak, mintha barki felhatalmazta volna ra - na oket valahogy sosem bantja senki, ha tudomasul is vesszuk a kart, amit okoznak, "ugy se tehetunk ellene" mondattal tovabblepunk es szidjuk tovabb azokat, akik valasztasok keretein belul levalthatoak)

A politikai jellegű támadások ilyenek. De az hogy a kékfidesz rajongók mindenféle kritika nélkül magukévá teszik a megafon által megkreált belpolitikai propagandát, az gyomorforgató. Ezen lövldözős ügyben nekünk magyaroknak nincs dolgunk. Ez szlovák belügy.

Ellenben az dolga lenne Orbánéknak, hogy ugyan azokat követeléseket megfogalmazák a nyelvtörvény, a kettős állampolgárság stb. ügyében, mint amivel Zelenszkijt is zsarolják! De hát kettős a mérce, és kettős a követelményrendszer is.

Nézd, valójában a mérhető szellemi képességekkel bíró ember a jelenséget és a történteket nézi értetlenül Európában - s amikor azt mondja, hogy nagyon sajnálja a történteket, szerintem ugyanabban a pillanatban nem mondhatja, hogy "Ficóért amúgy nem kár". Akármit is jelentsen is a kékfidszeses, szerintem ez nem járná ott sem. Bár lehet, hogy nem értelek.

Ami egyébként kifejezetten gusztustalan, ahogyan ebből politikai előnyt próbálnak kovácsolni a "balodali volt!" és hasonló cikkekkel. Ha valaki ennek alányal, az épp oly alávaló gané, mint aki ezt tolja média-fősodorban.

A listád jó és még releváns is, bár amikor Ukrajna (nem az ártatlan emberek, hanem pl. Zelenszkij) volt a középpontban, az ilyen listákról kb. *kötelező* volt megfeledkezni. Az a lista durván egy A4-es oldal telegépelve 12-es betűmérettel. Azért térek ki rá, nehogy megfeledkezzünk róla.. mert az a feledékenység sem járja.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

Aki szlovák forrás szerint 2016-ban mozgalmat alapított „Az erőszak ellen” néven, azzal a deklarált céllal, hogy az erőszak minden formájával szembeszálljon, egy olyan Európában, amelyben „növekszik a militarizáció, szélsőségek, neonácizmus, anarchia”.

Egyelőre a neonáci oroszbarát narratívának egyetlen forrása van, a VSquare. Onnan vette át mindenki. Neked ez a narratíva nyilván szimpatikusabb, mint a kattant progresszivista vonal. De egyelőre messze nem kell tényként kezelni.

Szóval a döntés tárgya, hogy Vitya felszopása vagy nemzeti érdekeink a fontosabbak e? A kékfideszesek döntöttek már, ők a felszopást választották.

Vagy lehet elég okosak, hogy felfogják: a politikában nincsenek örök barátok és örök ellenségek? Egy atlantista fundamentalistának ezt nehéz megérteni. (Akinek a NATO/EU tagság nem pillanatnyi geopolitikai érdek kérdése, hanem vallás.)

Azt hittem sokáig, te játszod a hülyéd, de kicsit megingott ez az elgondolásom.

A pillanatnyi geopolitikai érdek nyilván nem azt jelenti, hogy egyik pillanatban itt vagyok, a másikban meg ott. De a jelen pillanatban elérhető információk (és ismert információ-hiányok) alapján tervezek hosszútávra, és ezeket a számításokat folyamatosan revalidálom. Érted?

Amikor az Unióba léptünk, még Nemzetek Európájáról volt szó, nem az Európai Szovjetunióról.

Egészen barátságos társaság volt. A probléma az, hogy pszichopata elmebetegekkel sikerült feltölteni az Uniót.

 

Biztos nem szavaztam volna rájuk, ha tudom, hogy ekkora kretének lesznek 20 évvel később.

Változnak az idők, vele együtt a szervezetek is. Minden normális dolgot szét lehet annyira cseszni, hogy végül összedőljön az egész.

> Mai ellenzéki sztenderdek szerint illegitim.

Ki az ellenzéke kinek? Annyi igaz, hogy 2011-ben Orbánék megváltoztatták a népszavazás érvényességének feltételét. (Amin ők maguk buktak (2016, 2022), mert mások kezdeményezéseit eleve likvidálják.)

> Nem volt meg az összes választásra jogosult 50%-a.

Nem volt kötelező elmenni, aki nem értette a kérdést, vagy mindkét kimenetel egyformán jó volt, az otthon maradhatott. Aki szavazott, annak a 83 százaléka 'igen'-t mondott.

Nyilván arra gondolsz itt, amit a Fidesz művel, ugye?
https://hvg.hu/itthon/20220205_kampany_fidesz_facebook_reklamkoltesek
https://rtl.hu/belfold/2024/05/11/valasztas-kampany-facebook-hirdetesek…
https://444.hu/2022/03/04/nagyot-ugrottak-a-fideszes-koltesek-a-faceboo…
https://media1.hu/2022/03/23/tarolnak-a-kormanyparti-koltesek-a-faceboo…
https://forbes.hu/uzlet/facebook-hirdetesek-propaganda/
https://10perc.hu/hir/belfold/2024/04/29/a-fidesz-25-szor-tobbet-koltot…
https://hirklikk.hu/kozelet/a-fidesz-joval-szazmillio-felett-koltott-a-…
https://nepszava.hu/3235101_kampany-penz-onkormanyzati-valasztas-ep-val…
https://media1.hu/2022/03/28/atlepte-az-1-milliard-forintos-hatart-a-me…

Tény és való, hogy a minap egy 10 perces tecső videót akartam megnézni, és ebben NÉGYSZER adták le a Fideszes facebook-on fizetett "Brüsszel csenget" rágalmazást.
Megjegyzem, olyan reklámfilmmel, ami arról szólt volna, hogy hogyan tervez a Fidesz kimászni a nyakigérő szarból, amiben most vagyuk, na, olyannal egyetlen egyszer sem találkoztam, csak a másik ócsárlása megy.

Nem volt benne tévedés, max. általánosítás. Itt a HUP-on is számtalan komment volt már, ahol azt számolgatták, hogy a teljes választásra jogosult lakossághoz viszonyítva mennyit kapott a Fidesz. De azt elismerem, hogy off topic.

(Amúgy nem vagyok Orbán szimpatizáns, még csak Magyarországon sem élek, csak nem szeretem a képmutatást.)

Szerkesztve: 2024. 05. 16., cs – 11:05

Egyébként a neonáci oroszbarát vonal egyetlen forrását, a VSQuare-t (innen vette át mindenki a narratívát) deklaráltan az amerikai kormány pénzeli. Ha a Russia Today nem oké, akkor ez mitől az?

LOL, mondja ezt pont az, aki mindent elhisz amit a MSM megír.

Egyébként mit számít bármilyen dokumentum, ha deklaráltan idegen hatalom érdekeit képviselik? (Különben nem kapnának pénzt idegen hatalomtól.) Emellett, az RT is szokott forrásokat hozni. A legjobb módja a propagandának nem a tényleges fake news, hanem a narratíva építés, gatekeeping, ...

mondja ezt pont az, aki mindent elhisz amit a MSM megír.

Na, most alaposan belefutottál a csőbe, kisapám! Ugyan, hadd kérdezzem már meg, mi alapján mersz ilyent kijelenteni?
1. Pegazus-al lehallgatsz? (meglepődnék, nincs mobilom, és egyébként is ezzel bűncselekményt ismernél be)
2. netán gondolatolvasónak képzeled magad? (ez esetben látogass meg egy elmegyógyintézetet)
3. vagy szimplán csak alaptalanul vádaskodsz? (ez meg ugyancsak bűncselekmény a hatályos Btk. értelmében)

Persze, a Rogán-propagandából csak ezt a bűnöző hozzáállást látod, ezzel van átmosva az agyad, hogy alaptalanul vádaskodva és bizonyítékok nélkül kell ítélkezni, mert a központból asszonták'.
Elárulom, nagyon nagyon meg vagy vezetve, de ez nem mentesít az alól, hogy valójában bűncselekményt (rágalmazást) követsz el ilyenkor.

Rájár a rúd Orbánra - kétségtelen: korábban a Lengyelekkel voltunk történelmileg két-jó-barát, egészen addig amig kormányváltás nem történt náluk; utána megpróbálták beadni nekünk h tulképp Szlovákokkal is milyen jóban vagyunk, oly' annyira, h még a szlovák belpolitikába is belepofáztak Orbánék, lásd az elnökválasztás, erre hááát mi nem történik...lepuffantják Ficót. Pff oda a két nép történelmi barátsága, lehet agyalni az új narratíván a Karmelitában! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

rossz megközelítés ez, nem az idegállapotba jött gombák kommentjeivel kell foglalkozni, hanem a szuveneritásvédelmet kell szigorúra tekerni és komolyan venni, ugyanis az a probléma gyökerére: a hergelés, a lázítás, a janicsárképzés forrására van hatással

nem az idegállapotba jött gombák kommentjeivel kell foglalkozni

Na de pont ezt csinálják, vegyük tehát ezt a részedről beismerő vallomásnak, hogy rossz úton jár a Fidesz?

hanem a szuveneritásvédelmet kell szigorúra tekerni és komolyan venni

Például az növeli a szuverenitásunkat, hogy fegyveres kínai rendőröket hozunk az országba, és hagyjuk az oroszoknak, hogy megint megszálljanak minket. (szarkazmus)

ugyanis az a probléma gyökerére: a hergelés, a lázítás, a janicsárképzés

LOL, ebben történetesen egyetértünk, börtönbe Bayerrel, Rogánnal meg az egész Fidelitas+Corvinus vezetéssel! Merthogy pontosan ezt állítottad, ha nem vetted volna észre...

Teljesen jogos és helytálló a felvetésed és logikus a következtetésed is, de már tudjuk, hogy itt most speciel nem ez történt.

Itt most történetesen egy Google Translate félrefordítás miatt baloldalizzák a szélsőjobbos merénylőt.
Nugyodtan megnézheti bárki, a Slovenskí Branci, aminek a gyűléseire járt, bevalottan egy oroszpárti, neonáci csoportosulás. Úgy tűnik, a Fideszen kívül ezzel mindenki tisztában van:

Hungarian investigative journalist Szabolcs Panyi has unearthed Facebook posts reportedly showing Cintula as a sympathiser and supporter of the pro-Russian paramilitary group Slovenskí Branci, known for its links to the Kremlin.

Na, ki is akkor a háborúpárti, csak nem a Kreml által támogatott, paramilitáris, oroszpárti bagázs?

Egyébként meg, ha már felelősség keresés, talán Fico-nak nem kellett volna erőltetnie a politikába való visszatérést miután a népharag egyszer már elkergette, és akkor senkinek sem jutott volna eszébe golyót ereszteni belé.

a gyűléseire járt

Bizonyíthatóan egyszer volt ott.

Itt most történetesen egy Google Translate félrefordítás miatt baloldalizzák a szélsőjobbos merénylőt.

2019-ben a Progresszív Szlovákia párt jelöltjét, a jelenlegi elnököt, Čaputovát támogatta. Az utóbbi időben kormányellenes gyűlésekre járt. Ez a szélsőjobbos merénylő narratíva az elejétől hiteltelen.

Egyébként meg, ha már felelősség keresés, talán Fico-nak nem kellett volna erőltetnie a politikába való visszatérést miután a népharag egyszer már elkergette, és akkor senkinek sem jutott volna eszébe golyót ereszteni belé.

Nem tárgyalunk terroristákkal.

Egyébként meg, ha már felelősség keresés, talán Fico-nak nem kellett volna erőltetnie a politikába való visszatérést miután a népharag egyszer már elkergette, és akkor senkinek sem jutott volna eszébe golyót ereszteni belé.

Gusztustalan az áldozathibáztatásod, te köpedék!

Gusztustalan az áldozathibáztatásod

Erre a részére +1.

Nem túlzottan szívlelhetem Fico-t, de a rendre megbukó szlovák kormányok sorában úgy tűnik, hogy a választók az ismert problémákkal rendelkező, de legalább korábban már bizonyítottan legalább valahogyan kormányozni képes figurát *megválasztották*.

--

[..] miután a népharag egyszer már elkergette [..]

.. most meg újra megválasztotta..  [..]ha a "népharag" akkora lenne valószínűleg nem szavaznák vissza hivatalba.. Mondom mindezt úgy, hogy személyesen Ferenc elvtársat és csápjait sem látom szívesen újra a közélet befolyásos pozícióiban és látok rá esélyt, hogy ismét lesznek olyanok akik velem ellentétben valami okból bizalmat szavaznak neki..

Szerkesztve: 2024. 05. 25., szo – 20:21

Lehet rossz ómen volt kitiltani a Roszatomot. Putyin üzenete megérkezett.

Putyin híres róla, hogy 71 éves, zavarodott költőket fogad fel a "Progresszív Szlovákia" párt szimpatizánsai közül merénylőnek, hiszen a Szlovák Írószövetség tagjai köztudottan elegendő kiképzést kapnak hasonló esetekre, így a rájuk szabott feladatot melyet Putyin küld e-mailen, sikeresen viszik véghez minden alkalommal. Na meg persze kiváló anyag a következő regényhez. Állítólag.

[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS

Az is lehet, hogy lojalisak, csak inkompetensek. Itthon volt, hogy a miniszterelnok, koztarsasagi elnok es a hazelnok kolis szobatarsak voltak. Van par olyan terulet (pl. technikai dolgok), amihez egy ennyire belso kor egyik embere sem ert. Ha lojalis/talpnyalo emberek maradnak csak a szuresen, lehet, hogy csak inkompetensek maradnak meg.

Ha ott is a lojalitas az elso (a szlovak politikat nem kovetem ilyen szinten, lehet, hogy ott is Fico gyerekkori haverja az orszag leggazdagabbja), akkor ertheto.

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Fico az nem sociáldemokrata? Csak kérdezem, hogy Vityának szocik a barátai!?

Egy elég kimerítő és tárgyilagos interjú Csáky Pál egykori szlovákiai miniszterelnök-helyettes, a Magyar Koalíció Pártjának korábbi elnökével: https://www.valaszonline.hu/2024/05/23/csaky-pal-miert-lottek-robert-fi…

 

Számomra elég tanulságos volt, pl Fico-ról kiderült belőle, hogy hithű kommunista volt az előző rendszerben... A többit eddig is tudtam róla...

A rendszerváltás után néhány évvel visszamentem az iskolába, beszélgettem vele néhány mondatot. Nagyon meg volt törve, azt mondta, ezt sohasem gondolta volna. Őszintén hitt abban a rendszerben, abban, hogy kinövi a gyermekbetegségeit, s egy igazságosabb társadalomhoz vezet. Szemmel láthatóan nem találta a helyét a régi-új kapitalista világban. Nagyon sajnáltam. Tényleg, nem gúnyként írtam.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Könnyű utólag visszatekintve okosnak lenni, s a biztos ismeretek, a történtek birtokában megmondani, mi lett volna adott pillanatban a helyes döntés. Amikor döntési helyzetben vagy, jóval kevesebb ismerettel bírsz, döntesz valahogy, majd a történelem ítélkezik feletted. Érdemes szerénynek lenni, mert meglesz annak is a böjtje, hogy most emellett a rendszer mellett, a globális kapitalizmus, a liberális demokrácia mellett álltál ki teljes mellszélességgel. Van rá esély, hogy eljön a pillanat, amikor szégyenkezned kell emiatt, vagy csalódott leszel, mint a hithű kommunista általános iskolai történelemtanárnőm.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ezt hívják úgy, hogy relativizálás, amit csinálsz, ugye? De egyébként meg nem erről van szó, amit írsz. Nem lehet mindig helyesen dönteni, csak a köpönyegforgatással nem vagyok annyira megértő, te lehet, hogy igen. Aki hibázott, az viselje a következményét!

 

Töri tanár téma:

Középiskolában mi voltunk az utolsó osztály, aki oroszt tanult, tőlünk ment nyugdíjba az orosz tanárnőnk. Még sírt is az utolsó orosz órán, hogy nem volt az előző rendszer annyira rossz, ők csak jót akartak. Azelőtt nem beszélt ilyeneket, az orosz orákon csak szakmai tartalom volt, (amit nyilván mindenki utált) de máig emlékszem rá, hogy megvetettem őt emiatt a pityergése meg a komcsik mentegetése miatt...

A relativizálás vonatkozásában nem értem, mit akartál mondani, de az a gyanúm, ezzel nincs dolgom, ez a szó csak a liberálisoknak fontos, engem nem érint és nem érdekel.

A köpönyegforgatás létező jelenség, de ezt mindenképp árnyalnám. Ha 23 évesen gondolsz valamit, azt pontosan úgy kell gondolnod 61 évesen is? Az, hogy jellemfejlődés, mond valamit? Továbbá, ugye ismered a mondást, hogy aki fiatalon nem liberális, annak nincs szíve, és aki idősebb korára nem konzervatív, annak pedig nincs esze.

A kommonizmus eszméje nem volt rossz. Volt vele néhány probléma. Az egyik, hogy az egykor folyamatban lévő implementáció nagyon rosszul sikerült. A másik, hogy sohasem valósult meg, mégis egyesek úgy beszélnek róla, mint valami valaha létező dologról. A harmadik a konstrukciós hibák, ami arra ösztönöz, hogy másra hagyjuk a munkát, mi pedig learassuk annak gyümölcsét. Ha mindenki így gondolkodik, akkor senki sem dolgozik, mindenki aratni akar, csak nincs mit.

Miért vetetted meg? Te akkor pontosan tudtad, hogy ez rossz volt? Jó, igazad van, én is megvetném azt, aki sajnálkozna a liberális demokrácia bukása felett, hiszen meggyőződésem, hogy az rossz.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Haha, jók ezek a kiskegyed meg divany.hu  színvonalú bölcsességek, mert én szerintem életem végéig főleg liberális maradok, de ezek szerint akkor már nem lesz eszem. Haha :-)

Nekünk középiskolában egy elég jó töritanárunk volt, akkoriban volt a rendszerváltás és sokszor, tényleg sokszor volt, hogy parlamentet "játszottunk" órán. Voltak interpellációk, érvelések, vita meg ilyesmi.

 

locsemege, te tényleg reménytelen vagy, én meg hülye, hogy veled vitázom :-)

 

(kicsit hasonló ez ahhoz, amikor most voltam idős, vidéki rokonoknál és kb felmondták, amit a propaganda tv-ben hallottak, akkor azt nem szuverenitásnak gondoltam, hanem inkább szomorúnak...)

A kommunizmus néhány hibája:

- Ugyanúgy üldözi a kisebbségeket, vagy a társadalom bármely tagját kímélet nélkül.

Pl: kulákok, magyarok, romák, zsidók, stb. Ugyanitt rabszolgatáborokat is képes a kommunista rezsim létrehozni, hogy megvédje a hatalmát.

Jelenleg üldözendő a heteroszexuális fehér férfi és nő.

-Ugyanúgy, mint a nácizmusban, nem a tudás számít egy-egy pozíció betöltéséhez, hanem a politikai elkötelezettség.

A leghűségesebb politikai csatlósokból lettek az üzemek vezetői, és szépen mind bele is bukott mindenbe.

-Ugyanúgy egy célja van, a világuralom.

Amit ha elér, utána nem tudjuk mi lesz, de nem lesz jó vége. Az igazi kommunizmus nem tartható, nincs sikeres kommunista ország, mert az első kettő miatt önmagát kell megölje.

hup.hu##article[data-comment-user-id="16401"]

A messiásnak szerencsére nagyobb az önbizalma, mint amit a tárgyi tudása indokolna. Ez jó, mert politikai értelemben könnyen ki lehet végezni. Jó példa erre a tüntetésen blokkolt mobiltelefonok esete, bár némi számítógépes hálózati ismeretekkel felvértezve nem állított volna ilyen baromságot. De neki sikerült, mert volt hozzá önbizalma. :)

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Jó példa erre a tüntetésen blokkolt mobiltelefonok esete, bár némi számítógépes hálózati ismeretekkel felvértezve nem állított volna ilyen baromságot.
 

Az a biztos, hogy semmi sem biztos. Mert a tarajospepe is állította, hogy nem törték fel a ruszkik, aztán mégis…

Nem vennék mérget rá, hogy hülyeséget mondott, max. csak te nem hiszed el!

És megtörtént ez? Amúgy ki a frász ez a Magyar Péter, akire a szolgáltatóknak figyelnie kellene? Helyesebben szólva Magyar Péter kérhet extra szolgáltatást, amelyre a szolgáltatók adnak árajánlatot, Péter elfogadja, kifizeti a számlát, megkapja az extra szolgáltatást.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Amúgy ki a frász ez a Magyar Péter, akire a szolgáltatóknak figyelnie kellene?

Már n+1 alkalommal elmondtátok, hogy Ő a Messiás!

Helyesebben szólva Magyar Péter kérhet extra szolgáltatást, amelyre a szolgáltatók adnak árajánlatot, Péter elfogadja, kifizeti a számlát, megkapja az extra szolgáltatást.

Legyél objektívabb! Kiindulási alap: Az egyetemes szolgáltatónak, aki kizárólagos koncessziót kapott egy frekvenciasáv használatára, kutya kötelessége az elvárható minimális szinten a meghatározott minőségben szolgáltatnia! Ha én éppen MP közelében tartózkodom, teljesen más okból, akkor az előfizetésemhez jár a szolgáltatás. Ha nincs szolgáltatás, akkor a szolgáltató szerződést szeg, ugyan úgy ahogy a tüntetésen résztvevő ügyfelek esetében is. 

Hogy fogára akad-e valami a dolgát végző szolgának? Feltételezem, azt a gazdája nem díjazná.

Komolyabbra fordítva: ÚGY ÉRTED, HOGY Magyar Péter gyűlései az eddigi formájukban veszélyeztették a hétköznapi emberek napi teendőinek elvégzését (olykor akár pl. a segélyhívásokat?), és ezentúl csak akkor tartson nagy összejövetelt, ha előre egyeztetett az általa kiszemelt térségben szolgáltató telkókkal?

:)

Köszönjük, hogy bemutatod a fidesz keresztyény-konzervatív érvrendszerét, de már Bencsik és Bayer eleget mutatott ebből.

 

És hogy off topic is legyek (t.i. Fico egy ifjúkommunista volt...), Bencsik is és Bayer is a Népszabadság újságírója volt, ráadásul Bencsik a szocializmust dicsőítő cikkeket írt. Igazi vérfideszes kommunista...

1987-ben, az utolsó években belépett a Csehszlovák Kommunista Pártba. Tipikus utánpótláskádernek számított; többször utazhatott nyugatra, apósa pedig a kommunista legfelsőbb bíróság alelnöke volt

https://hu.wikipedia.org/wiki/Robert_Fico

 

 

Sokan kritizálták a Népszabadságban megjelent lelkes szovjetbarát írásai, köztük az 1986. október 17-i számába írt, Érzelmi kötődés című cikke miatt, melyben a Magyar-Szovjet Baráti Társaságról és a magyar fiatalok szovjetbarát ideológiai nevelésének fontosságáról ír

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bencsik_Andr%C3%A1s

 

 

1993-ban egy időre szakított a Fidesszel és a Népszabadság főmunkatársa lett.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bayer_Zsolt

Ami sokakban megütközést keltett, az az a tény, hogy a magát mindeddig ateistának valló Robert Fico kormányfő Marek Maďaričcsal folytatott kedélyes csevegése során katolikus neveltetésével, katolikus gyermekkori környezetével hozakodott elő.
A Sme napilap hosszasan foglalkozott is az üggyel, dokumentumokat sorakoztatva fel, miközben azt nehezményezte, hogy Fico most képmutató módon katolikusnak vallja magát, arról meg – félrevezetve a választópolgárokat ezáltal – mélyen hallgat a beszélgetés során, hogy Szlovákia Kommunista Pártjának a tagja volt. Mi több, a lap még Fico kommunista pártba való jelentkezési lapját is előkutatta a prágai levéltárban, amelyben egy szó sincs a katolikus hitben való neveltetésről, sőt a mellékelt 1984-ben íródott életrajzában ez áll: „Szigorúan ateista nézeteket vallok”. A pártba egyébként csak 1986-ban nyert felvételt, a gorbacsovi peresztrojka idején, amikor már többen nyíltan bírálták a volt rendszert.

https://felvidek.ma/2014/01/robert-fico-a-kereszteny-ateista/

 

Gondolom, így azért összeáll, hogy a Bayer, Bencsik, Orbán és Fico félék között mi a kapocs, ami összeköti őket...