Haveroméknál úgy nézett ki a lakás, hogy a két nagy szoba közös fala egy szép nagy cserépkályha volt, amit a folyosóról lehetett rakni, így a kosz nem ment be a szobába.
Hozzátartozik még, hogy az apja asztalos volt, és tavasztól-őszig minden lehullott maradék fa szépen bement a pincébe, ládákba. Plusz a fűrészpor és a forgács is, de ezek ilyen nagy "tejesládákba" kerültek, amiből annó a zacskós tejet árulták, ez egy szögletes kád, 10-15 centi magas, és cirka 80 centi széles, 40-50 mély lehetett. Na, az ebbe beletömörített fűrészporba lett mindig beleöntve a bundáskenyér, meg a hússütéből maradt olaj, azt nem mondom, hogy jó szaga volt, mert az határozottan nem igaz, de télen ők sosem fáztak. Annyi volt a szabály, hogy az olajba összerohadt fűrészpor kockát tilos önmagában égetni, mert irtózatosan kormolt, de a tényleg hideg téli napokon, felfűtéskor amikor már szépen duruzsol a kályha, akkor bemehet egy ilyen kocka, mert akkor már van olyan huzat, ami kiviszi a kormot.
A levegőt a folyosóról szívta a kályha, így a két nagy szoba (egyikben a szülők, másikban a két gyerek) rohadtul be tudott melegedni. Nagyon okosan lett beépítve az a kályha, és mivel asztalos volt a fater, a tél nagy részében ingyen fűtöttek, felhasználva a hulladékot. Ma már nem divat megfogni a hulladékot. :-/