"Tízezrével kell selejtezni ezeket a laptopokat"

https://index.hu/techtud/2023/08/02/google-chromebook-tamogatas-oktatas…

Nem tudom, ki ismeri ezt a Chromebook szériát, de megköszönném, ha valaki megírná, milyen hardver konfiggal készült. Nehezen tudom ugyanis elképzelni, hogy ne lehetne életben tartani pl. valamilyen Linux telepítésével. Az újságíróknak persze ez most gumicsont az uborkaszezonban, és azt is el tudom képzelni, hogy a konzumidióták tényleg emiatt tömegesen selejteznek.

Hozzászólások

A cikkre: Az első ChromeOS-es eszközökre 6.5 év frissítést vállalt a Google. 2014-től kezdődően az 2020-ban telt le. Aztán 2021-től lett ez a 8 év vállalás. Namost azért tök hülyeség a cikk, mert külföldön a gariidő lejártával cserélik a cuccokat az oktatásban is, hogy ne fussanak bele költséges és váratlan meglepetésekbe. Namost a gari meg a legjobb esetben is 5 év egy laptopra, így a ChromeOS-es eszközök 6.5 éves frissítése már ezen kapásból túlmutatott. Ezen felül mondjuk Windows alapú gépet is cserélni kell ennyi idő után, mert a Windows következő verziója fem fut jellemzően az előző hardveren zökkenőmentesen... Tudom, a Mac az örökös az OS-sel együtt, amíg fizikailag el nem kopik a gép, de úgy is van árazva, hogy azt ki kell előre fizetni.

Pont a minap került a kezembe egy HP Chromebox minigép, ezért néztem alaposabban utána a témának. Sose láttam ilyent. Persze kiderült, hogy már EOL a drága, és a ChromeOS 76-ig volt hajlandó magát frissíteni (most az is 115-nél jár). Az utolsó frissítés után azt írja, hogy legyek szíves egy frissebb modellre váltani, ha továbbra is friss rendszert szeretnék használni.

Keresgélni kezdtem, hogy van-e valami okosság, mert ha frissíteni lehetne bármire, akkor böngészni, online dolgokat használni jó lehet, mert pici, keveset fogyaszt. Arra jutottam, hogy ennek a konkrét modellnek van rendes BIOS-a és UEFI boot-ra képes, így lecserélhető rajta a rendszer bármire, amit képes futtatni (Celeron CPU, 2 GB memória, 16 GB SSD).

A ChromeOS egyszerűségét látva kézenfekvő lenne a ChromeOS Flex, ami 5-10 éves PC és MAC gépekre szánt ChroemeOS verzió (mint most megtudtam), hogy az egyébként rajtuk lévő OS-sel már lassú gépeket további hasznos évekkel ajándékozza meg kidobás előtt.

Érdekesség ennek a Flex-nek az oldalán, hogy azt írja, nem javasolják az EOL státuszba került Chromebook és Chromebox eszközökre telepítést, mert nem garantált a HW kompatibilitás és a maximális felhasználói élmény... Bezzeg az ugyan ilyen korú PC-re vagy Mac-re szerintük ez a legjobb választás... Ki érti ezt... Az majd a napokban kiderül, hogy tényleg rossz-e a kompatibilitás, mert én azért felteszem rá...

Egy ponton lehetett szopás faktor:

hogy a google a forgalmazás kezdetének idejétől számolja a támogatást. De ha valamelyik iskola okos akart lenni és olcsóbban megvett boltból kifutó modelt valamelyik gyártótól, akkor lehet beszopta 2-3 év támogatással. De ezt is maguknak köszönhetik, ha így jártak.

A régi chromebookok közt lehetett olyan, ami tablet procis, emmc flashes volt. Azokra nem érdemes tenni semmit. "Rendes" noteboooknál ez ritkább, a megdöglött netbook vonalon voltak hasonlók. A tablet procis gépeknél gyakori, hogy a hálózat és más is sdio buszon van, nem pedig valami pécéknél elterjedtebben, így azokat nem is látja a spéci driver támogatás nélkül egy átlag oprendszer. Van egy ilyen régi tabletem, android és win 8 volt rajta gyárilag. Néha rénézek hogy az androidx86 projekt eljutott-e már arra a kernel verzióra, amiben támogatott már mindene. Az ubuntuból, amiben már némi hekkeléssel ment minden, meg használhatatlanul lassú már. El kell ezeket engedni, max valami hobbi célfeladatra elő lehet venni, de napi haszálatra nem jó.

Szerkesztve: 2023. 08. 03., cs – 09:47

A "Nagy a baj,"-jal kezdődő cikkeket nem szoktam elolvasni, mert általában clickbait az összes.

trey @ gépház

Annak ellenere, hogy sokan apple fanboynak gondolnak: az oktatasban hasznalt ipadeket is tomegevel kell lecserelni a miutan nincs hozzajuk frissites es az is "szarul" nez ki, de mindegyik eszkoz alaposan ki lett hasznalva az eletutja alatt. Ebben a google-nel sincs kulonbseg, az a 6.5 ev amit vallaltak az nagyon ritka toluk, ugyh azert jar a plusz pont. Az alatt a 6 ev alat egy alatalanos iskolas(idealis esetben) eljutott a 2. osztalytol a 8.as ballagasig, mennyi papir meg egyeb hulladek lett megsporolva.

Lehet vinni Afrikaba ahol meg akkor is nagy ertek ha mar nem biztonsagos.

Viszont a Chromebookok jövője bíztató.
Átalakítja a Google a Chrome OS-t. Különválasztja a Linux alapot a Chrome OS alkalmazásoktól. Így könnyebb lesz karbantartani és az alkalmazásokat meg az alap oprendszert külön is lehet majd frissíteni.
Abban csak én reménykedem, hogy ha már ennyire leegyszerűsödik a dolog és augusztus végére ígérik az új szerkezetű Chrome OS-t amik a jelenleg még aktív támogatással rendelkező gépeknek legalább egy része megkapja, hogy esetleg azokat az erősebb gépeket amelyeknek csak éppen hogy lejárt ez az idő, még hátha visszaveszik a támogatásba! Az enyém egy hónapja esett ki a pixisből. :(
Forrás: https://arstechnica.com/gadgets/2023/08/google-is-finally-separating-ch…

Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

Természetesen hardverre ezek még használhatók lennének, főleg Linuxszal. Ami a probléma ezeknél a gépeknél, hogy sok belőlük firmware-szinten van lezárva, már a bootloader, hogy ne tudjon az ember semmi mást telepíteni rá. Ha a Google nem támogatja már ezeket a régi modelleket, a firmware-t ki kéne nyitniuk, hogy ne legyenek ezekből a gépekből elektronikus hulladékok. Nagyon fiataloknak, időseknek jók lennének ezek alap felhasználásra, némi lájtos böngészésre.

Sok ember, közöttük én is, eleve ezért nem vettem soha Chromebook-ot. Egynémelyik modellre van egyébként nem hivatalos hack, amivel fel lehet tenni más OS-t, de ennek adott géptípusnál utána kell nézni, lehetséges-e, hogyan.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Igen, ezek működnek több modellen, de ahogy írtam, nem az összesen. Ha pont olyan géped van, ami nincs rajta a támogatási listán, akkor megszívtad. Mondom, ez a Google hibája, hogy feleslegesen ennyire lekorlátozta ezeket a gépeket, ezt nem volt muszáj megtennie. Már a kiadásuk pillanatában világos volt, hogy ezek rövid időn belül menni fognak a hulladéklerakóba.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Ez nekem új, hogy az összes intelesen működik. Erről valami link?

ARM-eseken igen, általában nem működik, vannak persze kivételes modellek, azért írtam, hogy konkrét modelltől függ, hogy arra van-e valami működő hack.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Iskolában valsz praktikus, hogy főleg tartalomfogyasztásra és webes doksiszerkesztőkre volt limitált főleg. Nem tudja elrontani, feltörni olyan könnyen, mint egy win-es gépet és nem olyan drága, mint az apple. 

Kvázi egy billentyűzetes tablet. Úgy írják, hogy az iskolában például ilyen olcsóbb chromebookot kapnak használatra azok, akiknek nincs saját. Van ahl ipadot. Van ahol kisebb összegért bérlik és mire elvégzik az iskolát, addigra kifiziették és náluk marad.

Kinek a pap, kinek a papné. Kicsi a háttér, gyenge a processzor, de a 300$-ért megvett gépem évekig bírta egy feltöltéssel 10 órán keresztül a munkát, ami többnyire szövegszerkesztés volt, de működött az SSH, és Google Slide segítségével könnyen lehetett előadásokat tartani. Webex meeting-ek bluetooth fülhallgatóval probléma nélkül mentek. (Ha érdekesek a paraméterek: https://www.linux-netbook.com/acer-chromebook-14-cb3-431-c0ak/ s nem vacak műanyag a gép borítása. Nem kíméltem, így összeszedett egy karcolást, s 5-6 év után már az akkumulátor sem igazi, de még órákig bírja.)

Az  alaprendszer mellé felkerült egy alap Linux is erre gépre, CLI alkalmazásokhoz, offline programozáshoz; s akadt pár Android program is rajta, pl. a Spotify. Azt nem mondom, hogy mindenre jó volt, mert az MS Office véletlenül sem kompatibilis más megoldásokkal, s néha ilyen formátumot vártak el tőlem. Tartalomfogyasztáshoz ideális, s ha gépelni kell, akkor egy tabletnél jobb. Internet nélkül körülményes a használata - bár nem lehetetlen. a Google Docs, Sheets stb. offline is üzemel -, de a többség számára internet nélkül a számítógép semmit sem ér. 

Iskolai környezetben (értsd USA) viszonylag egyszerű volt a gépek távoli felügyelete, frissítése, s a diák nem tudott minden szirt-szart feltelepíteni magának.

Szerintem kifejezetten olcsó a gép, szinte minden nagyobb gyártónak van ilyen gépe (https://www.amazon.com/s?k=chromebook), a MS és Apple esetén megszokott általános iskolai beetetésből a Google sem maradt ki. Ahogy egy Androidos telefonnál, egy Chromebook esetén is elég bejelentkezni, s elérjük az összes Google-s adatunkat, ami igen kényelmes. 

 

Szerkesztve: Tegnap este azon forrongott az internet, hogy az Amazon és a Walmart olyan Chromebook-okat árul, amelyre már egyáltalán nem jön ki frissítés (https://arstechnica.com/gadgets/2023/08/no-discounts-or-warnings-for-pe…). A HUP oldalairól tudjuk, hogy tudni kell hardvert  venni. Más: ugyancsak tegnap láttam egy olyan véleményt, mely szerint a Chromebook a netbook eszmei utódja. S pont most vitatkozunk azon, hogy egy 10-15 éves eee-pc használható-e még valamire.

AL

Ezek a Chromebook gépek már le vannak gyártva! Mi lenne a környezetbarátabb megoldás? Ha egyből vinnék elásni a nevadai sivatagba?! CPU 2 magos Celeron ráadásul Skylake nem Cherry Trail szutyok az atom vonalról, 4 GB ram 32 GB háttértár, amire még kényelmesen elfér egy "kövér" desktop linux telepítés. A csak 16 GB háttértáras Chromebookoknál ez szűkebb keresztmetszet. Bár úgyis van rajta 2xUSB 3.1, ami már elég gyors külső usb háttértárakhoz. Desktop Linuxra ott a régi jó crouton (* a videón egy korábbi Chromebook 11 modell szerepel) amivel csak a linux kernel lesz közös és nem frissített. Illetve ChromeOS helyére lehet nulláról is desktop linuxot telepíteni, a chromebookokra optimalizált GalliumOS elég jól támogatja (legfeljebb egy hangfalat kell kötni rá, bár kérdőjeles az internal audio, azóta már működhet is) 

65 dollárért manapság még értelmes (független) Android mobilt is nehéz találni. Lehúzásnak, meg a sátán akciójának nem nevezném ezt a kiárusítást. 

Már le vannak gyártva, igen. De hol a rákban voltak ezek az elmúlt 7 évben, amióta legyártották őket? Valószínűleg valami kínai hulladékújrahasznosítóból visszavásárolt és terjesztett szemét. Az eladók nevei tipikusan aliexpressesek NewlyBoxed, SuperDeal Store, Hot Deals 4 Less... valamelyik uncle mellékbiznisze, hogy berendeli őket kínából. 

A vicc az, hogy most 300 dolcsiért árulja a amazon  "Hot Deals 4 Less" ezt a hulladékot https://www.amazon.com/Acer-C771-C4TM-Standard-Laptop-Black/dp/B074L245…
És a lap alján az összehasonlító részen ott sorakoznak a dell, samsung és asus hasonló hulladékai is. 

65 dolcsi egy használhatatlan hulladékért túl drága. Hozzá nem értőket bepaliznak vele és mehet is kb a kukába. Nem éri meg hekkelgetni őket, mert sosem lesz belőlük normális számítógép, plusz az idő drágább és szopás ezeket az elavult és gyenge vackokat használni. 7 éve még alsó szinten eldöcögött, de ma már csak elektronikai hulladék. 

Desktop gépből is árulnak "gamer" újrahasznosítottakat hasonl eladók, azok is megtévesztőek, de legalább valamennyire bővíthetőek. https://www.youtube.com/watch?v=QALLc1jQrOE

Nem hazudtam, de nem bontottam ki az igazság minden részletét.

Azzal nincs baj, hogy valaki olcsón ad el valamit, de nem árt, ha a vásárló tudja, hogy mit is vesz. Ha tisztában van azzal, hogy erre a gépre nem érkezik frissítés, hogy esetleg nem rakhat fel más operációs rendszert, s ennek tudatában dönt a vásárlás mellett, akkor azzal semmi bajom. De ha egy hozzá nem értő szülő a szupermarketben vesz egy laptopot a gyerekének az összekuporgatott pénzéből, melyről mindenki azt mondja, hogy egy hulladék, míg a használt üzleti laptop jobban megfelelne a gyereknek, s talán olcsóbb is lenne, az számomra zavaró.

Másrészt azért a gyártó tudatában lehet annak, hogy az adott terméke mennyi ideig támogatott, s ha már közel jár ehhez az időponthoz, akkor miért gyártja továbbra is, amikor várhatja, hogy nem igazán tudja teljes áron eladni? 

AL