( nagy_peter | 2024. 03. 05., k – 23:19 )

ha olcso gepet veszel, 5 ev utan fejlesztesz vagy cserelsz

Ryzen 3 2200G: 2018 december - Windows 11: 2021. október 5. 
Szóval itt nem hogy az 5-öt, de még a 3 teljes évet sem várták ki.

De továbbra sem azzal van a gondom, hogy miért nem fut az olcsó gépeken a Windows 11, hanem azt, hogy miért került a minimum alá az a konfiguráció, ami még bőven elég gyors a munkára, vagy bármely másik OS számára. Akinek ilyen gépe van, az nem feltétlenül a tehetősebb réteg. Ha nekik azt mondják, hogy vásároljon 20-30 ezer forintért hardvert, hogy tudja futtatni a gépe továbbra is a Chrome-ot, nem lepődnék meg, ha inkább hagyná a hardvert úgy, ahogy van, és rakna rá egy Linuxot / ChromeOS Flex-et teljesen ingyen. 

De ezt nagyjából a statisztikai is alátámasztja, a Windows 11 két és egy negyed év alatt ~27% részesedést ért el, pedig teljesen ingyenes frissítésként adják, és olyan rámenősen próbál települni, hogy alig találja meg az ember, hogy maradhat a Windows 10 alatt. Összevetésképpen a Windows 10 ennyi idővel a megjelenése után már a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező Windows volt. Ráadásul a tapasztalatom alapján főleg így is azokhoz kerül fel, akik olyan új gépet vettek az elmúlt évben, amire már nem volt választható a Windows 10.