Tartalék áramforrás hűtőnek és fagyasztónak

Ma reggel 7:48-kor elment az áram a házunkban, akkor éppen nem voltam otthon, csak üzenet jött róla.
Hosszabb vizsgálódás után kiderült, hogy a liftben van áram, de nem működik, ahogyan szintén nincs áram a lépcsőház világításnak és a kaputelefonnak, sem a kapu elektromágnes zárja nem működik, de néhány lakásban van áram. Kiderült, hogy a kábelfejnél három fázis van a társasházban, és némelyik lakás erre, némelyik arra van bekötve.

10 után megjött az "esetkocsi", kiderült hogy egy trafó elszállt, és találtak egy kábelhibát is, de van még, de most már az összes fázist lekapcsolják a további munkához. Mérőkocsi is jött, kimérték, hogy hol kell ásni. 15 óra körül elkezdtek ásni. 18 óra fele már termetes lyuk van, nézhetem az ablakból, ahogy haladnak, áram, sem nálunk, sem a szomszéd házakban, lassan a gép is lemerül. A brigád azt mondja 3-4 óra múlva próbálják meg újra üzembe helyezni, ha nem lesz újabb hiba, akkor akkor lesz áram.

Előzmény: A művezető szerint a várba viszik a "cuflát" az "új" épületeknek, ezért kell a megnövelt kapacitás, végigásták az utca mindkét oldalát, új kábeleket raktak le, új bekötéseket csináltak, az utca mi felőli végünkön már visszaaszfaltoztak, a szemközti parkban már visszatemették a munkagödröket, most az utca másik végén dolgoznak. Végigsétáltam a nyitott munkagödrök mellett, a gödör alján levő védőcsövek kb 10-15 helyen össze vannak zúzva. Nem tudom ezek milyen munkastádiumban vannak ...

Kitekintés a jövőre: Azon gondolkodom, hogy milyen szünetmentest vagy generátort vegyek, hogy ne kelljen rendszeresen kidobálni az érzékenyebb dolgokat. Most pl 2 napra való nyershús van a sima hűtőben 4 főre, ami kb garantáltan kuka lesz, annak ellenére, hogy egyszer sem volt kinyitva a hűtő. Elvileg 5 fok alatt kell tartani, nekünk 5 fokon járt a hűtő, az egyik reggel 10-ig, a másik regggel 8-ig volt megfelelő hőmérsékletű. Leghamarabb este 10 körül lesz áram... 

Én 1986 óta lakom itt, áramszünet ez alatt hébe-hóba volt csak, most viszont kezd elharapódzni a dolog... (nem ez az első eset mostanában be nem jelentett áramszünetre).

(Laptopokat, mobilokat, powerbankeket kocsiban tudok tölteni.... 2024... békedidő...igaz honvédelmi veszélyhelyzet...)

Hozzászólásban szívesen veszek tanácsot a hűtők és fagyasztók tartalék áramforrásának.

21:50 a fiúk szemközt a bányában dolgoznak, szép nagy munkalámpák, de még nem jött el a záróra... nekünk sem a "világosság" ...

22:10 eredményhirdetés: második póbálkozásra visszajött az áram, a mélyhűtő -18 helyett +8 fokos, a hűtő pedig (a hűtő szerint) +5 helyett +16 fokos... de ennek ellenére a teli fagyasztóban semmi nem engedett fel, a majdnem üresben meg kb mindent ki lehet dobni.

Tanulság: a fagyasztó üres részeit ha legalább jégkockával kitölti az ember, akkor ilyenkor sincs probléma, a hűtőt meg be kell kalkulálni, azzal nem sokmindent lehet csinálni, de az értékben nem is olyan vészes.

Hozzászólások

Ilyenkor az érzékenyebb dolgokat célszerű egyből átlapátolni a fagyasztóba, és utána egyiknek az ajtaját sem nyitogatni.

Na igen, de akkor a fagyasztót és a húsos hűtőt is melegítem a nyitogatással, ezért inkább nem nyitottunk ki semmit, nem gondoltuk, hogy eddig kotlanak majd az ügyön... meg mivel az egyik fázis jó, azt reméltük azt majd visszakapcsolják, és max a szomszédtól egy napot elosztón mennek a hűtők, kap zsebre párezret... de végül mindenkit kikapcsoltak, és vissza senkit, pedig legalább egy fázis, a lakások cca harmada elvileg érintetlen, működhetne... a riasztórendszerek meg meglepően jól bírják, az egy kellemes meglepi, mármint az akkujaik.

_Egyszer_ kinyitni, kipakolni, bezárni, illetve egyszer kinyitni, bepakolni, bezárni.

"az egyik fázis jó, azt reméltük azt majd visszakapcsolják"

Akár oszlopon, akár földben megy, a munka idejére teljes áramtalanítás van - ez nem olyan, hogy az elsődleges uplink döglött, akkor a másodlagos még mehet...

 

Pedig két órán keresztül ez ment. Utána kb 6 órán keresztül nem mértek, nem dolgoztak kábelen, csak ástak... volt egy jó kis holtidőszak is amikor a mérősök levonultak, az ásók meg még nem voltak sehol, az egy jó óra lehetett, a hűtőknek sokat számított volna napközben egy óra...

Szerkesztve: 2024. 04. 26., p – 19:10

Csak kíváncsiságból kérdezem, hogy egy személyautó-aksit + invertert (12V-230V egyenáram -> váltóráam) beállítva erre a helyzetre, mennyi ideig tudna menni róla egy fagyasztó + hűtő? Valaki kiszámolja? :) 

[Mert akkor elég lenne egy invertert tartani otthon és ha beüt ez a mennykű, az autóból fel lehet hozni az aksit.]

100-120W körül van egy hűtőkompresszor fogyasztása (biztos vannak eltérések gyártónként, de szerintem ez lehet nagyjából a tipikus). A nagyobb baj az lesz, hogy az inverternek valódi szinuszosnak kell lennie. A kompresszorban általában segédfázisos motorindítás van, és úgy általában a kefe-nélküli (szinkron vagy aszinkron) motorok háklisak a szinuszos tápra.

Egy autó aksija, mondjuk 44Ah és ezalatt tekintsük konstansnak a 12V-ot (nem lesz az), akkor van 528Wh. Teljesen idealizált esetben 5 órát elmenne egy teljesen töltött aksiról. A valóság valószínűleg ennél lényegesen rosszabb lesz.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Ez nyilván a "nettó" üzemidő, amit írok.

Vegyük hozzá, hogy:

- mire eljut oda a helyzet, hogy át kell kötni az aksira, már feljebb melegedett a hűtő, és mennie kell többet egyhuzamban, hogy visszahűtsön

- az inverternek lesz vesztesége

- az invertereknek sajnos van egy tekintélyes üresjárati fogyasztása is. Ha éppen nem megy a hűtő, akkor kézzel érdemes leállítani az invertert

- Én még sosem láttam olyat, hogy ólomakkumulátoros rendszerekből a névleges kapacitás kijött volna. Pedig kis APC-től a 4 rack+külön akkumulátorszobás nagyipari monstrumig sokmindent láttam, és mindenhol probléma volt, hogy nem hozza a névleges áthidalási időket. Frissen, a telepítés utáni első teszten sem.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

"- Én még sosem láttam olyat, hogy ólomakkumulátoros rendszerekből a névleges kapacitás kijött volna. "

Ennek a leggyakoribb oka, hogy a rendszerek többsége rendkívül rosszul van méretezve. Az akkugyártók általában megadják apróbetűvel, hogy az adott névleges kapacitást mekkora terhelőáramnál és milyen peremfeltételek közt kell érteni. És itt kezd a valóság ütközni az elvárással, mert jó esetben ez az érték C/10 vagy jóval kisebb, az elvárás meg C vagy 2C ne adj isten 10C.
A másik probléma, hogy a legtöbb rendszertervező nem akar foglalkozni a párhuzamosított akkumulátorok problémájával. Inkább emelik a holdig a string feszültséget. Ezzel meg csak az a gáz, hogyha van a strngben egy gyenge akksi, akkor a monitorig lelő, amint beesik annak a feszültsége a többi akksi meg ott áll kihasználatlanul. A user meg mit lát? Megint nem jött ki a ráírt dszúz a dobozból.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Igen, csak ugye azt képzelné, aki téved, hogy ha nem magának legózza össze alkatrészekből a rendszert, hanem egy kifejezetten erre szakosodott cégtől rendeli vagy egy neves gyártó dobozos késztermékét veszi meg, akkor annak illene tudnia azokat a paramétereket, amit ráhazudnak...

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Oh, tudja azt, ott van apróbetüvel a manualban.
Láttam 3.3kW-os szünetmentest, aminél szépen le volt rajzolva a kisütési áram és áthidalási idő exponenciális görbéje, még az optimal load is be volt csillagozva 200W-nál.
Vicces, de volt rá precedens, mikor egy 800W-os  APC szünetmenetes, plusz egy kupac autóakksi tartotta a hátát a tesztkörnyezet mögött és simán áthidalt 2*2 óa kiesést. De olyan eset is volt, hogy hetekig 12 órás műszakban hotswapban cserélték szenzorrendszer alatti szünetmentesben a kocsiakksikat a biztonsági őrök.
Ok, ezek nem normál üzemi esetek, de nem kell pusztán az akkutechnológia függvénye.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Általában én kis táblázatot szoktam látni, grafikont ritkán. De az abban foglaltakat se nagyon szokta elérni. Persze ebben benne van, hogy a kváziszinuszos szünetmenteseknél a terhelés % mérőszám elég szépeket tud változni a hálózatról és akkuról működés között. Hogy a fogyasztó teljesítményfelvétele ténylegesen változik-e a jelalaktól függően vagy csak a szünetmentes belül használ valami nagyon pontatlan közelítést a teljesítménymérésre, azt nem tudom. Asszem egyszer próbáltam összehasonlítani villanykörtével (mint tisztán rezisztiv terheléssel), de már nem emlékszem mi volt az eredmény.

"mikor egy 800W-os  APC szünetmenetes, plusz egy kupac autóakksi tartotta a hátát" - ebben igazából egy nagy bravúr van, hogy nem melegedett túl. Láttam ilyet belül, a tranzisztorok egy tömör alu tömbre vannak csavarozva, az egész úgy van belőve, hogy a hőkapacitása addig tartson ki, amíg a gyári kapacitású akku bírja, után a C/10-es töltésnél van bőven ideje visszahűlni.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Nyaralásokra mélyhűtőben visszük magunkkal a kaját (ételallergia a gyerekeknél). 150 literes a cucc, az adatlapján kb. 750 Wh/24h fogyasztás szerepel.

Egy 80Ah-s akku van az autóban erre a célra, egy szinuszos inverterrel. Ezzel az elméleti max a fenti adatokkal 30 óra (veszteségek, elhasználódás stb nélkül, ki tudja milyen környezeti hőmérséklettel).

A gyakorlati tapasztalat az, hogy 10-12 órás nyári utat oda-vissza (összesen tehát 20-24 óra akkumulátoros üzem) kibírt a hűtő erről az akkuról. Útközben klímázva, de néhol az autót a napon rohasztva (megálló). A benne lévő cucc mindkét indulásnál (oda-vissza) fagyasztott, az autóból kivéve hálózatra volt dugva a hűtő, azaz hidegen indult oda és vissza is.

Annyi trükk van még, hogy egy nagyon vastag pléddel van az autóban becsomagolva a fagyasztó, szabadon hagyva a kompresszor nyílásait, ez elég sokat számít (normál esetben kb. környezeti hőmérsékletű a hűtő felülete, ebben a medvebőrben pedig jéghideg), bár konkrétan nem mértem a fogyasztásra gyakorolt hatását.

Itthon ha jól emlékszem 40 Wh körüli fogyasztást mértem egyszer, de itt a szobában áll, nincs körbeszigetelve (cserébe nincs is 50 fok néha körülötte).

Nonszensz amit akarsz. Sokkal többe kerül a szünetmentes mint az esetleges kár a kimaradásból.

Lehet, de azt is kalkuláld hozzá hány munkaóra újra összevásárolni meg hazacihelni több hűtőnyi cuccot. A két mélyhűtő meg a hűtő tartalma szerintem lazán 120e fölött van kiesett időt nem számolva. Amúgy igen, nyilván sokkal jobban megérné bérelni, ha lenne elérhető áron ilyen szolgáltatás, de szerintem ugyanebből az összegből már kb kijött volna egy saját generátor, amivel a hűtőket felváltva lehetne üzemeltetni/hidegen tartani... (igazából csak bekapcsoláskor van nagy áramfelvétel, utána viszonylag alacsony)

Szerkesztve: 2024. 04. 26., p – 20:08

Konzerv vagy friss aru (boltbol) -> egyiket sem kell huteni.

Juteszembe, az elelmiszerboltok vedekeznek valahogy az ilyesmi ellen? Ha egy kisbolt 1 db hutoje megmakkan akkor "nem sok" vesz el, de ha egy nagyobb szupermarket tobb szaz(?) hutoje kapcsol ki akkor nalunk van tartalek generator? Egy olyan leolvadas nem ket filler.

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

Vannak nagy teljesítményű aggregátoros cégek.

Bő egy óra alatt kiérnek és átkötnek. Ellátnak akár egy komplett Auchan-t / Tesco-t. Mondjuk nem olcsó móka, de még mindig jobb, mint 4 sornyi hűtött árút (plusz a hűtős raktár) kidobni.

Zavard össze a világot: mosolyogj hétfőn.

Szerkesztve: 2024. 04. 26., p – 22:59

Mint több hálózat összeomlást túlélt ember:

Szünetmentes helyett szigetüzemű inverter csakis szinuszos és induktív terhelésre felkészített fajta. Olyan amit kimondottan flexelésre ajánlanak tökéletesen jó.
Szünetmenetesek közül nem mindegyik indul el hálózat .

Akksik. Fogyasztásmérővel ki kell mérni a 24 órás teljesítmény igényt ezt megfejelni 10-15%-al és kijön a szükséges akkukapacitás. Ezt elfelezni és ebből kijön hogy egy csomagba mennyi akksit kell rendezni. Miért? Normál esetben 8-12 óra egy akksi töltése. Amíg az egyikről megy az inverter a másik csomagot lehet tölteni ott ahol van még villany. Akkuból csakis ciklikusat, de végszükség esetén az autóakku is megteszi.

Zsebaggregátor. Kínaiak nagyon nyomják a fűkasza motoros 1kW-os picike aggregátorokat. Meglepően olcsók és jók. Egy tankolással 3-4 órát elberregnek. Érdemes kiegészítőként tartani az inverter mellet. Az ok egyszerű. A hűtő nem folyamatos üzemű az aggregátor viszont az. Jobb 3 óra alatt feltölteni aggregátorral az inverter akksiját, mit 2 óránként 10 percre elindítani az aggregátort. B, opció a fagyasztót telerakni vízzel és aggregátorról hajtva lefagyasztani az egészet.

Hűtő, fagyasztó. Ha régi, kibaszni a szemétbe. Újból csakis inverterest. Ezekben van már lágy indítás és  mindenféle okosság, amit az invertered/szünetmentesed meghálál. Viszont semmiképp ne okoshűtőt, mert ha elmegy a net és olyan fajtát fogsz ki, akkor nyekk. (Nem röhög, élvezi a 21. századot.)

Lavór, só és jégkocka. Az előbbi kettő eláll a spájzban, utóbbit lehet kapni egyes benzinkutakon. 1 kiló sóval és 5 kiló jéggel kb. 1 napon keresztül ki lehet a hűtőt temperálni.

Értelemszerűen, a legutolsó opció a legköltséghatékonyabb, a többi csak annak, aki szeret játszani vagy van felesleges 100-150k-ja hobbizni.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Jóval 0 fok alá hűl és ráadásul gyorsan, igen. Olvass utána, ezzel a módszerrel csináltak először fagyit az Alpokból lehordott jéggel.

Jó ötlet, köszönjük, Hiéna! És ha a plusz jeget az üres polcokon tároljuk eleve, akkor plusz költsége sincsen ameddig az el nem fogy. Viszont nem "gondozásmentes", ha áramszünet van foglalkozni kell vele, valakinek ott kell lennie.

Hogy a búbánatba melegedett fel mélyhűtőd ennyire, ha nem nyitogattad? Múltkor nálam is volt egy komolyabb áramszünet. Ami fontos volt, átraktam a fagyasztóba, és nem nyitogattam. kb 8 óra után még mindig -10.

Vegyél új hűtőt, ha ennyire szarul szigetelt.

az a huto ami ~12 ora alatt -18bol +8 lesz nyitogatas nelkul, az nem melyhuto hanem egy szar! amikor leolvasztjuk itt nalunk, akkor a cuccok egy reszet atpakoljuk nehany lidlis hutodobozba, es par ora mulva mikor vegeztunk a jegtoressel + takaritassal + szaritassal, visszarakjuk akkor kb ugyanolyan szilard a hus mint mikor kivettuk. egy melyhutonek birnia kene ennyi ideig a hideg megtartasat

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Az nem biztos, hogy rossz hűtő, csak ismerni kell a működését. Az én hűtőm egy kompresszoros, de mind a mélyhűtő, mind a normál hűtő része függetlenül hőmérsélet szabályozott. Úgy csinálják, hogy a kompresszor hűti a mélyhűtő teret, és annak hőmérsékletére szabályozás keretén belül járatják vagy nem. A normál hűtőteret a mélyhűtőből származó hideg levegővel öblíti át egy ventilátor, illetve valamiféle laza, nagy keresztmetszetű csőre való szelep nyílik emlékeim szerint. A ventilátor annak függvényében jár, kell-e épp hűteni a normál teret.

Amíg van táplálás, ez jól működik, de ha elmegy, akkor a mélyhűtő teret nagyon gyorsan fel tudja melegíteni a normál hűtő teréből származó meleg levegő. Tehát hiába jó kifelé a hőszigetelés, ha befelé szándékosan nem az, mert ez a működés része.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Már régóta terveztem, de tegnapelőtt a hűtő fogyasztását elkezdtem mérni. (Ok, indikáció, de a jelleget azért mutatja.) Itthon találtam egy elfekvő shellyS aljzatot, és ennek felhasználásával végzem a mérést.

A hűtő AEG gyártmányú 2 kopmresszoros, alul fagyasztó, felül hűtő kb 2 méter magas gép. (ha pontos típusszám érdekel akkor megkeresem, de szerintem mindegy, kb átlagos hűtő, kb 15 éves.)

Tehát hosszútávű adatokkal nem tudlak szolgálni, de az elmúlt időszak adatait idemásolom:

Amikor nem megy egyik kompresszor sem: 3 W

Megy a kompersszor: 80 W

Az elmúlt 24 óra lapon a következőket állítja:

Teljes energia: 920Wh

Átlagos: 38,33 Wh

Max:60Wh

Min:23Wh

Hát, most hogy mondod... Már régebben felszereltem lakásba bejövő fogyasztásmérőt (szintén shelly), de az adatokat most kezdtem böngészni:

Elmúlt 24óra; 7nap Wh-ban 

teljes fogyasztás: 4,67k; 34,4 k

Átlagos: 195; 4,91k

Max: 664; 6,68k 

Min: 108; 1,98k

Ha azt vesszük (az adatokat azért majd ellenőrzöm!), hogy a teljes napi fogyasztás majd negyede a hűtésre megy. Majd összevetem a ELMŰ számla adataival. Jó  szórakozás lesz.

Most néztem egy random AEG kb ilyen méretű  hűtő adatlapját:

Éves fogyasztás: 216kWh (Ezek szerint kb 40% áramfogyasztást lehetne spórolni egy kb 280kHUF os beruházással)

És a topikindítónak: visszamelegedési idő: 9,5 óra

Olyan nehéz ez, de úgy látom, szükség van az edukációra. A teljesítmény, mint fogalom, épp azért jött létre, hogy az időegységre fajlagos energiát jelölje, mértékegysége a W.

Tehát nem megy a kompresszor, 3 W a teljesítményed. Menő kompresszornál 80 W. A napi energia-fogyasztásod 920 Wh, a napi átlagteljesítményed 38.33 W.

Mi az, hogy átlagos energia? Az energia integrális mennyiség, az elején még nulla, a nap végén meg már 920 Wh. És ahogy telik az idő, egyre csak nő és nő. Persze, ha visszatáplálsz a hálózatba, negatív teljesítménynél csökkenhet.

A min. és max. értékre rá sem merek kérdezni. Szerintem min. 3 W, max. 80 W úgy nagyjából, és az is teljesítmény, nem pedig energia.

Tudom, nem feltétele a HUP-ra írogatásnak az érettségi megléte, de jó volna, ha ki-ki néha elgondolkodna azon, amit leírt, mielőtt elküldené a hozzászólását.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nem vagyok biztos, hogy nekem válaszoltad, de mivel más nem írt a válaszodban említett számokat, csak én, ebből arra következtetek, hogy nekem. 

Mindig öröm, megtiszteltetés, ha valaki veszi a fáradságot, és tanít/ edukál, így most és itt Neked (is) köszönöm. 

Igazad van. A teljesítmény és munka nem összekeverendő. Sajnálom, hogy nem olvastam át még egyszer, és a hozzászólásomban leírt 15 adatból 2-nél  helytelen volt a dimenzió. Ígérem legközelebb igyekszem jobban átnézni mind fogalmazás, mind helyesírás, mind a megfelelő mértékegységes, stb helyességét.

Nyilván csak magyarázat, és nem felmentés, hogy a jelzett appllikációban "Áramfogyasztás" felirattal jeleníti meg és 3W értéket ír (most éppen 2,74W) a mit is?? mert ugye áramfogyasztás, akkor meg célszerűen Amperben kellene megadni, vagy írhatnának terljesítményt is, hiszen az eszköz (shelly) méri a feszültség aktuális értékét is, és akár az is lehetne...

Ugyancsak az aktuális megjelenítés megnevezését (átlagos, stb), egyszerűen kimásoltam a megjelenített értékekkel. Némileg gondolkoztam, hogy képernyőmentéssel illusztrálom, de úgy gondoltam hogy célszerűbb, ha nem képet mellékelek. Vajon akkor az lett volna a rossz, ha a helytelen kiírást más megnevezéssel és/vagy más mértékegységgel írom, mint az alkalmazás felirata?? Nehéz...

Sajnálom, hogy ezen pongyolaságom ekkora indulatokra ragadtatott. Szerintem sok, ennél sokkal félrevezetőbb, és sértő hozzászólás történik itt a HUPon, de ahogy írtam az nem mentség az én hibámra.

Nem szoktam "irogatni" a HUPra, nem érzem magamat grafománnak; csak ritkán, amikor úgy érzem, hogy valami infóval tudom segíteni a topik érdembeli folyását.

Nem bizos, hogy az érettségi feltétel kellene, hogy legyen, mert pontatlanságot, pongyolaságot, nem megfelelő fogalamazás rossz helyesírást végzettségtől függetlenül lehet írni. Legyek én a példa, az illusztráció: érettségim van, nyugdíjban levő villamosmérnökként írtam ilyen pontatlanságot. Mea culpa!

Nyilván csak magyarázat, és nem felmentés, hogy a jelzett appllikációban "Áramfogyasztás" felirattal jeleníti meg és 3W értéket ír (most éppen 2,74W) a mit is?? mert ugye áramfogyasztás, akkor meg célszerűen Amperben kellene megadni, vagy írhatnának terljesítményt is, hiszen az eszköz (shelly) méri a feszültség aktuális értékét is, és akár az is lehetne...

Van egy olyan sejtésem, hogy az "áramfogyasztás" eredendően current consumption lehetett, ami kicsit jobb megfogalmazás, és ebben az esetben a current nem áramot, hanem aktuális (pillanatnyi) értéket jelent.
Emiatt fordítási problémára gyanakszom...

Ami locsemege reakcióját illeti, lehet, hogy kissé nyers volt, de ez inkább úgy működik, hogy az ember sokszor találkozik helytelen mértékegységekkel és megfogalmazással, és egyszer csak kifakad...

A cinizmusomért elnézést kérek. Ugyanakkor, ha ezt villamosmérnök végzettséggel írtad, különösképpen szégyelld magad miatta! A programozóktól feláll a szőr a hátamon - amúgy én is szoktam programozni -, annyi hülyeséget követnek el. Azzal takarózni, hogy valamilyen applikáció is rosszul ír ki dolgokat, szerintem nem túl elegáns. Menjünk, és pofozzuk fel együtt a programozót! :)

Ingatlanosok nanométerben mérnek területet, ehhez képest sokkal korrektebb az én javaslatom, amelyet egy gépész kollégámnak tettem, hogy a rajzaikra mm helyett l/(m^2) - liter per négyzetméter - dimenziót írjanak, mert az legalább jó, és még vicces is. :) Az azért fáj, ha valaki Wh-t eloszt órával, majd ezután továbbra is Wh marad a mértékegység. Ezek mást jelentenek. Olyan ez, mintha a slew-rate-et összekevernéd a feszültséggel. Nem mindegy, hugy u(t), vagy du(t) / dt.

Tudom, hogy tudod, de akkor meg ne légy rest!

Természetesen nem veled, mint emberrel van bajom, de visítok az efféle pontatlanságokat látva! Talán azért is, mert fiatalon tanítottam középiskolában.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

A jó a rosszban: legalább itthon voltam, tudtam követni mi történik. A házban van négy lakás amiknek közös az előszobája, tehát van a lépcsőházra 2 ajtó amiből 4 lakás nyílik (még a tanácskorszakbeli lakás kényszerdarabolások hagyatéka). Nos az egyik ilyenbe új lakó érkezett és a közös előszobabeli mélyhűtő dugvilláját a hűtő gazdájànak értesítése nélkül kihúzta, amíg az nyaralt... Nyáron. Egy hétig. Mennyei illatok terjengtek, de az új komaasszony szépen elszagolgatta és kivárta amíg a másik hazaér a nyaralásból. Na egy ilyen fagyasztó rengeteg hússal egy igazi élmény...

Építtető vett hagyatéki telket bontásra, épülettel, bútorokkal, stb. A hagyatéki eljárás kb 2-3 hónap volt, hirdetés/alku/átírás még 2.... És bizony volt az épületben 2db fekvő hűtőláda teli cuccal, ami nem kapott villanyt....

Hát voltak bajok....

"A fejlesztők és a Jóisten versenyben vannak. Az előbbiek egyre hülyebiztosabb szerkezeteket csinálnak, a Jóisten meg egyre hülyébb embereket. És hát a Jóisten áll nyerésre." By:nalaca001 valahol máshol

Szerkesztve: 2024. 04. 27., szo – 12:29

Nálunk amikor hálózatfejlesztés volt akkor volt "vicces" az ellátás. Napi 4-5 óra áramszünet, hol 10 perc, hol 3 óra, ahogy épp kijött a lépés 3-4 hónapon keresztül.

Egy ecoflow kis minierőművel (river max) oldottam meg amihez vettem egy hozzá tartozó 160 wattos napelempanelt. Hűtő, mélyhűtő, kávéfőző, internethez router, modem, telefonok, laptopok és tablet töltésére hibátlanul tette a dolgát. Annyiban volt a helyzet szerencsés hogy nyáron történt a dolog szóval szép napsütéses időben teljesen jól elfunkcionált mint backup, estére meg már általában stabilizálódott a helyzet ahogy melósok hazamentek. Annyi hogy TV nézés tableten ment spórolásból fakadóan.

Panelban ez max akkor opció ha délre néz az erkély vagy valamelyik ablak ahova valahogy ki kell tudod pakolni a napelemet (összecsukható, egész jó esélyeid vannak), de ha minden frankó akkor kvázi mini offgrid.