( asch | 2024. 03. 18., h – 14:19 )

Plusz aki szimplán bedühödött a Covid körüli diktatorikus hülyeségektől, illetve a kötelező kísérleti oltástól. (Ami nekem szerencsére nem volt kötelező, de sokaknak igen.) Véleményem szerint ezekért még büntetést is érdemelne.

A "családtámogatási" dolgaikkal egyetértettem, meg azzal is egyetértek, hogy nem vakon nyugatbarát és próbál kelet felé is nyitni. Azzal is egyetértek, hogy felhívta a figyelmet a Soros jelenségre, meg még pár dologgal. Azzal is egyetértek, hogy nemváltós genderes dolgokat próbálja kinn tartani. Én drasztikusabb lennék a helyükben, de amit csinálnak azzal nagyjából egyetértek.

A devizakárosultas, meg lopós részekkel úgy vagyok, hogy pofátlanság és elítélem, de ezeket legalább akinek van esze el tudja kerülni. Mert azért lehet elég pénzt keresni, devizahitelt felvenni pedig azért elég nagy user error volt. Emlékszem, hogy egy ismerősöm annó mesélte, hogy arra vett kocsit, és egyből mondtam neki, hogy ez óriási kockázat. Jó, én még kvázi gyerek voltam akkor (1etemista és a szüleimen élősködtem még) és eszembe se jutott hitelt felvenni, de biztos vagyok benne, hogy nem vállaltam volna be az Euró vagy a Frank árfolyamkockázatát egy autó vagy lakáshitel méretében, mert már a saját életünkben is volt 35-38%-os infláció - lásd 90-es évek eleje, tehát aki arra sem emlékezett az azért tényleg a saját hibájából lett károsult. Ráadásul a rossz emlékek mellett pontosan lehetett azt is tudni, hogy a magyar gazdaság nem túl acélos, tehát az árfolyamkockázat jelentős.

Ameddig van MH, vagy hasonló ellenzéke (sajnos szerintem is elkurvulnak, sajnos ez törvényszerű, de ez egy mélyebb probléma, amibe itt nem mennék bele), ami hajlandó a lényegi kérdésekben normálisabb lenni, addig azokra fogok szavazni.

A "baloldalra" viszont soha nem szavaznék, csak akkor ha legalább a Covid fasizmust kritizálnák és/vagy felhagynának a nyugatseggnyalással és/vagy nem lennének bevándorláspártiak. Egyikre sincsen esély, mert ezek az "alapértékeik". Elvileg létezhetne egy Covidfasizmus ellenes, nem nyugatseggnyaló és bevándorlásellenes baloldal, de gyakorlatikag Magyarországon szerintem nem létezhet. A Thürmerben kicsit bíztam, de összefeküdt azzal az MSZP-ssel, vagy mivel a legutóbbi választáson, ő is elásta magát, nehéz lesz kimásznia. Nem mintha bármi esélye lenne, de én azért számontartom őt, mert néha értelmesen beszélt régebben. Az összefekvésre is azt mondta utólag kb - szabad fordításban -, hogy muszáj volt, különben csődbe ment volna.

Úgy tűnsz, mint aki akarná, hogy szimpatikus legyen ez a Magyar Péter (vagy ki), de 0 esélyed van rá, hogy normális irányból kritizálja a Fideszt. Azon kívül, hogy "le a Fidesszel" van bármilyen értelmes mondanivalója? Van legalább 1 db lényegi kérdés, amiben értelmes álláspontja van? Ha azt mondjátok, hogy van, akkor esküszöm meghallgatom, de eddig nem kaptam kedvet hozzá.