( jakubovics | 2024. 03. 24., v – 13:23 )

K. Béla 2015-2016-ban nevelőként dolgozott a bicskei gyermekotthonban. A vádirat szerint ez idő alatt négy, nevelésére bízott fiúval végzett szexuális cselekményeket: kielégítette őket orálisan, fenekükhöz nyomta a péniszét, rávette a gyerekeket arra, hogy elégítsék ki őt szájjal. A vádirat szerint olyan is előfordult, hogy az otthon gárdonyi üdülőjében egy vele egy szobában lévő tizennégy éves fiúnak a takarója alá nyúlt, először a combját, majd a nemi szervét simogatta. A fiú ezt hagyta neki, mert hallotta, hogy a nevelő másokkal is csinált ilyet pénzért cserébe. Ezután K. Béla orálisan kezdte el izgatni a fiút, de mivel a gyereknek nem volt erekciója, abbahagyta a cselekményt. A fiú ekkor azt mondta neki: ezt soha többet ne csináld.K. Béla a fiú kérésére ötezer forintot fizetett. Egy másik esetben egy ittas tinédzserrel tízezer forintért análisan közösült.

K. Béla tettei úgy derültek ki, hogy a gyermekotthon lakói Vásárhelyi János igazgatóval együtt őt is megvádolták.

Két bírósági eljárás indult: az egyikben Vásárhelyi János igazgató és K. Béla nevelőtanár ültek a vádlottak padján, a másikban az elnöki kegyelemben részesített K. Endre igazgatóhelyettes.

Vásárhelyi János szexuális erőszak és visszaélés miatt 8 év letöltendőt kapott, K. Bélát 2019-ben másfél év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla, az ítéletet 3 évre felfüggesztették. Tehát K. Bélának nem kellett börtönbe vonulnia.

Világbotrány, hogy ezért felfüggesztettet kapott

A családok és gyermekek kormánya...