Autó szellőzés

Fórumok

Minap autóztunk pályán (ford focus), és nagyon fülledt volt a kocsiban a levegő, dacára annak, hogy teljes fordulatszámon ment a befúvó venti.

Mikor megálltunk kicsit pihenni, játszottam kicsit a szellőztetővel, letekert ablak mellett.

Ami feltűnt, az az, hogy hiába van leghidegebb fokozatban, jópár fokkal melegebb levegőt fúj be, mint ami az ablakon bejött.

A másik, hogy valóban egyfajta állott szaga volt, mintha a benti levegőt keringtetné.

Az érdekes, hogy pont az út előtt cseréltem kabinszűrőt, és odafújtam egy fél flakon klímatisztítót is az evaporátorra. De ezután összevetettük a lehúzott ablakkal haladást, és arra jutottunk, hogy valóban meleg és erősen fülledt, elhasznált levegőt fújt be a szellőző valamiért. Mintha csupa retek lenne belül, és nem záródna/nyitódna megfelelően a hőmérséklet/külső levegő/... állító szelepek, hiába rakom legalacsonyabb hőmérsékletre+kinti levegő befúvásra. Ezek közül többet is nem közvetlenül, hanem pici motorok mozgatnak; lehet hallani, ahogy zümmög, amikor pl. megnyomom a belső/külső levegő váltógombot.

 

Utánanéztem, és a gyártó a szellőzőcsöveket mintha direkt úgy csinálta volna meg, hogy hozzá se lehessen férni: az egész műszerfalat le kellene bontani, hogy hozzáférjek, beleértve egy másodlagos biztosítószekrényt és a légzsákot. Ez utóbbi miatt vonakodom magam hozzányúlni.

 

És itt meg is vagyok lőve, mert a klímatisztítóval nem érek el a kérdéses részig, nem is pucolná le valszeg, és amúgy is fogalmam sincs, hogy hogyan/merre mennek ezek a szellőző csövek/szelepek.

 

Valaki már végigzongorázta ezt? Mit lehet tenni ilyenkor?

Hozzászólások

Ami feltűnt, az az, hogy hiába van leghidegebb fokozatban, jópár fokkal melegebb levegőt fúj be, mint ami az ablakon bejött.

Megfelelő mennyiségű klímagáz van a rendszerben?

 

A másik, hogy valóban egyfajta állott szaga volt, mintha a benti levegőt keringtetné.

Továbbá majdnem biztos, hogy be van penészesedve a rendszer, egy ózonos takarítást ér a dolog.
Legtöbb autónál a "fűtésbox" kizárólag a komplett középkonzol kiszedésével jön ki.

Én is a mennyiségre tippelek. A Jazz-nél én csak annyit tapasztaltam, hogy gyengébben hűt. A klímások mondták, hogy kb. a negyede hiányzott, viszont mondták a szakik, hogy nem rossz teljesítmény egy - akkor még csak - 16 éves autótól. Állítólag nem látszott kopottnak a klímabetöltője, az előző tulaj meg nem tudom, hogy mennyire figyelt oda erre.

Esetleg ami lehet még: ha házibarkács módon lett rátöltve a klímára, akkor nem biztos, hogy kapott olajozást. Szóval én is elvinném egy klímás céghez.

Szerk: esetleg nézd meg a klíma radiátorát, ha sok a sérült lamella, akkor az is okozhatja a klíma elégtelenségét.

Meg hozzatennem a klasszikust: ha ugy adjak el a kocsit, hogy "frissen szervizelve", es "nemreg toltottek fel a klimagazt is", az mindig legyen nagyon gyanus. :)

Altalaban hasonlo oka van, mint amikor jofej az elado es kifesti a hazat eladas elott (szar az alapozas, rejteni akarja az abbol fakado repedeseket).

en azt a tanacsot olvastam autoklima topicban, hogy amig jol hut, felesleges hozzanyulni, mert az ac motor keneset/huteset is a klimagaz oldja meg, tehat amig hut, addig minden OK. illetve azt a tanacsot, hogy telen is jarasd 1-2 hetente par percig a klimat, hogy mozogjon a rendszer, ne rohadjon be nyarra.

Semmi nem biztos.

A mieink nem tudnak ,,irányt váltani".
Villanyautóknál tudom, hogy megcsinálják irányfordítósra, de belső égésű motoros autónál jómagam még ilyet nem láttam (ettől még persze nem zárhatom ki a létezését).
Az egyik dízelünkben (ez egy nagy autó) külön dízel kályha van, ami melegíti a vízkört, ha a motor nem termel elég hőt a fűtéshez.
A kisebbekben egy elektromos fűtőblokk van, amiben 4 db izzítógyertyának tűnő cucc van.

Lehet, hogy azért fűt jobban, mert ilyenkor - tudva, hogy előhűtött levegőt fűt - eleve több melegvizet enged a fűtőradiátorba. Ez a szabályozási algoritmuson múlik imho.
Meg a leszárított és felfűtött levegő más hőérzetet is ad.

Szerintem ebben a két dologban lehet a kutya elásva.

A téli klímahasználat akkor jön jól, ha hajlamos párásodni a szélvédő.

A hűtőközeg (pl. R134a) önmagában nem ad kenést, maximum akkor ha esetleg 2-in-1 flakonnal töltesz rá otthon, de az nem igazán ajánlott, mert nem tudod, hogy mennyi hűtőközeg és mennyi olaj (PAO 68, PAG 46, stb.) megy át.

Rátölteni nem szabad, mert nem tudod azt se, mennyi gáz van a rendszerben.
Le kell fejteni (a jó lefejtő szétválassza a gázt és a kenőanyagot), nyomáspróbázni (nitrogénnel), vákuumozni, és aztán feltölteni a megadott mennyiségre. Ahogy mondod, megfelelő kenőanyag hozzáadásával.

Jaja, ez lenne a helyes megfejtés. De ha szétnézel a youtube-on, akkor nagyon sokan ilyen 2-in-1-es megoldással kísérleteznek, aztán vagy jó lesz, vagy nem. (Hosszútávon inkább nem.)

Pár éve én is szépen elvittem klímáshoz, lefejtés után megállapították, hogy az előírt mennyiség kb. negyede hiányzik, viszont a nyomáspróbázás nem mutatott problémát.

Ez tök normális. Az autóklíma nem egy zárt rendszer. Nekem 7 év alatt szivárgott el a mennyiség fele, akkor vettem észre, hogy már nem olyan fickós. (A Sharanban mondjuk mai szemmel nézve eleve sok hűtőközeg van: 1 kg).

A 7 évvel ezelőtti karbantartáskor tömítésszettet is cseréltettem.

Több autón szerzett hosszú távú tapasztalat, hogy a klímát nem érdemes fusizni, mert végül úgyis rákúrsz. El kell vinni egy tisztességes klímáshoz, és rendesen megcsináltatni.
Aki szívesen tölt, de komolyabb dolgot már nem vállal be, annál valódi megoldást nemigen fog találni az ember.

Egyébként ha elengedném a kezét, én megtölteném izobutánnal az R134a-s klímát. Azzal is elmegy.
Azt meg most hagyjuk, hogy az izobután gyúlékony. Egy balesetnél nem ez lesz úgyse mérvadó. Elszáll a picsába az a fél-egy kiló. A tankban ott van 50+ kg gázolaj/benzin, az se zavar senkit. Meggyőződésem, hogy pusztán lobbiérdek miatt nem engedélyezett az R600a használata autóklímákban.

Klíma és vagy fűtés, párologtatót hőcserélőt tisztíttasd ki, valószínűleg a "lefolyó" cső is el van tömődve ezáltal a kondenzvíz sem csöpög ki ez is okozhat hasonló tüneteket. Szerintem magad is meg tudod csinálni ha nem vidd el valakihez aki tudja mit hol keressen és problem resolved.....

szerintem egy normálisabb klímás tudni fogja mit szeretnél, sőt illene is nekik egy karbantartás alkalmával takarítani,akár pénzért is vagy minimum szólni az ügyfélnek hogy kéne. Szívesen megcsinálnám neked ingyen is, csak valamiért azt sejtem Zürich neked nem opció. Melyik focus? évjárat és motor érdekes csak, hátha találok neked valami leírást. Nem bonyolult.

egy 2006-os ford focus cmax az aldozat. meg 2018-ban vettem, akkor is 'szaglott' mar, de azota csak rosszabb lett. mintha valamit csinalt volna az autokereskedo vele, amitol jo darabig okes volt a szag belul, de fogalmam sincs, mit; ez valami 'filleres neppertrukk' lehet talan, de igazabol fogalmam sincs.

ez esetben mindenképpen a komplett klíma-fűtés és szellőzőrendszer tisztítást javaslom, előtte természetesen az említett takarítást megcsinálni,elengedhetetlen a lefolyó,párologtató,szellőző csövek takarítása. Sajnos a penész gonosz ellenség. Vannak erre megfelelő vegyszerek amik jól kezelik megoldják a problémát,viszont mindenképpen klímás szakembert javaslom felkeresni. Megfogja kérni az árát,sajnos ez nem megúszós. Sokan kételkednek az ózon generátorban, viszont megfelelő eszközzel és szakértelemmel (behatási idő stb...) nagyon is van értelme. Értelem szerűen pollenszűrő kuka, akkor is ha új, mivel több mint valószínű hogy egy eléggé elpenészesedett rendszerről beszélünk, nem szabad azon sem spórolni aktívszenes antibakteriális erősen javallott. Viszont még egy ötlet, csak hogy ne menjünk rossz irányba. Esetleg napfénytető van az autódon? Valamint vízelvezető csatornák nyomait követném még végig a helyedben, belső szőnyeg alatti részt tapogasd végig jó alaposan mindenhol nem lehetett egy, akár enyhe beázás is? Ez akár lehet A-B-C oszlopnál tető sín csomagtér ajtó itt is keresném beázás nyomait. Szépen le tud szivárogni víz bárhol ha nem megfelelő a szigetelés,onnan meg már csak egy lépés a penész, vagy akár moha. :) Mivel nem,"új" autó simán benne lehet,akár a sok erős napsütés stb.... öregíti a tömítő gumikat, érdemes lenne utána menni,a dolognak. S ha már klímáshoz viszed érdemes a töltetet is ellenőriztetni,a benne lévő olajat is, klíma kompresszor meghálálja. Tudnék ajánlani otthon pesten szakit, nem tudom mennyire szabad itt leírni,nem reklám nincs kötődésem hozzájuk,ha kéred szívesen megosztom veled privátban. A neppertrükk meg bármi lehet kifogyhatatlan a leleményességük, akár egy klíma "tisztító" illatos patront elpukkantott benne, pár napra megoldja,legalább is a szagok elfedését, de a baci tenyészet marad, vagy említhetném a tipikus "nepper fényezést" wd40 + mikroszálas,máris csilli villi a bódé,egy két hétig újnak látszik még a mikro karcok is eltűnnek. Csak Oregon kollégát tudnám megerősítené és magamat ismételni ózongenerátort ne hagyd ki évente két de minimum egy alkalom ajánlott fentiek elvégzése után is.Bocs mindenkitől ha kicsit sok voltam. A cmax-hoz a szellőzőrendszer " szerelési utasítását elkérem neked talán még robbantott ábra is lesz mellé.    

Nekem van ózongenerátorom. Szerintem a makacs dolgokkal szemben az szart se ér.
Ha már penésztelep van az elpárologtatón, azt sajnos ki kell tisztítani. Szerencsés esetben a kesztyűtartót kiszerelve hozzáférhetővé válik a légbefúvó ventillátor. Azt is kiszerelve, ha szerencséd van, hozzáférhető az elpárologtató.

Komolyabb ózonkoncentrációval is próbálkoztam, de az meg bizonyos műanyagokat megtámad. A Fiat-unk üléstömésében van valami (szerintem poliuretán), ami az ózonnal reakcióba lépve masszív vizeletszagot produkál a kocsiban, ami több hét alatt kopik csak ki.
A VW-inkben simán csak uszodaszag lesz egy komolyabb ózonozás után.

Az a 10 perces ózonozás, amit sok helyen csinálnak, imho szart sem ér. A Wunderbaum szagát üti csak ki kábé (az ellen egyébként nagyon hatékony az ózon).

Klímatisztító hab: régebben használtam, de a mi autóinkban megkezdte a légbefúvó csövezés tömítéseit, amti aztán később darabokban befújt a ventillátor az utastérbe (ilyen keményszivacs-jellegű tömítések).

Szerintem azzal sokat lehet segíteni a klímán, ha időben kikapcsolod, még a megérkezés előtt. Így ki tud száradni az elpárologtató, és nem pang benne a kondenzvíz.

Évente kétszer beteszek egy ,,klímabombát" (2-propanolban van feloldva valami illatanyag, baktericid, fungicid). Ennek a lényege, hogy belső keringetésre állítva, max. ventillátorral, bekapcsolt klímával kell betenni az autóba. Az elpárologtatón lekondenzál a propanol a benne oldott cuccokkal, és némileg tisztít, fertőtlenít.
Makacs szennyeződéssel ez se fog elbánni; inkább rendszeres megelőző karbantartásnak jó (meg jó szag lesz tőle).

Ha az elpárologtató vagy a fűtőradiátor cserére szorul (szivárog vagy eltömődik), az a legtöbb autónál szopás; irgalmatlan bontással jár. Egy Honda van most szétszedve a kollégánál, szörnyű látvány. Valamelyik pedált is ki kellett szerelni (nem emlékszem, hogy a gázt vagy a kuplungot), hogy kijöjjön a műszerfal. Mindent lekötni; nem is részletezem.
Neki a fűtőradiátora tömődött el. Eleinte úgy tűnt, a foszforsavas (in-szitu) átmosás segít, de sajnos nem lett jó, cserélni kellett.

Van még, amikor a fűtéscsap vagy valamelyik csappantyú aktuátora szarik be. Ha kívülről nem hozzáférhető (műszerfal alól valahonnan), akkor az is orbitális szopás.

A családban van egy 1.6-os ZETEC motoros, automata váltós Focus. Órákon keresztül tudnék mesélni róla. Az a legjobb abban az autóban, hogy nem az enyém.
(Nem tudom, a tiéd ilyen-e.)

Szerkesztve: 2024. 03. 31., v – 21:05

Beázott pollenszűrő tud büdös lenni. Amúgy nekem az ózon jött be csak. Egyik nyáron az egyik autom ablaka lehúzva maradt. Rohadás büdös lett az esőtől.

szurot most csereltem, alaposan atneztem az elodjet, de az konkretan 6-9 honap utan olyan tiszta volt, hogy szerintem szerelo siman berakta volna egy masik autoba...

probaltam mar ezeket a 20-25 euros "mindent is" csodaszuroket is, de marginalis valtozas sajnos, kb. mint amikor ozongeneratorral megkuldtem a gepet, az is kb. fel oraig volt jobb, aztan jott vissza a 'budos van' panasz :/

en is erre gyanakszom, mert a ford focus cmax-ban a szelvedo alatti muanyag agy kozepen nincs megtamasztva (illetve nekem nem volt - de a motorborito muanyag is hianyzott), ezert idovel a melegtol 'megzakkan', es a motorterbol oda fujhatja a levegot. ezt egyszer probaltam betomni, de minimalis volt a hatasa, szoval tenyleg nemtom.

 

pont ezert nem is tudom, kihez vigyem az autot, mert nagyon nagyon sokfele dolog okozhatja ezt, ahogy irod, akar egy repedes is lehet a kipuifogon, es azert nem akarok tobbszaz eurot elverni egy ilyen regi autora, hogy aztan ne oldodjon meg a problema. :(

Szerkesztve: 2024. 03. 31., v – 21:17

Ami feltűnt, az az, hogy hiába van leghidegebb fokozatban, jópár fokkal melegebb levegőt fúj be, mint ami az ablakon bejött.

Mármint AC bekapcsolva, vagy csak sima ventilátor fokozaton?

Ha az AC be van kapcsolva, akkor pár másodperc után érezhetően (nagyon) hideget kellene fújnia. A klímások a levegő kilépési ponton kb. akkor szoktak elégedettek lenni, ha 7°C körüli értékeket mérnek.

Ha az AC nincs bekapcsolva, akkor esélyes az, hogy a befújt levegő valamivel melegebb, mint ami az ablakon bejön, ugyanis a szellőzőrendszer csövei óhatatlanul behoznak némi meleget a motortérből.

Az AC bekapcsolásakor észre kellene venni a megemelt alapjáratot. Ha a rendszerben lecsökkent a gáztöltet mennyisége, akkor jellemzően jól hallható szürcsölő hang (áramlási hang) szokott jönni, főként a kompresszor elindulása utáni másodpercekben.

Jelentősen csökkent hűtésteljesítményt okozhat még a klímahűtő (kondenzátor) eltömődése, esetleg a két hűtő (a klíma- és a vízhűtő) között felhalmozódott szennyeződés.

A konkrét típus (Focus) sajátosságait nem ismerem, más autóknál többször belefutottam abba, hogy a fűtéscsap nem zárt rendesen, azaz az autó valamennyire fűtött akkor is, amikor egyébként a hőmérő szenzorok alapján nem volt fűtési igény.

Ismerek olyan autót, aminek olyan a szellőzőrendszere, hogy teljesen elzárt fűtéscsap mellett is meglehetősen meleg levegőt fúj be, mert egyszerűen beviszi a motortérből.
(Tudni kellene, hogy ez a konkrét autó korábban is ilyen volt, vagy ez egy elváltozás a gyári állapothoz képest.)

A bűz az nyilván egy másik történet. Láttam már olyat, hogy egy autó begyűjtötte a faleveleket és egyéb szerves hulladékokat a szélvédőnél valami burkolat vagy más karosszériaelem mögé, és kész komposztáló volt benne. Ha a szellőző rendszer annak a környékéről szippant, akkor simán érezheted annak a szagát.

nem tudom, mi a gyari allapot, mert hasznaltan vettem meg 2018-ban, es igazabol azota gaz ez, de egyre jobban fujol ra a csalad :O

en is ilyen szelep-leragadasra gyanakszom, de nem tudom, van erre valami specialista? sajnos a legtobb autoszerelo, de meg auto-tulaj is tipikusan nagy ivben tojik az auto szellozesere, emiatt eleg nehez talalni valakit, aki otthonosan mozog ebben.

Más típus, de a külső - belső keringetés motorja eltörte a tengely végén a kampót. A tünet az volt, hogy nagyon párásodott a belső tér vagy ment a klíma és mindenkinek megfájdult ideiglenesen pár órára a torka egy hosszabb út folyamán. Gondolom agyonszárította a levegőt.

A vízdobozt (németül Wasserkasten, nem tudok rá jobb magyar megfelelőt) takarítottad? Ez ha meg van telve mindenféle trutyival meg rothadó levéllel, akkor nem kell csodálkozni, hogy bűz van az autóban, hiszen a levegőztetés is onnan "táplálkozik".

Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.

Az a vad otlet is eszembe jutott, hogy ha csak sima friss levegot akarok, akkor egyszeruen furok egy 40-es lyukat a tetore es oda rakok egy aftermarket szellozot. Gondolom, rally-soknak meg hasonlo dzsembori alkalmakra vannak ilyenek. Az biztos tiszta lenne, csak az esotol/mosotol odzkodok utana. Meg alapvetoen a gyari szellozonek mukodnie kellene, nem ertem, hogy lehet ez ilyen macera? Csak friss levegot szeretnek befujatni, mindenfele poszt-processzing nelkul. :/

Másik dolog, ami eszembe jutott, mivel jártam már meg: biztos nem felejtettél az autóban ételt, lehet úgy tűnik kívülről jön de hátha mégsem? Jártam már meg, vásároltam Németországban egy Polo-t, miután elindultam tapasztaltam, hogy valahonnan bűz jön a beltérbe. Hazavezettem, nem volt mit csináljak, otthon meg elkezdtem keresni mi lehet. Végül az anyós ülés alatti kis fiókban találtam egy alu fóliába csomagolt szendvicset, amin már két ujjnyi volt a penész.

Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.

A motortérben elpusztult egér, nyest is tud kellemes illatokat produkálni. Volt a családban németből importált kisbusz, abban volt nagyfeszültségű nyestriasztó, ami a nyestet jól megcsípi, de úgy látszik, az egereknek már sok. Úgyhogy beletellt némi időbe, mire kiderült, honnan a szag.

Szerkesztve: 2024. 04. 01., h – 20:29

Mocsárszag nálam is volt a télen. Én nem ezeket a tisztítóhabos spray-kat nyomom a klímába, mert némelyik műanyag elemet megeszik, hanem vannak a klímatisztító patronok, amik olyanok, mint a hónaljdezodor, csak felfele fújnak, és kiakasztható a szelepük a folyamatos fújáshoz.

Így használom:

Veszek 3 db egyforma patront. Az autóval kimegyek valami elhagyatott helyre, városszéli parkolóba, ilyesmi. Járó motornál beindítom a klímát alacsony fokozaton, járatom 1-2 percig. Utána teljes kraftra tekerem, a hűtést a minimumra* teszem, és átállítom belső keringetésre. Ezután a három patron közül kettőt a két első lábtérben elindítok, a harmadikat középen, a két ülés között. Értelemszerűen ezt jó gyorsan kell csinálni, és nem szabad beszívni a gázt.

Ezután becsukom az összes ajtót, ablakot, és kb. 20 percig hagyom, hadd pörgesse a gázt. 20 perc után már a patronokból nem jön semmi, így kinyitom az összes ajtót, és ha a gáz nagy része kiment, átállítom külső keringetésre a klímát. Nyitott ajtókkal további 8-10 percig járatom tovább maximumon, majd amikor már nem érezni a gáz szagát, lejjebb veszem a klímát, és megyek az autóval 5-6 kilométert nyitott ablakokkal, de továbbra is üzemelő klímával, hogy végképp kiszellőzzön. Így kb. fél évig nem büdös a szellőzőrendszer. Fél év múlva megismétlem ugyanezt.

Nagyon kell vigyázni, hogy ne szippantsa be az ember a gázt, mert a tüdőnek nem tesz jót. Amíg érezni a szagát, érdemes inkább tovább szellőztetni, maximumon pörgő klímával.

* A minimumra tett hűtést úgy kell érteni, hogy a legalacsonyabb hőfok, legmagasabb ventillátor fokozat. Tehát a legnagyobb hűtőteljesítményre kell a klímát állítani. Nem baj, ha jegesedik a szélvédő :-)

ha nem veszed ki a szenfilteres PM2.5 bio-pollenszurot, akkor sajnos fennakad benne az igy kifujt szmotyi 99%-a :) Mondjuk jo illata lesz tole egy darabig. :)

 

Ezt csinaltam mar szinten, sajnos ez is csak fertotlenit, nem tisztit. es a kocsiszag marad, csak most mar az egyeb illatfelho is ott van mellette. :/

Ami még nem hangzott el:
- Nem lehetséges, hogy beázik valahol az autód és a befolyó víz penészesedést indított el? Pl: befolyik a pótkerék tárolóba (találkoztam már ilyennel) és ott megül az alján, mert a vízelvezető eldugult.
- Meg kellene nézni mindegyik vízelvezetőt - az ajtókban lévőt is. A pangó víz mocskos dolog.
- A levegő kivezetéséhez az utastérből is vannak lyukak az autón, amik idővel szintén el tudnak dugulni. Tipikus tünet az "őserdő" érzés, párásodás.

Hányas Focus? Melyik évjárat?
Ford fórumokat kérdeztél már? Ha nekik van egy jó robbantott ábrájuk (pl: Hays manual), akkor az sokat segítene neked is.

Haynes lesz az a manual, Hays az a salary guide-ot csinálja. ;-)

A beázás is jó ötlet. Sokszor olyan pici a rés, hogy csak akkor veszed észre, ha tudod, hol és mit kell keresni. (Érdemes megnézni például Kopasz videóját a Honda Jazz beázásáról és a filléres javításáról.)

Azért az mókás, hogy még mindig nem derült ki semmi egzakt a járművel kapcsolatban, csak az, hogy Ford Focus. Szerintem már eleve a címben benne kellene lenni a legalapvetőbb információknak. Helyette "autó" szerepel, viszont a hozzászólások között meg már a tetőt fúrná a topiknyitó. Érdekes hozzáállás. Nem vágom, miért a HUP-on került felvetésre a téma, nem pedig ott, ahol valószínűleg könnyebb érdemi segítséget kapni, azaz fordos vagy focusos klubok fórumán, Facebook-csoportjában. Lehet, valami tipikus hibáról van szó, amire létezik bejáratott megoldás.

:)

ford focus cmax 2006.

haynes manual megvan, de okosabb nem lettem tole. sajnos nagyon valtozo a reszletessege, ezen a reszen elegge foghijas, gondolom olyan kevesen nyulnak egyaltalan hozza a szellozorendszerhez, nomeg annyira bonyolult/melyen van, hogy kvazi szereloknek csinaltak ezeket az oldalakat.

ford forumok sajnos nem segitenek sokat, ahogy irtam, a legtobb embert ez nem zavarja.

Lehet irtak mar, de ez tobb dolog kombinacioja tudja eloszeretettel okozni. Nekikezdhetsz barkacsolni otthon, de ami biztos, hogy akkor lesz nehany? torott csatlakozod, patentod es egyebek, amik kozul akar tobb is "beszerezhetetlen". Legnagyobb esely a pango viz a lekoszolodott rendszerben nem tud tavozni es az ott szepen epiti a mikroklimat. Filtert ha csereltel akkor meg valsz, nem "aktivszenes" es hat az sokat segit. Egy takaritas, minimum ozonozas es egy klimagaz/rendszer csekkoltatasa amit en latok.

Ez mar szerintem az a szint amit otthon nem erdemes koburalni.

csojszizjorz.

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

nem, szerintem sem otthon butykolos cucc, csak 2 dolog van: az egyik, hogy felmilliot rakolteni egy regi auto *szelloztetesere* nem gazdasagos megoldas, illetve a masik, nem tudok olyan szerelot talalni, akit ez az egesz tema nem hagyna hidegen. tipikusan nem ertik, hogy mi a baj, igy meg nehez megjavitani valamit.

nem rossz az auto szaga; amolyan tipikus 15+ eves jarganyszag van benne. erre tipikusan az emberek 99%-a bedobna egy wunderbaum-ot es joccakat. namost a kiscsalad egyik szagot se birja, se az autobuzt, plane nem az azzal keveredo wunderbaum szagot. es itt vagyok meglove, mert viszont friss kinti levegot csiholni az auto szellozojebol meg nem tudok. egyfajta meleg, olajos "autoszag" jon belole. ismetlem, az emberek 98%-anak ez eleg jo egy ilyen koru autotol. de amikor lehuzod az ablakot, akkor tenyleg eros a kontraszt az auto szellozojebol jovo levego es a kinti kozott.

Az autó piaci értékének ehhez semmi köze. A használati értékét nézd. Illetve azt, hogy ugyan költesz rá, de nem kell megvenned egy másik autót. Ami ha újabb, arra végeredményben még többet költenél.
Én tisztességesen karban tartom az autóinkat, leszarom, mennyi a piaci értékük.
Tavaly az egyiken kilyukadt a klímahűtő. Kerekedtek a szemeim, amikor megkérdezte a klímás, hogy meg akarom-e csináltatni. Miért? Ha kis értékű az autó, akkor szeretek a saját izzadságomban megrohadni?!

Nem azért járunk ilyen autókkal, mert másra nincs pénzünk. Hanem mert nem kell félteni őket, merjük használni. Ha legyalázzák, max. veszünk másikat.

Szerintem helytelen gyakorlat pusztán az autó piaci értékét alapul véve nem költeni a karban tartásra. Mert ugye mi köze a kettőnek egymáshoz. Az autót nem befektetésnek veszed.

igy van. de itt most tobb opcio is van. lehet pl. ablakra szelterelot rakni, es akkor palyatemponal is le lehet huzni 1-2 centire. Lehetne az amugy sose hasznalt antenna helyen levo lyukat picit nagyobbra furni, es odatenni egy 30-as S-kanyar csovet, az elegseges lenne a szellozeshez. Meg van meg par filleres/egyszeru tetel, amit meg lehetne probalni.

 

A masik, nem feltetlen retkes a szellozorendszer. siman lehet, hogy valahogy odajut a motorter levegoje, pl. vhol van egy kis res, amikor egy szerelo nem epitette vissza rendesen a szelvedo alatti valyut, vagy ilyesmi?

 

Na es ezert nehez eset az is, hogy szerelohoz vigyem, mert ehhez mar guru kell, aki otthon van a kabin-legbeszivo temakorben. Es meg akkor se garantalt a siker, siman lehet, hogy amit csinal, nem old meg vegul semmit.

Kérdezz fb tematikus csoportban. Lehet, hogy sok fasságot is írnak, de nekem a Sharanhoz hamar be szokták dobni a jó megoldást is.
Nyilván kell egy jó heurisztika, hogy a bejövő infókat és az autód tüneteit, reakcióit összevetve ráérezz, mi lesz a gond illetve a megoldás.

Nekem új autóim mind késleltetve követik le a hőmérséklet változásokat. Nekem azt írták nemzetközi fórumokon, hogy minden modernebb autóban van valami komfort szenzor, ami arra hivatott hogy ne fagyasszon le deréktól lefelé, miközben szakad a fejedről a víz. Nekem pár nap után be szokott állni a normális szabályzás. Tapasztaltam már BMW-ben, Teslában, Fordban, Mercedeszben ezt a jelenséget. Lehet neked is csak átmenetileg fúj meleget...