Van kitől tanulnunk 2

Hozzászólások

Ha pénzt tesznek az oktatásba, akkor az a baj. :)

A csecsemők számára a legmegfelelőbb az anyatejes táplálás” – ezt válaszolta a Belügyminisztérium egy anyának a dráguló tápszerekről

Na, szerencse hogy ilyen okos emberek vannak a minisztériumban. Ennél már csak az lenne nagyobb okosság, ha megállapítanák, hogy az emberek számára az a legjobb, ha nem betegek, ezért a gyógyszerek ártámogatását is csökkenteni kell.

de tényleg az. Persze, akkor meg nagyon kötődik hozzád, és nem tudnak az influenszer anyukák nyugodtan leugrani a szarbakszba egy szójalattéra. Mg éjszaka fel kell kellni hozzá. De bezzeg a 3-4000 forintos tápszer bazdmeg. A Rá kell költeni a szaros kölyökre heti 4000 forint kaját, mikor 6-7 évesen heti 20-30.000-ket zabálnak! Ne szüljünk engedjük a migriket befele, majd szülnek ők. AZ ilyen selejt vérvonalakat, mint Teve meg engedjül elsorvadni és kész.

 

Hallod, most kaptak emelt Gyest, Csed-et, Gyápot, tudja a tököm mit, járja már ki bazdmeg.

^ Mit tehet a polgár, hogy ne kelljen 40 évesen gyógyszeren élnie.

Most jön: orbánvót, orbánagyilkos!

trey @ gépház

kényelmesek és ez drága. jobb tápszerrel tömni a kölyköt, mert:

- nem kell felkelni hozzá éjszaka

- nem kell anyának a közelben lenni, bárkinek le lehet passzolni a kölyköt órákra

- ne kell szoptatni, nem rágja meg a bimbót, nem vizesedik fel, ha sokat van rajta

- jobban is hízik tőle, nem basztat a gyermekorvos

 

A tápszer ára meg felment, mert tej alapú. https://gyogyline.hu/kategoriak/tapszer

csak hát könnyebb sírni, hogy Óbán mijatt van, Óbán a büdös patás, és írjunk róla egy fasza sírós cikket,  legyenek benne a magára hagyott anyák a magára hagyott, éhező gyermekeikkel és a barmok beszopják, és szidják a renccert Óbánnal, mint a facebookon a retard csoportok. Gondolkodjál teve. Nincs független újságírás. tájékozódj több forrásból és ellenőrizd a forrást, amit nyilván nem linkeltél, mert kamu. Egyébként a tápszer árak annyira nem szálltak el, mivel a kigyermek piacon túl sok hasznot nem lehet realizálni. ami 5 éve 2-3000 forint volt, az most 3-4000 forint. De több a juttatás is. Ja, hogy dolgozni, meg adózni kellett volna előtte, nem pedig Katázni, és 0 ft adót fizetni. Ja kérem.

 

btw, melyik anyukának jut eszébe a belügyminisztériumnak írni levelet, mert "drága" a tápszer? Semmi politika nincs ebben kéremszépen, hisz anyák százai leveleznek Pintér Sanyával, ez tök hétköznapi, meg haladó, meg minden. Písz vagy mi.

Van nalunk a korhazban egy garaboncias, szovjet (ruszki, ukran, mas kintudja) szulesz orvos, olyan kezekkel amire a kocsmaban mondanad, hogy milyen szep paraszt keze van.

no, hat o olyan technikakat alkalmaz, amivel 2-3 kezeles utan belo a tej. Node, ugye ezek a technikak fajdalmasak, igy sokan nem szeretnek hozza menni, merthat fajni fog. Es akkor inkabb ne legyen tej.

Van kitől tanulnunk, de az még nem lett idecitálva.

A rettegők hadseregén túl valami okosság? Kicsit unalmas már a zoktatás meg a zegészségügy meg olyan szar itt, hogy azonnal zakasszuk fel magunkat. 

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

az egyetemi docens izmozott, hogy nem szerzett elég pontot évközben, meg nem ugrált féllábon a kisköcsög és nem tudta megszopatni? Én is kibasztam volna ezt a fasz oktatót a picsába. Most meg sír és megpróbál bemocskolni mindenkit. kiscsillag, meg zöld keresztek, meg évközi kispontok, meg az évközi kisbeadandók, stb, menjünk már. Ezek a hallgatók szopatására szolgának.

Persze. A múltkor engem is megbüntettek a rendőrök csak azért meg én is GYURCSÁNYISTA VAGYOK! nem azért, mert gyorsan mentem (vagyis az asszony).

Sírás-rívás, tele(x) hazugsággal. Nehéz úgy utánaolvasni, hogy csak az egyik álláspont ismerhető meg. Független, Objektív, csak egy álláspontot mutat be, kvázi véleménycikk. A fasz oktató véleménye. Minden újságban pont ugyanazt írják le. Pontosan ugyanazt. Mondatról mondatra. Semmi nem változtatnak.Semmi új nincs bennük.

ÉLJEN!

De ő mindent betartott

Ő etikus volt

Ő együttműködő volt

Ő megalapozatlannak találja.

SDehol egy bizonyíték, sehol egy videókép, semmi.

De a deák külön tételsorból vizsgázott. Mert a tanszékvezető vagy a tantárgyfelelős nem hozhat külön szabályt egyénre szabva (tanulmányi és vizsgaszabályzat). Ha hiányzik egy hallgató mert beteg 2 hétig, akkor az a félév kuka? Nem tudja pótolni sehogy, mert van egy fasz a tanszéken, aki istennek képzeli magát? olyan mint te Teve, ugye?

Publikációs listája a közgazdaságtanásznak:

Politicizing war: Viktor Orbán’s right-wing authoritarian populist regime and the Russian invasion of Ukraine

Economic Versus Authoritarian: Economic and Social Policies of Alternating Populisms in Pre- and Post-2010 Hungary

Populism unrestrained: Policy responses of the Orbán regime to the pandemic in 2020–2021

Why has CEE proved so vulnerable to COVID-19?: Contemplating historically rooted mechanisms resulting in high excess death rates in the region

Re-feudalizing democracy: an approach to authoritarian populism taken from institutional economics

Ultra‐orthodoxy and selective voluntarism: How did the Orbán regime react to the first wave of the pandemic?

What happened Hungary?: political institutions and political economy dynamics before and after the 2010 authoritarian populist turn , 32 p. (2020)

satöbbi, satöbbi:

https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10049910

Az elmúlt 5 évben elég kevés az olyan közleménye, ami nem politikai alapú. Neeeem, ő egy jóhiszemű ember és nem egy megrendezett műbalhét szopnak be a balos újságolvasók, neeeeeeem. 0 impakt faktora van, jelentsen az bármit is.

 

itt a PhD-ja: http://hdl.handle.net/2437/216047

 

csak magyar nyelvű közleményből írta a PhD-ját, aminek nincs impakt faktora, Reuters listában nincs benne, nem lehet belőle PhD-zni. : https://dea.lib.unideb.hu/server/api/core/bitstreams/1de2cb5d-840e-49ce-860a-21cda77970b8/content  (18. oldal a gyengébbek kedvéért)

corvinuszos önéletrajza alapján csak 1db nyelvvizsgája van: https://web.archive.org/web/20230326025212if_/https://www.uni-corvinus.hu/cv/adam-zoltan/ (le kell stopolni a betöltést, mert mindig újratölti magát)

Nekem a PhD-hoz 2 nyelvvizsga kellett, meg legalább 2db impakt faktoros, a reuters listájában megjelent cikk.

Nem található meg a PhD meghívója (kötelező), illetve nem találom a témavezetőjét és a doktori iskola nevét, ahol írta.

2015-ben a balos vezetésű debreceni egyetemen voltak viszonyok nem? (ott PhD-zott)

Azt az esetet mikor vizsgálod ilyen behatóan, ami miatt "oknyomoztál" a kirúgott docens után? Erkölcsileg, etikailag azzal minden rendben van? Nem olyan régen még te írtál arról, hogy mennyi baj van a diákok hozzáállásával manapság az egyetemeken, de most "kapásból" felmented a diákot és támadod az oktatót. Hát... igaz, ami igaz... az a szerencsétlen docens nem írt túl szépeket a mai magyar valóságról, talán azért, mert nem sok olyat találni benne, de ettől még az a diák teljesíthette volna az előírt követelményeket, nem?

Az a baj, hogy csak és kizárólag az oktató álláspontját hozta le a média, és az állításaira még bizonyíték sincs. Spekuláció azt állítani, hogy igaza van. A tudományos munkája hagy kívánni valót maga után. Már docens, tanszékvezető, impakt faktor nélkül, csak magyar nyelvű közleménnyel tudott PhD-t írni, ami nem tudom mennyire ritkaság itthon, de nekem külföldi, egy maghatározott listában szereplő, impakt faktoros közlemények kellettek. No, ebbe a külgazdaság nevű folyóirat nem volt benne sohasem, sem impakt faktor, sem Reuters listában, sem idegen nyelvű. Ezek alapján nekem gyanús, hogy nem ennyi volt a baj, hogy a MOL részvénnyel rendelkező apuka gyereke (neked is lehet MOL részvényed, ma 2874 forintért és te is elmondhatod, hogy bár van MOL részvényed, de elnyom a diktátor! Még így is!) nem figyelt órán, vagy ahogy fogalmazott:

"hallgató nem írt megfelelő számú kvízt a szorgalmi időszakban, a beadandókkal pedig szintén nem szerzett elég pontot, ezért egyáltalán nem vizsgázhatott volna le az egyik tantárgyból, így azt a következő évben újra fel kellett volna vennie."

Nyilván a kvízzel tanul a hallgató, ugye?

Chatgpt:

Kérlek írj 3 kvízkérdést közgazdaságtanból

Természetesen, itt van három kvízkérdés közgazdaságtanból:

    Mi a keresleti és kínálati görbe?
        A) A termék árának és a vásárlók által kívánt mennyiségének kapcsolata
        B) A termék árának és az eladók által kínált mennyiségének kapcsolata
        C) Mindkettő

    Mi a GDP (bruttó hazai termék)?
        A) Egy ország összes importjának értéke egy adott időszakban
        B) Egy országban egy adott időszakban előállított összes áru és szolgáltatás piaci értéke
        C) Egy ország összes exportjának értéke egy adott időszakban

    Mi a stagfláció?
        A) Az infláció és a munkanélküliség egyidejű növekedése
        B) A gazdasági növekedés és az infláció egyidejű csökkenése
        C) Az infláció és a gazdasági növekedés egyidejű növekedése

Remélem, ezek a kérdések segítenek a közgazdaságtan tanulmányozásában!

Én egyik oldalt sem vizsgáltam, nem beszéltem sem az oktatóval, sem a diákkal, de azt gondolom, abban megegyezhetünk, hogy nem a diák állítja fel a követelményrendszert, hanem az egyetem oktatói. Az oktató szerint a diák nem teljesítette a minden diák számára előírt feltételeket, ez az állítás nyilván ellenőrizhető, az oktató nem lehet annyira hülye, hogy ezt az állítását nem tudja bizonyítani, bármennyire is hülyének tartod. Az oktató jelen esetben "csak" annyira volt hülye, hogy nem hitte el, hogy ebben az ügyben nem NyERhet...

Miért foglalsz állást a témában, mikor csak az egyik oldal álláspontját ismered? Már elkönyvelted, hogy igaza van a kamuPhD-s exdocensnek, aki tudományos újság helyett politikai újságokba publikál évente 3-at? Nem tudjuk ki mit teljesített, nem tudjuk mi volt a vizsgakövetelmény, nem tudjuk mi volt a vizsgán és miért engedték át. Apának van MOL részvénye, ami 2800 forint. És ezt is a csávó mondta. A másik oldalt nem ismered, de biztos kamu, mert szidják Óbánt. Tudom nehéz, de Óbán!

Az oktató álláspontja a rombolás, mert egy gané aljadék. de a ballib Független Objektív Sajtó áldozatként hozta le a témát, és nem akart utánajárni a dolgoknak, mert a balos olvasónak elég volt ez is: elolvasta, megnyugodott, hogy a világ a helyén, tovább kell rombolni a jobb oldalt éss csak a baloldal.

Mindeközben: https://index.hu/belfold/2023/10/31/budapesti-corvinus-egyetem-szabo-lajos-rektor-interju-adam-zoltan-vizsgabotrany-etikai-vizsgalat/

Pont akkor romlott el a moodle

pont az a levél nem ment át, bár sokszor szóltak.

pont az a hallgató nem vizsgázhatott

pont a másik igen

pont ezzel van a baj

megfojt az egyetem, közben fullba tolja a kretént a szélsőbalos közleményeivel

Miközben sír, hogy ellehetetlenítik, meg megfojtják, meg oktatói szabadság.

mindeközben egy gané.

 

reakció: megint bizonyíték nélküli lózung: https://telex.hu/podcast/2023/10/31/adam-zoltan-corvinus-kirugas-vizsgabotrany-telex-tema-1

De mindegy is, ezeknek jó ez is.

Te ezt jobban tudod. Azért mondott le, mert nem bírta nézni ezt a fideszes fertőt és mocskot, amit műveltek ott és rektorként semmit nem tudott tenni ellene. Inkább ezt választotta. Semmi más nem lehetett a háttérben, csak az, hogy Szegény Oktatót meghurcolták (nem), lejáratták (nem), ellehetetlenítették a jövőbeni munkájától (nem tudjuk). Morálisan annyira megviselte, hogy lemondott és engedték neki. Utána elment a telexhez és telesírta az internetet és átadta nekik az összes terhelő bizonyítékot, mert Orbán egyedül egy személyben intézte az összes disznóságot a Corvinusz egyetemen. Mindent ő egy személyben koordinál, vezérel, kézben tart mindent és mindenkit. Csak neki jelentenek, folyamatosan.

Ja, nem.

Ja, nem.

De nem ám! Minden rendszerben vannak túlteljesítők, nem mindenki érzi pontosan, hogy eleget nyalt-e már. Ez így volt nálunk 1990 előtt is, és azóta is így van, nincs új a Nap alatt, ez igazából mindenhol így van, mert ilyen emberek a világ minden szegletében teremnek.

https://telex.hu/gazdasag/2024/03/08/corvinus-egyetem-vizsgabotrany-rah…

Na jó, hát így egy kicsit már jobban értjük a dolgot.

Szerk: általában sincs a családnak kifogása a különleges elbánás ellen: https://nepszava.hu/3152963_rahimkulov-angyalfold-tarsashaz-kiemelt-ber…

Mindegy, mondjuk árufeltöltőként jobban kereshet

Ezt a panelt gyakran előrántják maguk a tanárok is. De ha igaz, akkor azt hiszem, megvan a megoldás. Legalábbis az itteni Lidlbe folyamatosan keresnek embert :)

Kicsit komolyabban: nem tudom, mi ez a lenézés a kétkezi munkások felé.

(...) és a társadalmi megbecsülése is nagyobb lesz.

Ha társadalmi megbecsülésre vágynak, lehetne annyi eszük, hogy nem nézik le ennyire nyíltan a társadalom egy nagyon széles rétegét.

Most megtudtuk, hogy az illető egyben haxor is.

https://index.hu/belfold/2023/10/31/budapesti-corvinus-egyetem-szabo-la…

"A Moodle e-learning rendszer az oktatók és a hallgatók számára is elérhető felület, többek között lehetőséget ad a tananyagok és az évközi feladatok megosztására. Ez a rendszer minden esetben naplózza az oktatók belépését, és azokat vissza lehet követni. A bizottság megnézte, hogy amikor a „B” hallgató a hiányzó kvízt pótolta, ki lépett be és tette lehetővé számára a pótló feladat elérését. Érdekes módon, pont a kérdéses napon, abban az idősávban, amikor a „B” hallgató lehetőséget kapott a pótlásra, „technikai hibát” jelzett a Moodle, azaz már nem volt megtalálható a pótlás digitális nyoma. A háttér adatbázisból viszont sikerült előhívni a sikeresen megírt pótló kvízt."

"És ez a technikai hiba hogyan történhetett meg?"

"Ezek idáig a tények, aztán mindenki döntse el maga, hogy egy rendszernél, amely hosszú évek óta stabilan működik, miért pont ekkor lépett fel technikai hiba."

Na ugye, ebből már világos, hogy egyrészt az illető egy haxor, másrészt meg egyáltalán nincs is szükség mindenféle naplófájlra, timestamp-pel védett logra meg hasonlókra, elég sokat sejtetően annyit mondani, hogy "mindenki döntse el maga"

Pedig a logok megvannak. Tapasztaltam, nekem is kellett egyszer, mert gyanakodtam, hogy az egyik user 2xvírta meg a dolgozatát és gyanítottam, hogy valaki helyett akarta a másodikat, csak nem figyelt és a saját accountjával lépett be.

A logok alapján hihető volt a hallgató ( és az user2) meséje is, retorziót nem alkalmaztam. Ha alkalmaztam volna, akkor újraírták volna a tesztet.

https://telex.hu/belfold/2023/10/29/munkasor-tarsasag-koszoruzas-mszmp-parthaz

 

"Megkoszorúzta a II. János Pál pápa téri, (régi nevén Köztársaság téri) volt MSZMP-székház ablakát a Munkásőr Emléktársaság a Magyar Antifasiszta Ligával karöltve október 29-én. Olvasónk fotói szerint a koszorúzáson Sej László, a Munkásőr Emléktársaság szervezője szürke munkásőr-egyenruhában, munkásőrderékszíjban, munkásőremblémás karszalagban vett részt, ő a koszorúzás mellett telefonjával dokumentálta is a történéseket."

Énekeljük el közösen az internacionálét, és ÓBÁN VÓT! :D

Nagyon betalált, ja. Miután lecserélted az összeélvezett gatyádat, elmondom, nem tudom ki az akit kiütöttek, a műsort sem ahol kiütötték, szalagcímekben olvastam csak, de skippeltem, mert nem érdekel. Az sem érdekel, hogy te vagy más elhiszi-e, egyáltalán az sem hogy mit hisz. Amiért reagáltam az a primitív ember örömködése azon, hogy egy általa valamiért nem szimpi embert egy valag pénzért egy forgatókönyv alapján kiütnek egy tv műsorban. Szánalmas és leleplező egyszerre.

Ezt ismerem!

Aki mondja másnak, az mondja magának! Örülök, hogy rosszul esik.

BTW egyébként sem a meccset nem láttam, és Tanár úr, Leendő Elnök Úr Ervint sem tartom semmire, nekem közömbös. De amekkora nyelvcsapásokkal nyalta a seggét a baloldal, hogy legyen végre egy saját Zelenszkijünk, fasszal zongorázás nélkül, most pofára este. Itt is találni olyan embert, akit ez nagyon bosszant, ugye? Sajnálom! :D:D:D:D muhahahaa

Annyira kapaszkodsz ebbe a fasziba, hogy most már rá kell keressek ki a tököm ez, hátha megértem a vergődésedet.

Nem vagyok beljebb ki lehet ez..

Ja, hogy a kormány propaganda bréking konteója ez? Máshol nem találtam rá utalást amiről itt beszélsz, de itt be is fejeztem...

Na, ezért vagy hasznos idióta.

ROTFL

Azért kapott akkora maflásokat az influencer Megyeri Csilla a Berki Mazsitól, hogy kiköpte a vérét :D

Gyenge próbálkozás a "tanár úr" védelmében ... :D

Ilyen az, amikor valaki többet képzel magáról, mint ami :D

trey @ gépház

Nem nézem a műsort, nem ismerem ezeket az embereket, a tanár úr nekem még Havas Henrik :) 

Nem tudom, annyit hallani Survivor, reality meg tehetségkutató stb műsorokról, megrendezett balhékról, viszonyokról stb. Én már az egész televíziót egy hazugságládaként kezelem, szerintem mindent a nézettségért csinálnak, mindenben kell meghökkentőnek lenni, kell negatív szereplő aki megkapja, stb stb. 

Én nézem. Jártam annyit boxolni, hogy meg tudom ítélni, hogy valami kamu-e vagy sem. Ez nem kamu. Néhol amatőr, néhol pancser, de a pofonok igaziak. Aki eddig le lett ütve, az bizony le volt. Kilassítva pontosan látszott a kiütési pontokat ért találat mind Nagy Ervinnél, mind a fodrász Fecónál.

Molnár Áron vs. Frohner Fecó: 5:40-nél https://rtl.hu/sztarbox/2023/10/29/molnar-aron-kiutes-frohner-feco-elso…

Árpa Attila vs. Nagy Ervin: 4:34-nél https://rtl.hu/sztarbox/2023/10/29/arpa-attila-elso-menet-kiutes-nagy-e…

trey @ gépház

Jó elengedem a témát, főleg hogy látatlanul mondom, de csak azzal hogy a megbundázott box meccsek is valósnak tűnnek. Forgatókönyv alapján nem arra gondoltam hogy ez egy pankráció, inkább hogy fel van építve a végkifejlet, talán még az is hogy ko lesz, vagy pontozás. Egy ko sem nagy durranás ha az egyik tudja a kiütési pontokat, a másik meg hanyagul védekezik meg mozog. Akkor nagy eséllyel meg lesz az a ko.

Szerk: megnéztem az Árpás videót, hát nem csodálkozom a ko- N, Ervin mozgása nagyon gáz volt, Árpa sokkal felkészültebbnek tűnt. 

Árpa egy jól eltalált jobb csapottal állon vágta (kiütési pont), Nagy gyakorlatilag anélkül dőlt a földre, hogy a kezét előre tette volna, tompítandó az ütést. Ezt nem lehet szimulálni, képzett kaszkadőrök esetleg, de nem egy átlagember. Ez nem kamu.

Ráadásul, Kokó ott ül a pontozóbírók mellett szakmai kommentátorként, a felkészítést profi edzők végezték és Nagy arcára is minden rá volt írva. Ennyire nem jó színész. Ez bizony verés volt.

trey @ gépház

Igen. Pont ezt mondom hogy a forgatókönyv alapján nem pankrációra gondolok. Ervin már korábban még volt ütve, látszott a spagetti láb a ring közepén. 

Forgatókönyvre úgy gondolok hogy ennek kb törvényszerű volt hogy ko lesz a vége, már az elején látszódott hogy teljesen máshogy állnak a sarokban, Árpa fokuszalt, Ervin meg mintha piát kérne a bárban a pultnál, aztán meg Ervinnek ez a mozgása amit mutatott... 

Nagy úrnak elég nagy volt az arca, ő valóban elhitte, hogy meg fogja verni Árpát. Árpa 53 éves kora ellenére sem gyenge, amerikai focizott, nem fut el a pofonok elől. Tanulság: nagyobb szerénység

https://rtl.hu/sztarbox/2023/10/29/nagy-ervin-felkeszules-arpa-attila-e…

trey @ gépház

Ez a topik arra való, hogy kiváló emberek bölcs mondásaiból, példaértékű cselekedeteiből okulhassunk. Itt van pl. ez az úr: https://index.hu/belfold/2023/10/30/nagy-elek-magyarorszag-romania-erde…

TL;DR: akkor járunk a legjobban, ha addig töltjük a közpénzt a baráti oligarchákba, míg végül azok úgy érzik, hogy most már elég, és akkor majd ők tesznek valamit az országért.

Szerkesztve: 2023. 10. 30., h – 16:54

A megváltó ellenzék: https://index.hu/gazdasag/2023/10/30/v.-naszalyi-marta-ruszwurm-onkormanyzat-vesztegetes-korrupcio/

Egy október 26-án kelt végrehajtói jegyzőkönyv szerint december 4-én a Budavári Önkormányzat végleg bezáratja az ország egyik leghíresebb cukrászatát, a Ruszwurmot, továbbá az intézkedés a Korona Cukrászdát is érintheti.  Ahogy azt október elején megjelent cikkünkben részletesen megírtuk:

  • Szamos Miklós, a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa szerint az önkormányzati választások előtt V. Naszályi Márta anyagi támogatást, védelmi pénzt kért tőle, cserébe azért, hogy ne veszítse el az üzleteit,
  • a vesztegetési kísérletben állítólag 20-30 millió forintot kért a polgármester,
  • V. Naszályi Márta (LMP, by me) megnyerte a választást, ezt követően Szamos Miklóst fél évvel később behívatta az irodájába, ahol azt kérte, hogy egyezzenek meg a cukrásszal,
  • V. Naszályi Márta mindent tagadott, 
  • mindenki mindenkit feljelentett,
  • a legfrissebb fejlemény, hogy az önkormányzat december 4-én bezáratja Szamos Miklós világhírű cukrászdáját.

Tényleg lehet így is csinálni. 30 miskás vesztegetés... Megváltó kommunixták. Remélem a Szamos helyett jön valami fasza kis külföldi cukrászda..

Off: Hát nem sok erőfeszítést tett az újságíró, hogy követni lehessen az eseményeket.

V. Naszályi Márta 2019. október 13-án megnyerte a választást, ezt követően Szamos Miklóst fél évvel később behívatta az irodájába: „azt kérte, egyezzünk meg. Erre azt mondtam: ha visszavonják feljelentést, háromszoros bérleti díjat is hajlandó vagyok fizetni.

Olyan rész viszont nincs előtte vagy utána, amiből megtudnánk, hogy ki/mikor/miért/hol jelentette fel Szamos Miklóst.

Ebből még nem tudtam meg, hogy milyen sorrendben történtek az események a cukrászdabérletnél. De ha akarod, olvasd el ezt a részt is:

"Már Nagy Gábor Tamás, volt Budavári Önkormányzat polgármestere is bízott abban, hogy egyszerű helyiségfelmondással elmegyek innen. A cukrászdáim körüli tortúra 12 évvel ezelőtt elkezdődött, anélkül, hogy bárki megnézte volna a hátterét."

És ha a kormányunk hirtelen felindulásból kitalál egy büntetőadót, amitől a repülőtér veszteséges lesz, akkor ki fizeti majd a veszteséget? Talán mi mindnyájan, az adóinkból?

Volt valami oka azért csak volt annak, hogy 30+ éve az államkapitalizmusból (amit szocializmusnak neveztünk) elindultunk a piacgazdaság felé.

Szerkesztve: 2023. 11. 05., v – 03:57

Tanultam valamit:

Volt egy hír és kívácsi lettem, hogy ezt hogyan interpretálja az ebben a topikban előszeretettel hivatkozott független objektív sajtó (index, telex, 444, 24, hvg). Hát sehogy. Ami nem fér bele a nyugatimádó szemellenzős propagandájukba azt inkább elhallgatják. Mondjuk ezzel az elhallgatással egyben erősen valószínűsítik, hogy a hír igaz. Számomra ócska kommunista propaganda sajtó az összes.

Ennél már csak az az izgibb, ha valami nagy szar történik a nyilvánosságban (terek kap egy nem kívánt narratíva), akkor jönnek a wckefét a fogaik közé szorító lakmuszosok és vadul elkezdenek sikamikálni.

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

Kár, hogy egy évvel korábbi hírrel akarod mosdatni a kedvenc firkászaidat, az a cikk nem Schröder mostani megnyilvánulására reflektál.

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

Mondjuk ezzel az elhallgatással egyben erősen valószínűsítik, hogy a hír igaz.

Vajon miért nem linkelte a Portfolio „híre” a hivatkozott interjút: https://bennfentes.net/2023/10/27/schroder-kancellar-megvolt-a-bekemega… ?

Talán azért, mert nem mondott Schröder olyat, amit a címben állítanak: „megvolt a békemegállapodás az oroszok és az ukránok között”

Szóval a hír valójában álhír.

Sajnos az eredeti cikk fizetős, de tetszőleges német lapból fordítva:

az ukrán tárgyalópartnerek nem tudták megpecsételni a békét a 2022-es isztambuli tárgyalásokon, mert az Egyesült Államokban ezt „nem engedték meg”.

Mellesleg a korábbi izraeli miniszterelnök is ezt mondta.

Egyébként tökmindegy, hogy mi a pontos tartalma - el van hallgatva a független objektív firkászoknál.

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

el van hallgatva a független objektív firkászoknál.

Igyekeznek nem álhíreket közölni.

Tudod mit, higgyük el, hogy az USA nem engedte meg. Továbbra is várom, hogy a Bennfentes fordításában leld meg azt, ami szerint kész volt a békemegállapodás, csak az USA „nem engedte meg”.

Be lehetne fejezni a háborút, ha nem geopolitikai érdekek játszanának szerepet.

Az én benyomásom: semmi sem történhetett, mert minden másról Washingtonban döntöttek. Ez végzetes volt. Mert az eredmény most az lesz, hogy Oroszország szorosabban kötődik Kínához, amit a Nyugat nem akarhat.

Tök ellenkezőt állított, nem? Hazudós!

 

Mit tehetnénk?

    2022-ben kaptam egy felkérést Ukrajnából, hogy közvetítenék-e Oroszország és Ukrajna között. A kérdés az volt, hogy tudnék-e üzenetet közvetíteni Putyinnak.

    Jött még valaki, aki magával az ukrán elnökkel is nagyon szoros kapcsolatban állt. Ez Rusztem Umjerov volt, Ukrajna jelenlegi védelmi minisztere. Ő a krími tatár kisebbség tagja. Akkor az volt a kérdés: hogyan tudjuk befejezni a háborút?

Hogyan?

    Öt pont van. Először is, Ukrajna NATO-tagságáról való lemondás. Ukrajna úgysem tudja teljesíteni a feltételeket. Másodszor: a nyelvi probléma. Az ukrán parlament eltörölte a kétnyelvűséget. Ezt meg kell változtatni. Harmadszor: a Donbassz Ukrajna része marad. De Donbassznak nagyobb autonómiára van szüksége. Működő modell lenne a dél-tiroli modell. Negyedszer: Ukrajnának biztonsági garanciákra is szüksége van. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának és Németországnak kellene ezeket a garanciákat biztosítani. Ötödször: Krím. Mióta orosz a Krím? A Krím több, mint egy földdarab Oroszország számára, a történelmük része.

    Be lehetne fejezni a háborút, ha nem geopolitikai érdekek játszanának szerepet.

És a nemzetközi jog.

    Igen, de ez nem csak jogi kérdés. A háborút Ukrajnával szemben egyedül az amerikaiak tudnák rendezni.

    A 2022 márciusában Isztambulban Rusztem Umjerovval folytatott béketárgyalásokon az ukránok nem egyeztek bele a békébe, mert nem volt rá lehetőségük. Mindenről, amiről beszéltek, először az amerikaiakkal kellett egyeztetniük.

    Két megbeszélést folytattam Umjerovval, aztán egy négyszemközti beszélgetést Putyinnal, majd Putyin megbízottjával. Umjerov a beszélgetést Zelenszkij üdvözletével nyitotta. Az osztrák modellt vagy az 5+1-es modellt javasolták kompromisszumként Ukrajna biztonsági garanciáira. Umjerovnak ez tetszett. A többi ponton is hajlandóságot mutatott. Azt is elmondta, hogy Ukrajna nem akar NATO-tagságot. Azt is mondta, hogy Ukrajna vissza akarja vezetni az orosz nyelvet a Donbasszba. De végül nem történt semmi.

    Az én benyomásom: semmi sem történhetett, mert minden másról Washingtonban döntöttek. Ez végzetes volt. Mert az eredmény most az lesz, hogy Oroszország szorosabban kötődik Kínához, amit a Nyugat nem akarhat.

Csak egy vélemény létezik: a Tiéd és a náciké.

A cikk címek gyakorta erős állításokat fogalmaznak meg, hogy kattintsanak rájuk az olvasók. Clickbait, és társai. Csak most olyan kontextusban, ami eddig szokatlan volt. Ez etikátlan, bármelyik újság újságírója csinálja. Az etika manapság nem jelent semmit a legtöbb embernek.

Innen indultunk:

Volt egy hír és kívácsi lettem, hogy ezt hogyan interpretálja az ebben a topikban előszeretettel hivatkozott független objektív sajtó (index, telex, 444, 24, hvg). Hát sehogy. Ami nem fér bele a nyugatimádó szemellenzős propagandájukba azt inkább elhallgatják. Mondjuk ezzel az elhallgatással egyben erősen valószínűsítik, hogy a hír igaz. 

https://index.hu/belfold/2023/11/09/schadl-gyorgy-volner-pal-fovarosi-t…

"Süli korábban a paksi erőmű vezérigazgatója, majd helyettese is volt, mielőtt a paksi polgármesteri székből átült volna a miniszteri székbe, onnan pedig az államtitkáriba. Nem érezte, hogy miniszterként ő magas pozícióban lett volna ahhoz, hogy személyesen megtekintse a találmányt, de mérnökemberként annál jobban érdekelte. Tetszett neki is a találmány, érdekelte, hogy lehetne azt az energiatermelésben és a távhőszolgáltatásokban hasznosítani."

Alakul ez, talán nem vagyunk már messze attól a paradicsomi állapottól, hogy egységesen minden iskolát bezárunk, és a közszolgálat egyetlen feltétele az unintelligencia lesz.

https://telex.hu/tech/2023/11/16/egy-kecskemeti-tanyan-fejlesztettek-ki…

Na ugye, kár volt huhogni, nem is vízzel megy, hanem a titkos fekete doboz által vízből előállított hidrogénnel. Márpedig aki a titkos fekete dobozban nem hisz, az magára vessen, ha nem lesz benne a nagy üzletben.

Pálinkás József szerint a kormány felelőssége, hogy a közállapotok idáig jutottak. Az akadémikus úgy látja, hogy „a polgárok egy kellően széles, szilárd erkölcsű, intellektuálisan szuverén, hiteles csoportja” hozhatja el a változásokat a 2024-es választásokra.

Akkor ez tisztázódott is. Ha voltak is valaha ilyen polgárok, már rég meghaltak, vagy külföldön vannak.

Én csakis örülni tudok annak, hogyha nálunk kínai rendőrök segítenek leleplezni azokat, akik mondjuk ujgurok vagy hasonló súlyos bűn nyomja a lelküket.

(Off: Észak-koreai vagy orosz rendőrök érkezése sem lenne rossz, az utóbbiak kivételes esetben novicsokot vagy polóniumot azért alkalmazhatnának.)

Hirtelen mindenki hogy érti a cafeteriát, no meg az operát! Hirtelen az összes belpesti libsi átvonul a startbucksból az operába megmondani, hogy mi is a gasztronómia :D Á, kicsit sem nevetséges a baloldal, de szépen megy az altatás a választások előtt.

Újra összegyűltek az influenszerek a présembernél, nemsokára jön az operaház fantomja nevű influenszer tüntetés! :D Csak most nehogy kiderüljön meg az egyikről, hogy  pedofil. A pedofil tüntetésnél is fura, hogy egy balos sem hányta el magát a pedótól.

Ez a pedó nem az a pedó!

Ez az operaház nem az az operaház!

Ez a gasztronómia nem az a gasztronómia!

Ez a hangverseny szünettel már nem is az a hangverseny, mert bár az eredetit sem hallottam, meg az újat már csak azért nem fogom, de azért tökmás és vesszen ZÓBÁN!

Mi a célja a baloldalnak? Választást nyerni mindenáron? Mi a balos kultúra? A bevándorlók kultúrája? A melegeké? Milyen a balos liberális kultúra? Valahogy, mint a kifejezés nem létezik a baloldalon, de jah. Tételezzük fel, hogy van. Ha lenne, milyen lenne a balos kultúra?

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

Ez a Kotán Attila, ez biztos tud valamit.
https://index.hu/kultur/2024/03/13/zeneakademia-kotan-attila-kancellar-…
Ez a helyzet sajnos nem egyedülálló és nem először történik meg, sőt. Ugyanez a kancellár, Kotán Attila másfél éve még a BME-n dolgozott, hasonló, elfogadhatatlan vezetési módszerekkel. Akkor egy 240 éves, nemzetközi hírű, a területén itthon és külföldön kiemelkedő teljesítményt nyújtó intézményt, a Műegyetemet zilálta szét.

Ezt te meg honnan tudod? Gondolom, rendes magyarhoz illően a CBA-ban vásárolsz, ott azért olcsóbb és jobb az árú, mint a Sparban, mert magyar a tulajdonos.

(Érdekesség: a törvény szerint kiskereskedő nem lehet veszteséges (különben néhány év után fel kell számolni), viszont az ársapkával kötelezték, hogy veszteséges legyen, de ezért (kivételes kegyként) nem büntetik meg. Egyelőre.)

 

Emlékeztetőül: erről az úriemberről van szó: https://index.hu/kultur/2015/06/11/a_haza_erdekeben_nyilvanitottak_vede…

(TL;DR a happy end az lett, hogy a Kúria megállapította, hogy törvénytelen volt a festmény védetté nyilvánítása, ezért a MEH megszüntette a Forster Központot. Vagy másra kellett a FK várbeli ingatlana.)

Próbálj egy kicsit magadra is gondolni, ne csak a zsbüket itt tömő külföldieket sajnálni.

Miért jó neked, ha külföldi cég keresi magát betegre rajtad, aki a megtermelt vagyont azonnal elviszi innen?

Külföldön a magyar cégeket ki részesíti különleges bánásmódban? Pl Horvátországban a MOL-t úgy szopatja a horvát kormány, ahol csak tudja. Pedig csak annyi történt, hogy többségi tulajdonos lett a MOL az INA-ban. Még nemzetközi körözést is kiadtak Hernádi ellen úgy, hogy semmiféle bizonyítékuk nem volt.

Jó románnak lenni itthon? Egy hazátlan senkinek? Néha megkérdezem.

Az értelmezésetek szerint én hívő vagyok, de ez kurvára nincs rendben. A közérdekű adatokra sokkal szigorúbb szabályzás kellene és giga büntetések.

A cikkben az írják, hogy egy éve pereskedik. Ha ez igaz, akkor a bíróság is nyakig benne van, ugyanis ilyen ügyekben soron kívül jár el. Pereltem már én is ki adatot egy önkormányzattól. Három tárgyalást lezavart a bíróság másfél hónap alatt és meghozta a döntését. Abszolút nem tolerálta az alperes időhúzási kísérleteit. Természetesen nyertem. Utána nekem sem akarták kiadni az adatokat, ezért tettem egy közérdekű bejelentést a megyei ügyészségre, így hivatalból lezavarták helyettem a büntetőpert. Az egész nem volt egy év, és a jegyzőt két börtön fenyegette.

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

Pongyola voltam, nem büntető pert, hanem büntető eljárást kellet volna írnom. Nyomozati szakaszban elhalt a dolog, a jegyzőt nevezték ki terheltnek, de polgármester volt a hunyó úgy hogy a egy tanúvallomással kimentettem a jegyzőt. Ha nem teszem 2 év felfüggesztet kap. Mehetett volna utána kubikosnak. A polgi meg... hogy is mondjam, cifra dolgokat tapasztaltam. Valami ilyesmi dumával nem javasolta a nyomozó hatóság a vádemelést, hogy "...biztosan nem találta...". 

Egyébként a Btk. 220.§ (1) a) volt a fenyegetés: "közérdekű adatot az adatigénylő elől eltitkol, vagy azt követően, hogy a bíróság jogerősen a közérdekű adat közlésére kötelezte, tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget,"

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

Persze. Adatgazdaként, ha kérnek tőled egy olyan összevetést, amely elkészítése 2 ember napi 8 órás munkájára 1 hónapon át szükség van, akkor majd minden munkáltató szalad, mert egy bolond, külföldről fizetett csóka kíváncsi arra, hogy mennyit költött az adott önkormányzat a női dolgozók utáni WC-t fenntartására úgy, hogy levesszük belőle a már nem menstruáló nők adatait. Ha meg nem adja ki az adatot, akkor rohanunk Pressman médiájához sírni, hogy visszatartja az adatokat és lehet írni a rámszavazós sírós cikket. Nem átlászó, kicsit sem. De örülök, hogy vannak még emberek, akik benyelik ezt a fajta sírást.

> vannak még emberek, akik benyelik ezt a fajta sírást.

Nézd meg még egyszer: itt a polgármester rinyált, hogy sok dolga van a hivatalnak az adatigényléssel: nevezetesen, ahelyett, hogy simán kiadnák (vagy pláne eleve publikálnák) a közérdekű adatokat, először három fordulóban megkúszatják a bíróságon, utána pedig előmunkával kihúzzák a szövegből a tartalmi részeket.

Miert kell, hogy pont ugy legyen?

A "Mennyit koltottel X-re" kerdesre az is valasz, ha nyilvanossagra hozod az osszes X-szel kapcsolatos szerzodest, aztan aki kerdezte, majd kivalogatja. Alapbol miert nem nyilvanosak ezek? (szemelyes adatokat kihuzva, ahol ez szukseges)

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

"Utasítást adtam a belügyminiszternek és a terrorelhárítás vezetőinek, hogy a magyar emberek biztonságát minden rendelkezésre álló eszközzel garantálják."

Na ugye! Ez két derék ember magától nyilván nem tudta, hogy a barackfák oltása-e most a prioritás, vagy a vándorfecskék gyűrűzése, vagy a magyar emberek biztonságának garantálása, de most a főni megmondta, hogy az utóbbi.

Szerkesztve: 2024. 04. 17., sze – 05:41

https://index.hu/belfold/2024/04/16/brusszel-nemzeti-konzervativizmus-k…

 

Szólásszabadság az, ahol csak a kommunisták beszélhetnek. Még a szép EU fővárosában Prüsszelben is.

 

A Claridge rendezvényterme már a konferencia harmadik helyszíne volt, miután az első helyszín – a Concert Noble – Philippe Close, Brüsszel szocialista polgármestere nyomására elutasította őket. Ezt követően a Hotel Sofitel Brussels Europe luxusszállodába próbálták megszervezni az eseményt, amely Etterbeek liberális polgármester ráhatása miatt nem jöhetett létre a helyszínen. Emir Kir, Saint-Josse-ten-Noode polgármestere, ahol a Claridge található, korábban e-mailben közölte a Politicóval, hogy „azonnal intézkedéseket fog tenni a rendezvény betiltása érdekében”. Ígéretét be is tartotta, ugyanis végzést adott ki a kétnaposra tervezett rendezvény betiltására, és azt írta: nem látják szívesen a szélsőjobboldalt.

 

 

Létezik olyan párt a komcsi nomenklatúrában, ami szimplán jobbos, nem szélsőjobbos?

Mondjuk ez jogos panasz, ha a derék magyarok az oktatásra szánt közpénzüket ilyen kastélybérlésekre akarják elkölteni, azt nem helyes megakadályozni. (Végül is, nem olyan ez, mintha 10+ éve gyűlöletkampányt folytatnának Brüsszel ellen, pedig talán azt sem tudják, hogy az egy város.)

Ami Belgiumban történt, az a jogállamiságnak a rendszerszintű sérelme. Az, hogy magánterületen, egy polgármester szubjektíve, a gyülekezés tartalmára tekintettel korlátozhatja a gyülekezési jogot, ez a belga jogállamiság rendszerszintű problémája

veszéjben a lyogállamiság!

Off: mondjuk azt el kell ismerni, hogy az index kitartó munkával átalakította magát propagandaoldallá, tehát kellő óvatossággal kell kezelni.

Pl. itt egy cikk: https://index.hu/kultur/2024/04/17/till-bronner-ludwig-muzeum-kortars-f…

Ez egy zenész/fényképész művészről szól, aki megemlíti, hogy sokan nem szeretik, ha kérdés nélkül lefényképezik, és a képet nyilvánosságra hozzák. Mindazonáltal ő ezt megteheti, mert ő művész. Ennek alapján ez lett a cikk címe: Németország semmibe veszi a személyiségi jogokat

NÉMETORSZÁGBAN SZERENCSÉRE (VAGY SAJNOS) A MŰVÉSZET A TÖRVÉNY FELETT ÁLL, VAGYIS BÁRKI MEGÖRÖKÍTHETŐ, KÉPE PEDIG KIÁLLÍTHATÓ.

Én mondjuk k. nem örülnék neki, hogyha egy "művész" (ki definiálja ki az?) az adatvédelmi trv-ek felett állna...