Fordult a kocka: kínai gyártónak fizet licencdíjat a Volkswagen

Jakubovics topicjához kapcsolódóan: Fordult a kocka kínai gyártónak fizet licencdíjat a Volkswagen

 Volkswagen és az Xpeng közösen fejlesztett elektromos járművei az Xpeng G9 „Edward” platformját fogják használni, ami a kínai startup számára olyan lendületet ad, amely elemzők szerint növelheti eladásait és nyereségességét.

Az Xpeng a jövő évtől kezdve úgynevezett technológiai szolgáltatási díjat kap a Volkswagentől, ami megdönti azt a négy évtizedes modellt, hogy a külföldi autógyártók a technológiai licencekért kínai partnereiknek számolnak fel díjat.

Hozzászólások

Szerkesztve: 2023. 08. 16., sze – 21:00

Nokia2.0

Ez tortenik ha elhalad melletted a piac, es nem veszed eszre hogy a huszonhatodik pluszba bekonfiguralhato felaras vackod helyett innovacioval kellett volna foglalkozni

Európának az a baja, hogy nem tett elég K+F pénzt erre a területre, nem foglalkozott eleget a gyártástechnológiával, most meg szalad a világ után. Az egész hibrid, PHEV, EV dolog ázsiai területről jött, a hibriddel a Toyota tolta meg leginkább, aztán a Honda is, a Nissan, a Hyundai, a Suzuki, a Mitshubishi, a Kia, majd jöttek az USA megoldások, köztük a Tesla, de népszerű EV EU autó most sincs igazán, a WV szinte egyáltalán nincs ezen a területen, az első komolyan vehető EV típusa 2019-es. Pénz lett volna rá, csak olyan konzervatív faszok ültek a Volkswagen igazgatóságában, akik szartak az EV irányra, sőt, utálták az EV irányt, kényszerűségből terveztek és gyártottak EV autót, aztán elment a világ mellettük, most meg néznek, mint a kiszántott egér, hogy jé, mindenki EV-t akar venni, 15 év lemaradást pedig nem lehet pár év alatt behozni.

kicsit ordog ugyvedje leszek, de szerintem anno 2010 tajekan, amikor ezek a kinai cegek elkezdtek fejleszteni, meg egyaltalan nem volt biztos, hogy milyen hamar kovetkezik be az EV atallas. ha ugy cca. 2050-re teszed, amikor az EV eleri a kritikus tomeget (azaz osszes eladott auto tobb, mint fele-ketharmada EV), akkor teljesen korrekt, hogy csak gyereklepeseket tettek az EV-fejlesztesek kapcsan es inkabb az euro6-euro7-re koncentraltak.

A kinai cegeknek ugyszinten nincs hatalmas legacy ICE-alapu gyarto+ertekesito+szervizelo+beszallito+dolgozoi halozatuk, ami pont, hogy hatalmas hatrany az EU cegeknek. Miert? Mert a kinai ceg tozsdere megy, VC-ket keres, es mint a rivian, tobb tizmillardos ingyenpenzhez jut, hatalmas penznyelo gepezet nelkul. Konkretan emiatt elonyben van a mar meglevo, ICE-re epito cegekkel szemben. Nemcsak, hogy tobb penze van, de meg nem is koti meg a kezet a meglevo infrastruktura, nem kell minel tobb meglevo alkatreszt felhasznalni, van keszen helyben olcso es jo akku, stb...

A kinai allami tamogatasokrol nem is beszeltunk - sokkal bokezubbek am a hi-tech cegekkel, mint az EU.

Szerintem amit irsz, sajnos szuksegszeruseg, es igen, nem lesz jo vege.

Én a tech cégekkel is hasonlót érzek az egész EU-ban. Cookie figyelmeztetés, GDPR, mindenféle szabályozás, külföldi multik büntetgetése az megy, de valahogy innováció nincs. Fogadjunk, hogy erre az autós témára is szabályozgatás/büntetgetés lesz az EU válasza.

a cookie law a leginkabb felreertett torveny a vilagon.

Egyreszt, mindenkire vonatkozik, aki EU-ban eloknek szolgaltat. Igen, amerikai, kinai, japan cegek is vagy kotelesek kirakni egy cookie-warning-ot, vagy lezarni a weblapjukat EU-bol erkozok elol. Es csinalljak is, mert EU buntet kulonben.

Masreszt, a cookie law otlete az volt, hogy mivel baromira nem user friendly figyelmeztetgetni, megoldjak cookie nelkul. Paran csinaljak is, tobb keretrendszer is kepes pl. siman URL-be tenni a session cookie-t, vagy a generalt HTML-be. Onnan lehet eszrevenni, hogy nincs semmilyen cookie-wall.

Az, hogy a legtobben csak a kepedbe basznak egy kurva irritalo cookie ablakot, az legmelyebb emberi hulyeseg jele, nem a torveny hibaja. Sajnos, amikor ezt csinaltak, meg korai stadiumban volt az EU, tele optimista/idealista kepviselokkel, es jo otletnek tunt. Ma mar nem csinalnanak meg egy ilyet, jobban figyelembe vennek az ember lustasagot es nemtorodomseget.

A gdpr hozadéka lett, h. eu-s usereket kell tájékoztatni a róluk tárolt adatokról, lehetőséget kell nekik adni az adattárolás visszautasítására v. korlátozására. Erre gondoltam kuki consent alatt. Volt egy korabbi cookie law is, tudom. De 2018-as gdpr aktiválása óta lett csak igazán seggfájás a böngészés az eu-ban.

A cookie-kkal nem a technologia a problema, hanem amire hasznaljak sokan. Ha a sok tracking szart obfuszkalva kuldozgeted a URL-ben, hogy ne lehessen trivialisan kivenni onnan, vagy akarhogy megkerulod a korlatozast, azzal nem oldodik meg az eredeti problema. Amikor mar ott tartunk, hogy a felesegemmel telefonon beszelunk valamirol, es utana a ceges gepemen megkapom a temarol a hirdeteseket, akkor a cookie torvenyt a hajunkra kenhetjuk sajnos.

Ha van elég adat, nem kell a telefon sem. Nézzük csak meg pl. mennyi reklámcéghez kerülnek el az adatok a cookielaw.org defaultja alapján: https://cdn.cookielaw.org/vendorlist/iab2Data.json
És természetesen ehhez még jön a 3rd party offline adatok, ami igazából bármi lehet (tényleges pontos helyzet, stb).

Kínának (a méretéhez képest) nincs se kőolaja, se földgáza. Van kőszene, folyói vízi erőművekkel és atomerőművei.
Ennek fényében mi a retekért vágott volna bele NEM EV fejlesztésbe?
Már 18 éve is annyi villanymoped volt Pekingben, hogy qra figyelni kellett, mielőtt leléptél a járdáról. (Mert hallani nem hallatottad, hogy jön valami.)
És egy dolgot elfelejt mindenki. Kínában valójában tervgazdaság van, olyan értelemben, hogy kitűznek mérföldköveket és azokat el is érik (legtöbbször). Ennek egyik megnyilvánulása adott területen mozgó cégek következetes szubvencionálása.

Emiatt, ha Kínában akarsz valamit gyártatni, akkor van jópár olyan technológiai központ, ahol 10km2-en belül lesz alkatrész nagyker, elektronikai gyártó, összeszerelő, műanyag alkatrész gyártó, fémmegmunkáló cég, illetve ezeket összefogó projekt cég is. Még szoftvert is fejlesztenek, ha kell (Sok pénzért jellemzően xart. Gondolom azért a kritikus rendszereiknél már odafigyelnek erre is.)

Próbálj itthon gyártani valami nem hobbi projekt szerűséget. Vért fogsz pisálni...

Hát... ügyeskedtem itthon 3D nyomtatóval, kellett bele három darab csavar. El is mentem a csavarbótba. Na, ott olyan, amilyen kellett volna, olyan nem volt. Sebaj, vettem azt, ami volt, kicsit átterveztem a modellt, jóleszazúgy. Amúgy jó lett.

Aztán Ali. Még a színek között is válogathattam. Igaz volt vagy egy hónap mire megérkezett a... hát nemtom, a három, 50 darabos csomag, de most van rogyásig M3-as csavarom.

Persze kár volt amúgy kapkodni, mert aztán volt olyan anya, amit végképp nem tudtam a közelben beszerezni, szóval megint Ali lett belőle.

És mivel szabványos kötőelemek, ilyen mindig lesz náluk. Az effélékre tuti jók (már ha van idő kivárni, míg idehajózzák a motyót).

Az a durva, hogy a kinai cucc nem rosszabb mint a helyben kaphato, az ara neha annyi mint a helyben levonel a kiszallitasi dij, ergo ha az embet idoben rendel, mert tud vele elore tervezni, akkor nyer a bolton.

Ket eve vettem ket cipot, 4 es 6 ezer forintert. Meg mindig az elsot nyuvasztom, ha a masodik is ilyen tartos lesz, akkor cirka 10 ezer forintbol oldottam meg a labbelit 5 evre.

Gyerekjatektol a toltoceruzaig, minden szirszar onnan jon. Nagyobb leertekeleseknel tobb tiz ezer forintot lehet sporolni, es nincs riziko, mert ha nem jon meg, ha hibas, egybol cserelik, maximum idot veszit az ember, mast nem.

Csavarokat, vasalatokat is vettem mar kinabol, diszes fa doboz kesziteshez pantokat, zsanerokat, ezekkel nem volt baj. Ki csavarokat M3, M4 kulonfele hosszokban is vettem zacskoval, sima horganyzottat, ezek is ugyanolyan jok.

Magyarorszagrol egyebkent a szogker -el voltak jo tapasztalataim, jo aron van szeles valasztek, es mindegyikrol elerheto a pontos rajz, hogy melyiken meddig van a menet, stb.

Epitkezeskor sokat rendeltem toluk, ha valamibol sok kell, akkor szogker.hu

en most sima haromfazisu motort akartam rendelni, egy tok atlagos mondjuk 2.2kW-ost (amerikaiaknak: 3hp).

Majd nezz ra, hogy ami hasznaltan 5-40khuf, ujonnan 55-120khuf itthon az mennyi is az alin:) (400k+ huf, vagy valamit nagyon rosszul kerestem).

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Egyrészt ne szó szerint értsd, másrészt jelenleg is van bőven választási lehetőség, mégis tavaly az EU-ban az új autó eladások 52 százaléka volt csak tisztán benzin vagy dízel és nem tudnak annyi EV-t vagy PHEV-et gyártani-importálni, amennyit ne vennének meg.

Várható volt. A kérdés csak a mikor volt.

Vicc az egész sztori, mert az Xpeng Eduard platformja már nem a legújabb. Nyilván a naprakész technológiájukat a kínaiak sem fogják odaadni egyelőre pénzért sem.
Ha már ennyire nagy a gáz Európában, akkor inkább D-Koreával próbálkoztam volna. De valószínűleg ők nem voltak túl nyitottak a koprodukcióra, hiszen önállóan is tudnak felmutatni elég életképes megoldásokat. Nem mintha Kínának ez nem menne, csak az előítéleteket sokan nehezen tudják levetkőzni velük szemben. Márpedig most muszáj lesz. Egyébként Németország a Huawei-el sem küzdött annyit. Anno a DT alaposan megvizsgálta az eszközöket és nem találtak semmilyen jelét semmiféle szivárgásnak. Csak az az érdekes, ha rákeresek a Google-ben a "Deutsche Telekom megvizsgálta Huawei eszközöket" kifejezésre, akkor első találatnak annyit hoz, hogy a németek egy csapásra gyomlálnák ki Kínát (ami nyílván baromság). A többi találat teljesen irreleváns. Ezzel szemben ha mondjuk a DuckDuckGo-ba írom ugyanezt, akkor kizárólag olyan találatok vannak, miszerint a DT ellenzi a kizárásukat az 5G tenderről, folyamatosan vizsgálják az eszközöket, nem találtak semmi rendkívülit a működésben, stb... Trump óta is ezt mondják. Konkrét bizonyíték ellenük azóta sincs, ellenben (akár Snowden által) azt már biztosabban tudhatjuk, hogy a nagy amerikai tech cégek pofátlanul visszaálnek a mindenféle lehetséges módon a lehetőségeikkel. Legyen szó szivárogtatásról, licencelésről, szerzői jogokról... a Google egy nagyon komoly cenzúra gép lett. A Facebookot sokan mellé teszik, de az rosszabb. Most ebbe nem mennék bele.

Csak az autós sztori most nagyon egybecseng a chipgyártással és a különböző tech cégekkel is összefüggés van elkerülhetetlenül. Szóval kedves Európa!
Ha nem tetszik a Microsoft, Nem tetszik a Google, a Facebook, az Apple, az Amazon... a Merkelt is lehallgató amerikai "barátaink", a kínai autóipari vagy IT technológiák térnyerése, akkor valamit fel kéne mutatni helyette nem!?
Semmit nem tudunk jelen pillanatban. A Nokiát elb.sztuk, az autóipart elb.sztuk, a hadiipar se lesz jobb hosszú távon, űriparban sem vagyunk sehol, a fúziós energiában is le vagyunk maradva mint a borravaló. Ha lenne is EU-s közösségi média, nem azt propagáljuk. Ha lenne is EU-ban készült operációs rendszer vagy éppen csak office csomag, nem azt propagáljuk. Nincs semmink. Itt állunk kilógó seggel a gatyából és várjuk a sült galambot a tátott szánkba. Mit kapunk? Afrikai vendégmunkásokat lélekvesztőkön. Hát köszi.

Ebből nem sok jó lesz a jövőben. Se ritkaföldfémünk, semmink nincs. És még azt sem lehet mondani, hogy annyira sok nagy koponya lenne a kontinensen, mert jelentős része elvándorol, a fiataloknak elég az agymosás (Tiktok, Insta, stb). Ezzel szemben a Pisa teszteken rendre Kína átvette a vezetést. Ott ha nem tanulsz, mész a bányába és ezt megértették. Itt ha nem tanulsz, majd bedobnak valamelyik McDonandsba kiszolgálónak. TOvább nem ragozom. Európa bajban van és a technológiai válságnak mélyen gyökereznek az okai kezdve az inkompetens vezetőktől az agymosott, elkényelmesedett, dologtalan polgárokig. És mi még hol vagyunk Amerikához képest. Az a közös a nyugatban, hogy mindenki azt gondolja, hogy neki minden jár alanyi jogon. Már alapfizetés is. Az ipari forradalom nagyon komoly környezetkárosítás árán valósulhatott meg. Ennek már látjuk az eredményét, több évtized alatt a mérések egyértelműen mutatják és egyre gyakrabban tapasztahatjuk az abnormális jelenségeket. Mégis mindent ugyanúgy csinálunk, ahogy eddig. Nem a szívószálak betiltása állítja meg a folyamatot és mégcsak nem is a Lítium akkus járművek. Az üzleti célok ismét felülírták a környezetvédelmi elveket. Legutóbb pont Németország csoportosított át sok 10 milliárdot Euróban a környezetvédelmi alapból chipgyártásra. Majd a csipeket megesszük.

Jelen pillanatban valós probléma az ukrán silókban állott vagy nem megfelelően kezelt mikotoxinos lisztek és gabonák beáramlása az EU-ba, nem beszélve a tiltott vegyszerek használatáról. Jóvan az úgy, a gyógyszeripar jobban pörög. Őszintén szólva nem igazán "csípom" a zorbán bácsit, de van amiben egyet lehet érteni vele. Néha egyébként elgondolkodom azon, hogy a fejesek ennyire vakok vagy mi lehet az oka, hogy ilyen dilettáns dolgokat művelnek? 

- Indítsd újra a gépet! - Az egészet? - Nem, a felét...

A jegyzőkönyv kedvéért az európai űrügynökség elég power, nem annyira mint az orosz vagy amerikai de igen erőteljes. Nos és a Cern is európában van. Van itt szellemi tőke amúgy rogyásig, kiaknázva nincsen.

A többivel egyet kell értsek.

Ezernyi okosságot kitaláltak már, de megölik bürokráciával, vagy tökömlökömséggel. 

Kedvenc (régóta használt) példám: Az az eu akarja megoldani a klímaválságot, amelyik lassan 10 éve nem képes egy téli-nyári időszámítást eltörölni. Amerika, kína, és oroszország legalább  nyíltan nem tart be semmit nem is akarja megoldani max aláír, az elvekkel egyetért és xarik bele. Nokia: Én azt egy merényletnek tartom, hogy hagyták microsoft kézbe kerülni... De amúgy volt siemens, alcatel, sagem gyártó is. Semmit nem tesz azért, hogy javítsa a versenyképességét, ha lenne is erőteljesebb lépése mire döntéshozatalra jutna erősen felpuhul. Borzasztó sokat tehetnének saját magukért. Ez van, ha nemzetállamok (ezért (sem) értek egyet ötödik. Iktor vezérünkkel) egymással szemben a saját érdekeik szerint dönt, és sose az pottyan ki végül aminek kellene. A világ vezető nagyhatalmai mind egységes politikai és gazdasági közösség. Az USA államai, vagy kína tartományai... Ezért az európai uniónak nincsen esélye, legfeljebb egy föderációnak. 

Azt én sem értem, hogy miért nincsen egy EU kereső ami versenyezhetne a google-el, miért nem eu pecsétes irodai csomagot vagy disztrót készít... stb. Tuti lenne rá pénz (minden xarra van), gógyi lenne hozzá, piac (EU) nagyon nem kicsi lenne hol felnevelni, és ha nem is tökéletes de k. jó alku pozició, hogy akárki akar valamit itt, van alternatívánk, nem engedünk be a piacra ha ennek nem felelsz meg. Egy európai piac elvesztése minden nem európai multinak fájna. 300m usert bukna az apple, microsoft, google, meta. MEg vagyok győződve róla ha egységesen azt tudná mondani az eu az almának, hogy ha nincsen cserélhető akksis, otthon szerelhető usb-c telefonod, k. nem fogod ezen a piacon árusítani mehetsz a sóhivatalba, a következő iphone már ezt is tudná egyből. Vagy android lesz de gapps nélkül (ha google nem viselkedik anélkül, és addig amíg jól viselkedik), metával közölni, hogy oké adat nem megy usa szerverre és ha nem tetszik  el lehet hagyni a piacot (még azévben data centerük lenne európában egyből), stb... Egységes fellépés, alternatíva, és más lenne a tárgyalási pozició. Pénz van, szakmai ész is, piac is van, minden adott ,egysében kéne állni, hátha leszállnak a golyók... Európa ezért vazullusa az angolszász világnak, nem másért.

-42-

Az a "tökömlökömség" nem az, aminek tunik. Vegyuk peldaul az ora-atallitas esetet! Tudod, hany helyen van benne a DST (daylight saving time)? Gyakorlatilag minden, ami datumot jelenit meg, vagy valamilyen modon kezel, tudja. A parizsi palyaudvar 100 eves orajatol kezdve a szatellitekig: MINDEN erre epul. Ez nem olyan, hogy akkor most torvenyben megallapitjuk, hogy akkor osztol nincs. Eszelos koltseg mindent atallitani, egyfajta man-made y2k lenne belole.

Amikor EU-ban torvenyt diskuralnak, szokas hatastanulmanyt (impact analysis) keszitettni. Igen, azt, amivel itt MO-n a lopas megy. Ott arra hasznaljak, hogy erre specializalodott emberekkel vegiggondoltassak, mi mindent erintene a tervezet, es ennek milyen koltsegei, hatasai lennenek. Nyilvan megcsinaltak, es 100%, hogy ha ra-google-zol, meg fogod talani publikusan letolthetoen. Es benne lesz a valaszod, hogy miert nem csinaltak meg meg.

Ahelyett, hogy eldontod, hogy az EU egy teszetosza tarsasag, probald meg elobb megnezni, hogy pontosan mit csinaltak, mi van a dontes vagy a halogatas hattereben, es ra fogsz jonni, hogy az, hogy a vilag kurva bonyolult. A te szemszogedbol, a te "buborekod", avagy "koreid", ertem, hogy nem sinylene meg kulonosebben, de nem csak te vagy az EU-ban.

Amit realisnak latok, az az, hogy az EU most eldonti, hogy mondjuk 2035-tol nincs DST, es ezt torvenybe is iktatjak. Akkor az osszes szamitogep felkeszulten fogadja; a lib-eket most ugy modositjak, hogy EU-ban 2035-tol nem szamolnak DST-t, es addigra valszeg az IT cuccok 80%-a mar "friss" libet fog hasznalni, a maradekot meg valahogy atallitjak. De az ilyen vaktaban 'akkor jovo tavasszal mar nincs', az nem fog menni EU-leptekben.

Az a "tökömlökömség" nem az, aminek tunik. Vegyuk peldaul az ora-atallitas esetet!

Ez amúgy teljesen készen van, minden is ki van dolgozva, elő van készítve és le van tárgyalva; egy dolog hiányzik már csak: a tagállamok vezetői (elnök vagy miniszterelnök) egyszer összeüljenek a témában és elfogadják.

Igen és nem. Az Európai Bizottság kidolgozta a javaslatot, egyezetett, tárgyalt, változtatott, satöbbi, végül szavaztak, 2018-ban előállt a végleges javaslat, ami kb. minden szereplőnek megfelelt, továbbküldték az Európai Parlament felé, ott 2019 első felében szintén kb. egyhangúlag megszavazták és a dolog az Európai Tanács elé került (itt a tagországok elnökei vagy miniszterelnökei vannak), technikailag annyi hiányzik, hogy vagy az ET soros országa vagy valamelyik tagország elnöke vagy miniszterelnöke kérje az ügy napirendre tűzését, ez három éve szarnak rá, mert szerintük ezer fontosabb dolog van ennél és nincs idejük ilyen kis szarságokkal foglalkozni.

Tehát egy teszetosza fasz ingyenélő galery az egész. A munka nehéz részét a szakemberek rég elvégezték, nekik csak a gombot kellene megnyomni.

2020-ban vagy 2000-ben vagy mikor volt a mindmeghalunk sztori az időszámítás miatt? Akkor mindenki azt mondta, hogy január 1 után baj lesz, mert a gépek nem tudták, hogy később is lesz időszámítás. Aztán mégis megoldódott a probléma mindenféle szavazgatás meg baromkodás nélkül gyorsan, mert a szakemberek tették a dolgukat, nem pedig a semmirekellő politikusokra vártak.

- Indítsd újra a gépet! - Az egészet? - Nem, a felét...

A munka nehéz részét a szakemberek rég elvégezték, nekik csak a gombot kellene megnyomni.

Dunno. Nekem úgy rémlik, hogy azt a végéig nem tudtuk meg, magyarországon mi lenne utána (téli/nyári zónában maradnánk fixen).

AFAIK ez a legnehezebb része, a többi lófütty.

Tehát egy teszetosza fasz ingyenélő galery az egész. A munka nehéz részét a szakemberek rég elvégezték, nekik csak a gombot kellene megnyomni.

Mármint a tagországok miniszterelnökei az ingyenélők? Lehet. Az ET-ig viszonylag hamar eljutott a dolog, az EB és az EP szavazott is időben, azóta áll a sztori.

Mintha nem EU tagországban élnél... :D

Mit tehetek én róla, hogy időközben az ország úgy döntött, hogy nem kér többet abból az őrületből ami az EU-ban megy? :D

Az zavar, hogy külföldről ugatsz, mert annyira hungarofób vagy, hogy nem viseled el a magyarokat magad körül. :D

Úgy nehéz világot látni, ha az ember a vármegye határon kívülre sose megy :)

Mit tehetek én róla, hogy időközben az ország úgy döntött, hogy nem kér többet abból az őrületből ami az EU-ban megy? :D

Valahogy mostanában mintha visszakívánkoznának, mert nem megy annyira jól az őrület nélkül. :D

Úgy nehéz világot látni, ha az ember a vármegye határon kívülre sose megy :)

Miért gondolod, hogy aki életvitelszerűen is magyarországi lakos, az nem jár más országokban? Gyere haza, ha jelent még neked valamit ez a szó, élj itt, dolgozz itt, adózz itt, aztán pofázz arról, hogy ki mennyire hungarofób. A jelek szerint te vagy a legnagyobb hungarofób, mert képtelen vagy Magyarországon élni.

Valahogy mostanában mintha visszakívánkoznának, mert nem megy annyira jól az őrület nélkül. :D

Majd legközelebb körbekérdezek a pubban, mert én nem érzem azt a nagy lelkesedést az újracsatlakozásra az utca emberén.

Miért gondolod, hogy aki életvitelszerűen is magyarországi lakos, az nem jár más országokban? Gyere haza...

Járni más országokban, és élni más országokban két teljesen különböző dolog. Én mindig is azt vallottam, hogy mindenkinek érdemes lenne legalább 1-2-3 évet külföldön töltenie, hogy ne csak mint turista érzékelje a többi országot, hanem ténylegesen éljen ott, tapasztalja meg a napi problémákat, beszélgessen a helyiekkel, vegye igénybe az állami szolgáltatásokat, stb.

Ez mindenkinek érdeke lenne; az egyénnek is, meg az országoknak is (kibocsátó, befogadó).

valotlansagokat allitasz, mert nem vagy kepes nyilt aggyal erto olvasasra. vitakulturad nincsen, szemelyeskedsz. te mihez kezdenel egy ilyen emberrel?

hint: a linkelt commentben szerettem volna nyilt aggyal megbeszelni egy temat. szamodra ez indoktrinalt, tabu. egy ilyen emberrel nem lehet megvitatni ezt a temat.

tudod, ebben az a legszomorubb, hogy meg a papaval is meg lehet vitatni, hogy mi ertelme a kereszteny vallasnak. mert o kepes a fentiekre, kepes arra, hogy az allaspontjat logikusan megvedje, megbeszelje, vitazzon rola.

Majd legközelebb körbekérdezek a pubban, mert én nem érzem azt a nagy lelkesedést az újracsatlakozásra az utca emberén.

Csak nehogy túl sok legyen benne selection bias... :D

Járni más országokban, és élni más országokban két teljesen különböző dolog.

Ez így van, te nem Magyarországon élsz, hanem csak néha jársz erre, ami két teljesen különböző dolog. Te már csak mint turista érzékeled ezt az országot, nem tapasztalatod a napi problémákát, nem beszélgetsz a helyiekkl, nem veszel igénybe állami szolgáltatásokat. És tudod, azért nem élsz itthon, azért nem jössz haza, mert hungarofób vagy, gyűlölöd a magyarokat.

Csak nehogy túl sok legyen benne selection bias... :D

Ígérem, pártatlan leszek!

Ez így van, te nem Magyarországon élsz, hanem csak néha jársz erre...

Érdekes, hogy ennyire tudod, hogy én mit csinálok, mikor, kivel és miért...

Beavathatnál, hogy hogyan csinálod. Remélem, hogy semmiféle illegális megfigyelésről nincs szó...

Érdekes, hogy ennyire tudod, hogy én mit csinálok, mikor, kivel és miért...

Itt élsz? Nem itt élsz... azért nem élsz itt, mert gyűlölöd a magyarokat és hungarofób vagy. :D

Beavathatnál, hogy hogyan csinálod. Remélem, hogy semmiféle illegális megfigyelésről nincs szó...

Egyszerű: elszólod magad néha.

Bármennyire is próbálkozol: nincs igazad :D

Na, pont ilyen súlya van annak, amikor kikelsz, hogy valaki hungarofób vagy magyargyűlölő; a hungarofób skálán te jóval tovább jutottál, mint azok, akik itt élnek és itt járnak haza az otthonukba. Te csak egy kibic vagy.

Szóval mégiscsak megfigyelsz!!!4411

Hát, ha a hup olvasása annak számít, akkor igen. Te egyébként úgy szoktál hozzászólni, hogy nem olvasod el, amit írnak? Mondjuk el tudom képzelni, hogy igen.

Na, pont ilyen súlya van annak, amikor kikelsz, hogy valaki hungarofób vagy magyargyűlölő...

Na, szokás szerint ez sem igaz.

Te egyébként úgy szoktál hozzászólni, hogy nem olvasod el, amit írnak? Mondjuk el tudom képzelni, hogy igen.

A tieidet? Minek? Úgyis csak trollkodni vagy itt :D

...hazudta az évek óta külföldön élő magyargyűlölő hungarofób! :D

Mégis úgy tűnik, mintha valamennyire olvasnád... szóval hazudsz is? :D

Nem igaz!!!4411 Hazucc''1144 :D

Szerk: szerinted könnyedén ott tudnék hagyni egy ilyen kulturált, nyugati várost? :D

https://www.youtube.com/watch?v=5SJhHbmOIz4

Na, már csak te hiányoztál :D

Pszichoanalizáljál már meg kérlek; még nem volt elég fentebb a fogalmatlan trollkodás, szeretném, ha te is elmondanád a senkit nem érdeklő véleményed :)

Azért azt látom, hogy eléggé bassza a csőrötöket, hogy néha beszámolok róla, hogy milyen finom a kolbászos kerítés itt, nyugaton :D

Remélem otthon is hamar felzárkózunk a nyugati színvonalhoz!!

Látom a nyugati mindenisjobbizmushoz nincs hozzáfűznivalód :(

Tereléshez minek szóljak hozzá? Amúgy meg gyere haza - ha mond valamit még ez a szó, ha nem jó ott nyugaton élned, feleslegesen ne szenvedj éveket.

Ez így uncsi.

Mert egy magyargyűlölő hungarofób vagy, aki hazudni tud csak, de lebukott. :D

Gondolom onnan, hogy Hevi ha meglát valahol egy olyan kritikát, amiben szerepel a "mi magyarok", "itthon ez..." vagy hasonló kitétel, akkor azonnal gusztustalan ordenáré stílusban belekezd a hungarofób magyargyűlölő náci menj a picsába litániájába*, és Franko mester most tükröt tart.

Ha jól értem, valami olyasmi a gondolatmenet, hogy mivel szerinte ezek a kritikák nem csak a magyarokra jellemzőek, ezért ha te rájuk vetíted, akkor abból egyenesen következik, hogy te gyűlölöd a magyarokat. (Mert az, hogy bármit akármilyen relációba helyezzünk egy kijelentésben, hogy felfogjuk, hogy egy ember simán lehet frusztrált a környezetétől, hogy eleve az ember ilyen dobozokban látja a világot (mi, ők), hogy egyszerűen csak azért van benne, mert itt van, tehát itt zavarja, hogy egy helyzet kritikáját nem feltétlen kell összemosni a szereplővel, eleve, hogy a nem tetszik != gyűlölet, szóval az fel se merül Hevi kicsavart, fekete fehér világképében)

Ez amugy hogyan van, kulfoldon nem lehet megmaradni magyarnak? Esetleg hazafinak?

Hogyne lehetne, csak Hevi egy tipikus szájerista, tudod, olyan, aki külföldön élve megírja, hogy a magyaroknak hogy kell élniük Magyarország területén keresztény meg egyéb elvek mentén, aztán meg kicsit nem figyel oda, és az ereszen szúszik le egy homoszexuális partiról menekülve... ha visszaolvasod, akkor Hevi egyszer se büszkélkedett azzal, hogy milyen módon vitte magával, éli meg és terjeszti külföldön a magyar kultúrát, hanem azzal jött folyamatosan, hogy a külföldi kultúra érdekli, meg a külföldi pénz, amiből egy csomó csillogó külföldi dolgot tud venni.

Nokia: Én azt egy merényletnek tartom, hogy hagyták microsoft kézbe kerülni

Amellett, hogy persze nincs kristalygombom, en nem latom, hogy a Nokianak (mint telefongyarto) milyen jovoje lett volna. Mire az akvizicio lezajlott, mar le voltak kb. osztva a lapok a mobilpiacon iOS-Android vonalon. A Symbian labdaba se rugott mar kb. 2013-ra, en viszont nem latom a hozzaadott erteket abban, hogy a Nokia legyen a 26156410. androidos gyarto. 

A Blackberry kb. ugyanezt a karriert futotta be, volt egy jo, de niche termekuk, aztan felultek az androidos hype vonatra, gyartottak nehany elfogadhato telefont, aztan ment a kukaba az egesz.

Mire az akvizicio lezajlott, mar le voltak kb. osztva a lapok a mobilpiacon iOS-Android vonalon. A Symbian labdaba se rugott mar kb. 2013-ra, en viszont nem latom a hozzaadott erteket abban, hogy a Nokia legyen a 26156410. androidos gyarto. 

Elop az akvizíció előtt került oda pár évvel, 2010-ben és előtte is - még Microsoft alkalmazottként nyomta a Nokia és Microsoft integrációkat, amikor még az Android és iOS market share összesen nem volt akkora, mint a Symbian. Lett volna ott mozgástér bőven, 2010-ben nem voltak még leosztva a lapok, csak ugye az Elop-effect miatt összeomlott a Nokia bevétele és a Symbian is, aztán már aprópénzért meg tudta venni a Microsoft 2013 után.

A Blackberry kb. ugyanezt a karriert futotta be, volt egy jo, de niche termekuk, aztan felultek az androidos hype vonatra, gyartottak nehany elfogadhato telefont, aztan ment a kukaba az egesz.

A Blackberry első Android telefonja 2015 végén jött ki. Akkor, amikorra a "niche" termékük már kutyának se kellett. Ne akard már azt állítani, hogy 2015 novemberében kijött Android alapú Blackberry miatt omlott össze már 2013 végére, amikor a 2009-es 20 százalékos market share után először beestek 1 százalék alá...

Ne akard már azt állítani, hogy 2015 novemberében kijött Android alapú Blackberry miatt omlott össze már 2013 végére

Nem hiszem, hogy ilyet allitottam volna. Azt allitottam, hogy:

  • Nokia: jo telefonokat gyart, ertelmezheto market share-rel -> elmegy mellettuk a piac -> legyunk mi a 168467894. androidos gyarto, hatha
  • Blackberry: jo telefonokat gyart, ertelmezheto market share-rel -> elmegy mellettuk a piac -> legyunk mi a 168467895. androidos gyarto, hatha

Nem hiszem, hogy ilyet allitottam volna.

Hát pedig: "volt egy jo, de niche termekuk, aztan felultek az androidos hype vonatra, gyartottak nehany elfogadhato telefont, aztan ment a kukaba az egesz".

Már akkor a kukába ment két évvel az egész Blackberry, mielőtt gyártottak volna Android telefont. Nem aztán felültek az Android hype vonatra, hanem hagyták elmenni. 2013 végére 1 százalék alatti lett a market share, a CEO megpróbálta eladni az egész céget, nem sikerült, aztán lemondott, jött új CEO, bejelentette, hogy nem fognak új telefont kiadni (lásd Elop-effect), de azért racionalizálta az egész szarkupacot, kivonult a nyugati piacról, leginkább Indiára és Afrikára koncentrálva, ahol még volt neve és 2015 végére jutottak oda - végső kétségbeesésben, hogy akkor legyen Android, legyen a mások által gyártott telefonokon szoftver és szolgáltatás stack, de 2015 végén már kurvára késő volt belépni erre a piacra, amit akkorra már leuralt a Google.

Nokia ugyanez a vergődés, csak két évvel hamarabb kezdődött és két évvel hamarabb ért véget.

A közös bennük leginkább az, hogy mindkettő mellett valóban elment a piac és rossz vezetők hoztak rossz döntéseket, amikor 2010-11 körül lehettek volna a 1-2-3. Android-os gyártó, építve arra, hogy ekkor még ketten együtt vitték a piac 50-60 százalékát. Nem az volt a baj, hogy 2013-ban vagy 2015-ben nem szálltak fel az Android hype vonatra, hanem az, hogy 2010-ben vagy legkésőbb 2011-ben nem szálltak fel rá. 2010-ben a Nokia és a RIM/BlackBerry még 150 millió smart telefont adott el Symbian és BlackBerry alapokon, az összes Android gyártó együttvéve nem adta el ennek a felét sem, a Samsung ekkor még csak az "others" részben volt jelen, simán lehetne ma a Nokia és/vagy a BlackBerry a Samsung.

Nem allt szandekomban ok-okozati osszefuggest implikalni, csak sorrendiseget.

  1. "volt egy jo, de niche termekuk"
  2. "felultek az androidos hype vonatra, gyartottak nehany elfogadhato telefont"
  3. "ment a kukaba az egesz [mobiltelefon-uzletag*]"

* Nyilvan a Nokianal nem, mert meg mindig van valami kamillazas mobil-fronton, de kb. erdektelensegbe fulladt az egesz.

Kimaradt a sorrendiségben az a lényegi dolog, hogy az 1. és 2. pont között beállt a földbe az egész kóceráj (<1% market share mindkét cégnél), mert nem ültek fel időben az Android hype vonatra.

Aztán az, hogy 2013 vagy 2015 után felültek-e, az ettől teljesen független dolog, akkor már beállítak a földbe és egyébként is annyira telített volt a piac, hogy sok esélyük nem volt újra piacvezetőnek lenni.

Eleg sok dolgot erintesz, inkabb egyfajta kifakadas a posztod. De par pontra azert reagalnek:

- kinaban iszonyatos demografiai valsag erik. ez most meg nem latszik, de az egykepolitikat keson kapcsoltak ki, a covid-lezarasok (zero tolerancia) hatasai is messze fognak meg erni. Kina most par evig meg covid-ot fog nyogni, aztan pedig kb. 1 evtized alatt lelapul a novekedesi gorbeje, ahogy az oregek nyugdijba mennek. komolyan mondom, keress ra a 'demographic pyramid', 'usa' es 'china' -val mogotte, es vesd ossze.

- a kulonfele tesztek, mint a PISA teszt, elegge hozzavetolegesek. mint altalaban minden teszt, nem a valodi teljesitmenyt teszteli.
a stresszelt gyerek pedig sajnos elveszit egy fontos dolgot: a kreativitasat. amikor mindig megmondjak, mit csinaljon, nem fog fejlodni a sajat kezdemenyezokeszsege.

- eu-ban rengeteg agy van, ezzel nincs gond. ami a gond, hogy az eu penzugyi kultura vs. usa penzugyi kultura. usa-ban, ha ambiciozus vagy es van egy jo otleted, kapcs VC penzt, hogy megvalositsd. EU-ban semmi ilyen nincs, a poroszos bankrendszer semmifele kockazatot messzirol kerul. A cegek is hasonlokeppen kezdenek gondolkodni, es igazabol az egesz EU-ban ilyen kockazatkerulo magatartas uralkodik. Ennek hatasa termeszetesen az innovacio hianya, hiszen minden uj dolog kockazat. Es emiatt mennek ki az ambiciozus agyak a szilicium-volgybe, mert ott az okos, ambiciozus emberek lehetoseget kapnak bizonyitani magukat, es ennek megfelelo fizetseget es elismertseget is termeszetesen.
A lepten-nyomon szidott 'amerikai cegkultura', ahol nem mondunk rosszat a masikrol es olyan gyakran ismetelgetjuk a sikereinket, hogy mar a konyokodon jon ki, ennek a resze: tamogassuk a sikeres lepeseket/projekteket, es ne batortalanitsuk el a dolgozot, amikor nem jon ossze valami. Elcsepelt, de mukodik a valosagban, nagyon is.

Az alapfizetesnek nagyon is komoly oka es hattere van, btw ez nem uj dolog, evszazados multja van a gondolatnak. Kicsit olvass utana, most nem fogom ismetelni, gazdag irodalma van a pro es con erveknek. IMHO baromira nem fekete-feher, ahogy az eletben semmi sem az; altalanossagban valszeg nem mukodik, de bizonyos esetekben nagyon is hasznos lehet. Legfokepp, kell hozza egy eros kozeposztaly, komoly polgarosodas. Ha csak radobod a 18. szazadi gondolkodasmodu poszt-jobbagy agyakra, abbol katasztrofa lesz, igen, ez biztos. De ha egy muvelt, polgarosodott, ambiciozus agyra dobod ra, akkor szabadsagot ad neki, hogy tegyen es gyarapitson.

Anno egy kollegaval beszeltunk errol. O emlitette, hogy mi a legfontosabb erv az alapfizetes mellett. Egy olyan dolog, amire a HUP-os felso kozeposztalybeli emberek tipikusan nem is gondolnak, mert nekik nem gond.

Amikor valaki a napi betevo szintjen kenytelen szamolni a penzt, megvaltozik a gondolkodasmodja. Ez egeszen picinek tunik, mert csak annyirol van szo, hogy mindent penz-kontextusban fog latni. Lat egy szep viragot? "600ft, nincs ra penzem". Egy csinos ruha? "legalabb 5000ft turkaloban, nincs ra penzem". Egy finom rud szalami? "talan ha jovo heten csak kenyeret eszik a csalad, belefer egy fel rud a hentes jozsinal".

Ez aztan ranyomja a belyeget mindenre. Beszukul a gondolkodasmodja, szinte csak azt kepes mindenben latni, hogy milyen draga es mennyire nincs penze, es milyen szar az elete. Ez nem az a tudatallapot, ami a cel lenne! A gazdasag kreativ, ambiciozus embereket akar, akik a jovoben gondolkodnak es tesznek erte, nem fillereket basznak minden masodik gondolatban (elnezest).

Az alapjovedelem ezt a problemat orvosolna. Igen, sokba lenne. Igen, sokan tuskere koltenek a lehetoseget. Igen, fajdalmas nezni, hogy kozpenzen alkoholizalnak egyesek. De mindig konnyebb a negativ oldalat eszrevenni mindennek. Az anyuka, aki most mar nem stresszel minden percben, hogy mi lesz a gyerekeivel; a fiatal, aki nem fel 10 gagyi allast visszamondani, hogy kozben tanuljon es egy igazan jo, hozza passzolo ajanlatot talaljon; az vallalkozo, aki most mar nem fel belevagni uber-rizikos dolgokba sem, mert worst case, nem sikerul, na puff. Ezeket nem latod, holott iszonyu fontosak - ugye epp beszeltuk, hogy az EU innovacio teren milyen gyengen teljesit, ez pl. segithetne rajta.

Ahogy mondtam, nem fekete-feher semmi a vilagon.

Az alapjovedelem ezt a problemat orvosolna.

Nem "orvosol" semmit. Ha nincs valamid: tegyél érte, hogy legyen. Magyarul dolgozz.

Vannak kreativitast igenylo feladatok es vannak amikre ez a legkevesbe sem igaz: monoton, pontosan ugyanazt a tevekenyseget ismetelgetve elvegzendok. Utobbiakat alt. konnyebb automatizalni.

Már számtalan modelben bizonyították, hogy a munka alapú társadalom egy fikció! Az államnak be kell avatkoznia piaci folyamatokba az újraelosztással, mert a piac nem képes bizonyos esetekben önszabályozásra. Vannak olyan társadalmi szereplők akik nem a versenyszféra tagjai, és az ő létezésük nélkül a piac életképtelen. Alapjövedelem, 13 havi fizetés, progresszív adórendszer fontos gazdaságszabályozási eszközök.

monoton, pontosan ugyanazt a tevekenyseget ismetelgetve elvegzendok. Utobbiakat alt. konnyebb automatizalni.

Csak óvatosan az ilyen kijelentésekkel, mert egy tengelyt behelyezni egy furatba, nem annyira egyszerű folyamat ám ahogy azt sokan gondolják.

Csak óvatosan[..]

Ezért volt ott az  [..]ált.(alában)[..]

--

Az államnak be kell avatkoznia piaci folyamatokba az újraelosztással, mert a piac nem képes bizonyos esetekben önszabályozásra.

" bizonyos esetekben" - a kivétel és nem az általános szabály. Az elesettek megsegítése lehet egy ilyen kivétel. Az általános "ingyen pénz" nem segít semmin, sőt motivációt ront.

--

[kieg.]: és ne az elméletet mantrázd: volt már rá kísérlet: annak az eredményeit tanulmányozd!

"Csak óvatosan az ilyen kijelentésekkel, mert egy tengelyt behelyezni egy furatba, nem annyira egyszerű folyamat ám ahogy azt sokan gondolják."

Rossz pelda, mert ez konkretan minden ferfinak osztonosen megy, az egyeduli nehezseg a furat koruli entitast rabeszelni a dologra, de kis rutinnal, vagy egy pohar borral, csokival, viraggal a munkafolyamatnak ez a resze is konnyen abszolvalhato. :-)

Nem orvosolna semmit, csak elinflálná az adott ország fizetőeszközét. (Sőt, még az általános ÁFA-csökkentést is benyelnék a kereskedők, épp ahogy a disznóhús áfájánál volt.) Pénzügyi tudatosság nélkül végtelen pénzt is el lehet költeni. A középosztályt kéne szélesíteni és nem a jobbágyi szinten robotoló vagy nem is dolgozó, alapjövedelemre váró réteget befagyasztani. A briteknél már látszik ez és már most is óriási probléma, egy ketyegő bomba a helyzet. Bizonyos szempontból ott már most is megvalósult az "alapjövedelem": A társadalom jelentős hányada segélyen él, sokan egyszerűen nem is akarnak dolgozni, ha megtennék, akkor nem kérhetnének segélyt és önkormányzati lakást (amit én is fizetek, rohadt sok pénzt ad minden rendes bérlő és tulajdonos az önkormányzatnak, Magyarországon ez filléres költség). Így mellékesként droggal kereskednek és kirabolnak, iszonyat sok drogos eset van a bíróságokon is és azok csak azok, akiket sikerült elkapni, a többség a radar alatt marad... A késes fenyegetés inkább a nagyobb városokra jellemző, a brit törvényeket úgy módosították emiatt, hogy még egy bicska sem lehet a hátizsákodban, mert annyi késelés volt, hogy az is már offensive weaponnek számít.

okan egyszerűen nem is akarnak dolgozni, ha megtennék, akkor nem kérhetnének segélyt

Alapvetően ez a kulcsmondat, hogy mi a különbség az alapjövedelem és a segély között. Alapjövedelmet mindenki kap, ami elég a létminimumhoz, tehát ha dolgozik, akkor azon felül kap, tehát van motivációja dolgozni pénzért, segélynél egészen addig nincs motivációja, amíg nem kap (jelentősen) több fizetést, mint segélyt.

tehát ha dolgozik, akkor azon felül kap, tehát van motivációja dolgozni pénzért

Itt csúszol el. Nem mindegy, hogy mennyi dolgozó ember tud eltartani mennyi léhűtőt / munkaképtelent (választás / képesség). A nyugdíjrendszer is ezért fenntarthatatlan.

Itt csúszol el.

Te csúszol el itt. Leírom ismét: a segély kontraproduktív, nem vezet vissza a munka világába, főleg, ha dolgozol egy órát és már ugrik az egész segély. Ugyanabban a helyzetben te is pont ugyanazt a racionális döntést hoznád meg.

Nem mindegy, hogy mennyi dolgozó ember tud eltartani mennyi léhűtőt / munkaképtelent (választás / képesség). A nyugdíjrendszer is ezért fenntarthatatlan.

A kérdés az, hogy mit akarsz: nyomorban tartani a nép különféle szempontok szerint kiválasztott részeit vagy olyan körülményeket létrehozni, ami után képesek kimászni a gödörből.

a segély kontraproduktív

Attól függ. Fel kell mérni, hogy milyen formájú segítségre van szükség a kezdéshez: pl képzés/gyakorlat, eszköz stb. Ellentételezés nélkül odadobott pénz (teljesen lényegtelen, hogy ez épp segélynek vagy alapjövedelemnek hívják) nem segít.

olyan körülményeket létrehozni, ami után képesek kimászni a gödörből.

Az alapjövedelem nem oldja meg ezt.

Attól függ. Fel kell mérni, hogy milyen formájú segítségre van szükség a kezdéshez: pl képzés/gyakorlat, eszköz stb.

Létminimumról beszélünk, ezek mind a létminimum után jönnek.

Ellentételezés nélkül odadobott pénz (teljesen lényegtelen, hogy ez épp segélynek vagy alapjövedelemnek hívják) nem segít.

Még mindig nem érted a különbséget.

Az alapjövedelem nem oldja meg ezt.

De, megoldja, mert létbiztonság esetén jelentősen változik a gondolkodásmód és a jövőkép. Ha a Maslow piramis alján vagy, akkor nem fogsz napokkal előre tervezni, nemhogy hónapokra vagy évekre előre. A Maslow piramis csúcsáról el se tudod képzelni, hogy mi van a alján, amikor a következő nap mindig bizonytalan.

Létminimumról beszélünk, ezek mind a létminimum után jönnek.

Nem az a kérdés, hogy valaki épp milyen helyzetben van, hanem hogy mitől és miért került oda. Pl vannak amúgy magasan kvalifikált emberek is az utcán: van aki ezt választja, van akinek egy ponton kisiklott az élete, van aki sosem látott más életet. Teljesen másképp kell nekik segíteni ezek fgv-ben.

--

mert létbiztonság esetén jelentősen változik a gondolkodásmód és a jövőkép.

Dehogyis. Van egy csomó ember aki ilyenkor hátradől és felteszi a lábát. Ezt igazolta a kísérlet.

--

el se tudod képzelni

??

Láttam drogmissziót közelről. Hidd el, el tudom képzelni :).

Nem az a kérdés, hogy valaki épp milyen helyzetben van, hanem hogy mitől és miért került oda. Pl vannak amúgy magasan kvalifikált emberek is az utcán: van aki ezt választja, van akinek egy ponton kisiklott az élete, van aki sosem látott más életet. Teljesen másképp kell nekik segíteni ezek fgv-ben.

Az mindenkinek nagyon jót tenne, ha legalább az nem lenne bizonytalan, hogy tud-e enni másnap és nem fagy-e halálra. Az alapjövedelem erről szól.

Dehogyis. Van egy csomó ember aki ilyenkor hátradől és felteszi a lábát. Ezt igazolta a kísérlet.

URL? A finnországi - eddigi legnagyobb - kísérlet alapján az alapjövedelem nem ezt okozza, a kontroll csoporthoz képest nagyobb volt, de nem volt szignifikánsan nagyobb volt az elhelyezkedési ráta.

Láttam drogmissziót közelről. Hidd el, el tudom képzelni :).

A drog teljesen más dimenzió.

"Az mindenkinek nagyon jót tenne, ha legalább az nem lenne bizonytalan, hogy tud-e enni másnap és nem fagy-e halálra. Az alapjövedelem erről szól."

Erre vannak különféle szervezetek, beleértve a segélyeket is. Az alapjövedelem egy mocskos politikai húzás, egy felületes álmegoldás, ami több problémát okoz, mint amit megoldani hivatott.

" URL? A finnországi - eddigi legnagyobb - kísérlet alapján az alapjövedelem nem ezt okozza, a kontroll csoporthoz képest nagyobb volt, de nem volt szignifikánsan nagyobb volt az elhelyezkedési ráta."

Parasztvakítás volt a debilebb szavazóknak. Eleve máshogy reagálnak az emberek, ha tudják, hogy mikor ér véget az egész.

Erre vannak különféle szervezetek, beleértve a segélyeket is. Az alapjövedelem egy mocskos politikai húzás, egy felületes álmegoldás, ami több problémát okoz, mint amit megoldani hivatott.

Nem, a segély a mocskos politikai húzás, mert függőségben tart, egy felületes megoldás, ami több problémát okoz, mint amit megoldani hivatott.

Parasztvakítás volt a debilebb szavazóknak. Eleve máshogy reagálnak az emberek, ha tudják, hogy mikor ér véget az egész.

Rettentő mély érvek ezek. :D

Az mindenkinek nagyon jót tenne, ha legalább az nem lenne bizonytalan, hogy tud-e enni másnap és nem fagy-e halálra. Az alapjövedelem erről szól.

Te egy eredményként várod el, hogy egyesek ne fagyjanak halálra. De úgy tűnik azzal nem vagy tisztában, hogy hiába adsz az embereknek pénzt, lesznek akik akkor is halálra fognak fagyni, mert nem fogják lakhatásra költeni. Vissza a start vonalra. (a probléma nem oldható meg pénzzel ezt kéne felfogni.)

--

https://www.euractiv.com/section/economy-jobs/interview/finnish-finance…

Inkabb: lehet tobb kart okoz az ingyenpenz, mert a kajat sem erdemes megtermelni, anelkul is van alapjovedelem, ami eltart.

A csunyabb valosag: a tarsadalom nagy reszenek (90%+) nem szabad, hogy par honapnyinal nagyobb munka nelkul felhasznalhato tartaleka legyen, kulonben nem mukodne a gazdasag jelenlegi formajaban.

Te egy eredményként várod el, hogy egyesek ne fagyjanak halálra. De úgy tűnik azzal nem vagy tisztában, hogy hiába adsz az embereknek pénzt, lesznek akik akkor is halálra fognak fagyni, mert nem fogják lakhatásra költeni. Vissza a start vonalra. (a probléma nem oldható meg pénzzel ezt kéne felfogni.)

Már írtam korábban is egyszer pont neked, hogy ez komplex dolog, nem tudod leegyszerűsíteni egy mondatra, hiába próbálod. A segély kontraproduktív, nem vezet vissza a munka világába, mert amíg a munkából a jövedelem kisebb, mint a segély, addig legális alkalmi munkát se vállal a segélyezett, mert a segély teljes összegét kockáztatja. A létminimum biztosítása viszont arra ösztönzi, hogy dolgozzon, mert nem kockáztatja a létminimumát azzal, hogy akár alkalmi munkát végez.

A link ugyanaz, amit említettem, a kontroll csoporthoz képest nagyobb volt, de nem volt szignifikánsan nagyobb volt az elhelyezkedési ráta. Egyáltalán nem azt igazolja, amit írtál többször is.

Az mindenkinek nagyon jót tenne, ha legalább az nem lenne bizonytalan, hogy tud-e enni másnap és nem fagy-e halálra.

Erre van hatekonyabb megoldas az alapjovedelemnel:

  • csak annyi bevandorlot beengedni, ahanynak lakohely is epult - ha a bevandorlas illegalis, akkor forditott irany: utolag epiteni kelljen hozza elegendo lakoepuletet az allamnak
  • kivegezni mindenkit, akinek heroinhoz, crackhez vagy kristaly meth-hez koze van (hasznalo, kereskedo, mind): ezek egyetlen hasznalattol fizikai fuggoseget okozhatnak, es onnantol a tobbiek adojabol fizeted az onnantol bunre kenyszerulo fogyasztot

Elinflálódik az a pénz és így aztán lesz belőlük politikai rabszolga. A szavazati jogukról nyilván nem mondatná le őket a sok féreg politikus, amelyik ezzel kampányol.

Egyébként a mélyszegény réteg addig nem fog kijönni a nyomorból, amíg ki nem kerülnek teljesen a saját környezetükből. Akárhogy magyarázhatsz a megtakarításról, ha az ott a társadalmi norma, hogy "annyit érsz, amennyit fel tudsz mutatni", addig minden pénz aranynyakláncra meg egyéb fölösleges dolgokra fog elbaszódni. Ezen nem segít se alapjövedelem, se segély, se Az aranynadrágos fiú.

Szóval szerinted a lényeg, amit írtam, azaz hogy szinte rögtön elinflálná a pénzt, aztán egy ördögi kör kezdődne, az semmi. Ez az egész a politikusoknak használna és kész, mert lehet vele kampányolni, éppen úgy, mint a nyugdíjjal. Éppen az ellenkező irányba kéne menni végre rendszerszinten, nem bebetonozni kéne a társadalmi mobilitás hiányát.

Nem kifejezetten hiszek az alapjovedelem megvalosithatosagaban, de mar tobbszor irtatok, hogy elinflalna a penzt. En azert kivancsi lennek, mekkora penztomeget jelentene, ha kivaltana a meglevo allami transzfereket. Nyugdij, ilyen segely, olyan tamogatas, stb. Ha belegondolsz, most minden ~harmadik nagykoru nyugdijas. Tavaly ~28 millio napot voltak tappenzen a magyarok.

Biztos, hogy jelentosen tobb lenne, mint most?

Az alapjovedelem ezt a problemat orvosolna. Igen, sokba lenne. Igen, sokan tuskere koltenek a lehetoseget. Igen, fajdalmas nezni, hogy kozpenzen alkoholizalnak egyesek. De mindig konnyebb a negativ oldalat eszrevenni mindennek. Az anyuka, aki most mar nem stresszel minden percben, hogy mi lesz a gyerekeivel; a fiatal, aki nem fel 10 gagyi allast visszamondani, hogy kozben tanuljon es egy igazan jo, hozza passzolo ajanlatot talaljon; az vallalkozo, aki most mar nem fel belevagni uber-rizikos dolgokba sem, mert worst case, nem sikerul, na puff. Ezeket nem latod, holott iszonyu fontosak - ugye epp beszeltuk, hogy az EU innovacio teren milyen gyengen teljesit, ez pl. segithetne rajta.

Elfelejtettél komolyan vehető, megalapozott bizonyítékokat mellékelni. "Tudományos megvitatás", vagy mit mondtál nemrég...

:)

Ezt a definíciót pontosítsd személyeskedés helyett. Szerintem mindkettőre igaz.

Ez egy harmadik fogalom, amelyik nem fedi se a segély, se az alapjövedelem fogalmát. Tényleg nehéz lesz így bármit előre lépni, ha az alapfogalmak nincsenek meg nálad és ez nem személyeskedés.

Nálad még nem találták fel a 4 dimenziót? Az az idő. Az alapjövedelem (amelynek olyan formáját amit el tudnék fogadni nem találták fel) lényege az lenne, hogy olyan jövedelem szintet biztosít amivel a megélhetésed alapszinten biztosított lenne. Azaz, amikor the az elveszt írod fent, az elvesz mindenkitől szétoszt egyenlően egy szintig, de megadja a lehetőséget arra, hogy úgy tekinthesd, ha minden szarrá megy akkor sem halok éhen.

Az alapjövedelem (maga a fogalom) azért jó mert elkerüli az "ingyenességet" vagy a túltámogatást. A rossz benne az, hogy nem tervezhetően értékálló és nehéz meghatározni a mértékét. Illetve, hogy elértékteleníthető, kivezethető, ha az aktuális politikai vezetésnek nem tetszik, ezért a biztonságérzet funkciója elvész. Ezért kétséges a léte. De azt fel kellene fogni, hogy az adózás (ha nem jachtra költi az állam) akkor alapvetően kamatozik az adózónak is azzal, ha a többiek közt szétosztják, mert megalapozza a bevételét.

Sem a juttatások mértéke, sem a "mindenki" nem igaz: hiszen a fedezetet valakiktől elvonod és másoknak odaadod.

Gratulálok, feltaláltad az állami újraosztást, ami jelenleg átlagosan a GDP fele... :D

Akiktől elvonod, azok nem kapnak semmit, sőt velük fizetteted ki a "bizonyos emberek" számára. Innentől ugyanott vagy.

Oké, szerinted például a tűzoltóságnak se mindenki pénzéből kellene működnie - ami ad egy jól tervezhető biztonságot a társadalom számára, hanem ha "bizonyos emberek" számára szükséges a tűz oltása, akkor fizessen eseti alapon a tűzoltásért mindenki? Szerintem egyszerűen az a helyzet, hogy behoztál a képletbe egy "bizonyos emberek" fogalmat, ami egy érzelmi alapokon álló szubjektum és nem tudod elengedni, mert akkor nem tudsz mivel érvelni a témában.

Nem, te tetted idézőjelbe, nem azért, hogy szó szerint idézd, hanem csoportosítsd, mint korábban is többször; például "mennyi dolgozó ember tud eltartani mennyi léhűtőt / munkaképtelent (választás / képesség)". Nálad van egy ilyen vissza-visszatérő végleges kategorizálás, hogy a társadalomban vannak a dolgozó emberek és a "bizonyos emberek" és erre a két perszónára építed fel a teljes - amúgy végletekig leegyszerűsített - érvelésedet és megoldási javaslatodat, ignorálva minden olyan tanulmányt, eredményt, felmérést, amik szerint nem állnak a tények talaján a prekoncepcióid és nem fekete-fehér a világ.

végleges kategorizálás

Nem végleges, lehet valakinek a státuszában változás fel és lefele irányban is: de mindig lesz ilyen és olyan kategória is: pl valaki dolgozik valaki pedig munkaképtelen vagy épp csak nem akar dolgozni.

--

Te megint személyes teljesen légből kapott történetet adsz elő: pl sosem érveltem sem a segélyezési rendszer mellett/elllen sem az alapjövedelem mellett/ellen, annyit állítottam, hogy az ingyen pénz nem oldja meg azokat a problémákat amiket felvetettél: pl alapjövelem mellett is lesz olyan ember aki azt nem lakhatásra fogja költeni és megfagy.

Te próbálod megint személyes vonalra terelni a beszélgetést: vélelmezel gondolatokat amik mivel nem a sajátjaid: semmit sem tudsz róluk. Vélelmezel motivációkat: amik mivel nem a sajátjaid: semmit sem tudsz róluk. Fogalmazd meg inkább egyes szám első személyben a saját gondolataidat és véleményedet, ahelyett, hogy másokét(jelen esetben pl az én) próbálod kitalálni, majd minősíteni és légvárakból levezetéseket építeni.

Nem végleges, lehet valakinek a státuszában változás fel és lefele irányban is: de mindig lesz ilyen és olyan kategória is: pl valaki dolgozik valaki pedig munkaképtelen vagy épp csak nem akar dolgozni.

Aham. Vagy-vagy. Vagy dolgozik, vagy munkaképtelen. Vagy akar dologzni vagy nem akar. Fekete és fehér. Igen és nem.

Te megint személyes teljesen légből kapott történetet adsz elő

Aham... én... :D

hogy az ingyen pénz nem oldja meg azokat a problémákat amiket felvetettél: pl alapjövelem mellett is lesz olyan ember aki azt nem lakhatásra fogja költeni és megfagy.

És itt is van egy "személyes teljesen légből kapott történet": átrángatod az egész témát oda, hogy legyen egy érzelmi alapokon álló szubjektumod - azok a "bizonyos emberek", akik miatt nem fog működni, újra ott vagyunk, hogy van a két perszónád, amire az egész érvelésed felépíted. Vagy-vagy.

Igen, mivel mindig lesz olyan ember, aki bármilyen támogatást, adókezdveményt, segélyt, plusz jövedelmet, plusz pénzt nem arra költ, amire kellene (helló kicsi áthallás Magyarország vs EU pénzek kapcsán), ezért semmi értelme semmilyen támogatásnak, adókedvezménynek, segélynek, plusz jövedelemnek vagy plusz pénznek. Ugye? Vagy nincs semmilyen objektív szabályrendszered és szemléleted a téren, és továbbra is a két szujektív perszónád alapján érvelsz?

Te próbálod megint személyes vonalra terelni a beszélgetést: vélelmezel gondolatokat amik mivel nem a sajátjaid: semmit sem tudsz róluk. Vélelmezel motivációkat: amik mivel nem a sajátjaid: semmit sem tudsz róluk. Fogalmazd meg inkább egyes szám első személyben a saját gondolataidat és véleményedet, ahelyett, hogy másokét(jelen esetben pl az én) próbálod kitalálni, majd minősíteni és légvárakból levezetéseket építeni.

Azért értelmetlen, mert jól definiált fogalmakat se akarsz a definíciók alapján használni, rendre összevonod őket valami harmadik-negyedik-sokadik fogalommal, ami már elég általános ahhoz, hogy rá lehessen húzni a prekoncepciódra, ha pedig ez nem megy, akkor mindig át fogod húzni a témát oda, hogy a két perszónád alapján tudj érvelni, lásd fentebb (úgy se arra költi).

 Fekete és fehér. Igen és nem.

Egy adott időpillanatban vagy munkaképes vagy nem. Ez eléggé "Fekete és fehér. Igen és nem."

Aham... én... :D

Te :).

ezért semmi értelme semmilyen támogatásnak, adókedvezménynek, segélynek, plusz jövedelemnek vagy plusz pénznek. Ugye?

Nem.

Ezt Te állítod. Én azt állítottam, hogy az alapjövedelem nem oldja meg az elvárást amit *TE* támasztottál: név szerint, hogy ne fagyjanak halálra az emberek. Mert lesz olyan aki halálra fagy: magyarul az elvárásod nem teljesül. Te fogalmaztad meg ezt az elvárást és Te állítottad, hogy erre a konkrét problémára ez a konkrét intézkedés megoldást nyújt. Én pedig azt fogalmaztam meg, hogy ezt a problémát pénz nem oldja meg.

Egy adott időpillanatban vagy munkaképes vagy nem. Ez eléggé "Fekete és fehér. Igen és nem."

Még ez se igen vagy nem, lásd a megváltozott munkaképesség egy százalékos skála és ott is van olyan, hogy milyen típusú munkakörre mennyire alkalmas az ember. Továbbá lásd részmunkaidő, idénymunka és társai; a nyugdíjba vonulás se azt jelenti, hogy munkaképtelen lesz az illető.

Ezt Te állítod. Én azt állítottam, hogy az alapjövedelem nem oldja meg az elvárást amit *TE* támasztottál: név szerint, hogy ne fagyjanak halálra az emberek.

Nem, te azt állítottad, hogy - idézem szó szerint újra, mert elfejtetted idézni: "pl alapjövelem mellett is lesz olyan ember aki azt nem lakhatásra fogja költeni és megfagy".

Mert lesz olyan aki halálra fagy: magyarul az elvárásod nem teljesül.

Értem, tehát ameddig bármekkora tömegből van olyan valaki, aki a segítség ellenére is halálra fagy, addig nincs értelme a többieknek segíteni abban, hogy ne fagyjanak halálra? Vagy hogy gondolod ezt? Nézd, én értem, hogy a te világod egy fekete-fehér, igen-nem világ (lásd fentebb többször is), de szerintem próbáld átgondolni úgy az egészet, hogy a világ nem fekete-fehér, mindenhol mindig többnyire nem kvantálható skálák vannak, amik alapján nem lehet egyszerűen egy darab tőmondattal lefedni a világ működését. Ha pedig diszkrepancia van a fekete-fehér világképed és a több dimenziós skálával lefedhető világ működése között, akkor nem biztos, hogy az a legjobb megoldás, ha a világképedet hagyod változatlanul és a világot próbálod hozzáhajlítani, mert egyre kevésbé fogod érteni a dolgok működését...

Az mindenkinek nagyon jót tenne, ha legalább az nem lenne bizonytalan, hogy tud-e enni másnap és nem fagy-e halálra. Az alapjövedelem erről szól.

De ha így is lesz aki meghal akkor továbbra is bizonytalan. Te azt állítottad, hogy ettől nem lesz ez a kérdés továbbra is bizonytalan. Nem én fogalmaztam végletesen, hanem Te!

Azt állítottad ez az intézkedés megszűntet egy bizonytalan állapotot. Mostanra sikerült elismerned, hogy ez nem igaz.

De ha így is lesz aki meghal akkor továbbra is bizonytalan. Te azt állítottad, hogy ettől nem lesz ez a kérdés továbbra is bizonytalan. Nem én fogalmaztam végletesen, hanem Te!

Nem, ez továbbra is a te fekete-fehér világképed. Te azt mondod a logikád alapján, hogy nem érdemes használni egy gyógymódot, amíg csak jelentősen csökkentjük vele a halálozás kockázatát, akkor érdemes használni az adott gyógymódot, amikor nullára csökken a halálozás. Ez továbbra is a te fekete-fehér és igen-nem világképed kitüremkedése, a valóságban sose lesz nulla a bizonytalanság, a kérdés az, hogy mennyire tudjuk megközelíteni a nullát, ilyen szemmel próbáld olvasni azt, amít írok, mert ezzek a kontextussal írom.

Azt állítottad ez az intézkedés megszűntet egy bizonytalan állapotot. Mostanra sikerült elismerned, hogy ez nem igaz.

Továbbra is: ez csak a te fekete-fehér és igen-nem világképedben nem igaz, de a világ nem olyan, mint amilyennek a világképedben elképzeled.

Az volt az első gondolatom, hogy ez kb. úgy zajlott, hogy jöttek a kínai arcok, hogy na, ez rövid meeting lesz. Vagy aláírjátok itt, vagy gyűjtünk még egy kis zsét idén, és jövőre megveszünk titeket, amit nem akarok.

Szerkesztve: 2023. 08. 16., sze – 13:35

A nyugati propaganda szerint ezekkel (Kína, Kelet) kéne rosszban lennünk ... nem? Erre ...

trey @ gépház

Rossz hírem van, a tényleges nemzeti össztermék (PPP GDP) terén Kína már rég legyűrte az USA-t. A Nominal GDP terén - ami a PPP GDP dollárral torzított verziója - csak akkor tud Kína vezetni, ha megszűnik a dollár dominanciája.

Hogy egyértelmű legyen - ha Kínában eladnak egy toronydarut 500USD-ért az USA-ban pedig egyet 1000USD-ért az a Nominal GDP-ben 1:2 arányban jelenkezik, a PPP GDP-ben pedig 1:1 arányban. Szóval a PPP GDP a tényleges nemzeti össztermék, a Nominal GDP egy dollár kamu.

Aztán felmerül az a kérdés is, hogy a nem nyugat valós adatokat közöl e. Úgy látom a nem nyugat kezdi leszarni a nyugat által felállított szabályokat és mércéket.

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

Szerkesztve: 2023. 08. 16., sze – 17:28

A hagyományos autógyártás model, nevezetesen hogy az autógyár csak egy összeszerelő üzem és a globális ellátási láncok just-in-time" just-in-case" rendszerekben szállítják az alapanyagot kifullad. Az amit ezek a cégek csinálnak pl. a CATL saját autógyárat alapít, vagy a Tesla saját maga állít elő minden jelentős összetevőt, és megépíti saját akku gyárát is, saját töltőhálózatát, olyan gyártási árelőnyt hoz, hogy az ICE gyártók nem lesznek versenyképesek. Mindenki hallott már a Tesla giga presséről (ami a biztosítók rémálma).

https://youtu.be/fydlvpDZrAw

A direkt értékesítés, az üvegpaloták elhagyása, a márkaszervízek elhagyása, mind mind költésghatékony működést tesznek lehetővé.

Amit mondasz, abban van valami. Egyik haverom ott dolgozik ezekben az európai gyárakban programozgat. Mire egy vw konszern autója elkészül, 2x körbeutazza a bolygót. Itt elindul a villanymotor, utána Kínában kap egy burkolatot, utána Németországban kap egy váltót, aztán Csehországban elindul lengéscsillapító meg az ilyen általános gumis, mechanikus dolgok, mire Magyarországra ér, addigra itt az autó felét összerakták. A gumit hozzák koreából amit egyébként az Audi gyárban ha végig gurult az autó nemtudom hány tíz métert, akkor cserélnek!.. csak pöppet pazarlás. Ha valahol hiba van a láncban mert mondjuk járvány van és be kell zárni valamit a világon, akkor addig áll a sor. Raktárkészlet nincs vagy minimális. Ez az egész autógyártás túl van bonyolítva. Amikor ezt mondta Musk, ki lett röhögve. Ahhoz képest a nullából egész gyorsan kinőtte magát a kis házibarkács cuccával.

Én csak egyetlen dolgot nem támogatok: a lítium akkumulátorokat. Nagyon nagy zsákutca.

- Indítsd újra a gépet! - Az egészet? - Nem, a felét...

Nincs itt semmi látnivaló, a kínai gyértó nem fizet licencdíjat soha.

sudo mount -o ro /hup.hu