Arcoskönyv

Ezt magyarázza már el nekem valaki, mert rohadtul nem értem.

https://index.hu/techtud/2023/10/03/meta-facebook-instagram-fizetos-hir…

Előzmény: EU megállapította, hogy a Meta adatgyűjtése törvénysértő, ezért felszólították, hogy tegyenek ellene. Ez eddig tiszta, ezt nem kell magyarázni.

Na de a Meta válaszát már nem értem, hogy gondolhatták ezt komolyan:
1. hajlandóak felhagyni a törvénysértő magatartással azokkal szemben, akik fizetnek
2. aki nem csenget, azokkal szemben továbbra is fenntartják a törvénysértő magatartást (csak ezentúl rákérdeznek, hogy "nem baj, hogy megsértjük a jogaidat ugye?", amire csak a "persze, hogy nem" válasz adható, "de baj" opció nincs)

De most komolyan, WTF? Vagy nagyon benéztem a naptárat és április elseje lenne?

Hozzászólások

Én úgy látom, hogy így bújnak ki az alól, hogy lenyúlják az adatokat. Nem nyúlják le, csak van aki azzal fizet.

Nem prosituált, csak a testével fizet a kokóért, vagy valami ilyesmi? Hiába látunk erre példát, attól az még nem lesz törvényes.

A tulajdonos hozzájárulása nélkül ezzel fizetni mindenképp illegális, néha még azzal együtt is, ugye pont ez a lényeg, ezért szólt rájuk (nagyon helyesen) az EU. Azzal meg, hogy fizetőssé teszik, csöppet sem szűnik meg a törvénysértő magatartás, de hogyhogy ez csak nekem tűnik fel? (Mármint, úgy értem, ezzel a húzással aztán nem bújnak ki egyáltalán a felelősség alól, pont azt nem értem, miért hiheti ezt bárki is?)

(Bizonyos adatok esetében még hozzájárulással együtt is illegális. Nagyon faékre leegyszerűsítve: ha Te az ecserin mások személyi, TB vagy épp bankszámlaszámait árulod, az akkor is bűncselekmény, ha tulajdonosok írásos hozzájárulásával teszed ez. Na, pontosan ezt csinálja most a META, csak még fizetned is kell azért, hogy az adataidat eladja...)

A fizetős Facebook + Instagram nem az adatok eladásáról, hanem a célzott reklámoktól való mentességről szól

Hát épp ez az! Annak, hogy látsz-e reklámokat vagy sem, az egy égadta világon semmi köze sincs az adatgyűjtéshez.

A GDPR-t nem azzal sértik meg, hogy reklámokat mutatnak, hanem azzal, hogy opt-out lehetőség nélkül adatokat gyűjtenek és profilt építenek a felhasználókról, és azt a tudtuk nélkül értékesítik. És ez továbbra is pont ugyanúgy megmarad, akár fizetsz, akár nem. Ezért gondolom, hogy ez így, ebben a formában egy vicc, aminek nem értem, hogy dőlhet be bárki is.

Az, hogy fizetsz és nem látsz célzott reklámokat, nem egyéb a vásárló megtévesztésénél. Szándékosan azt a látszatot keltik vele, hogy nem használják fel az adataidat, pedig de, továbbra is gyűjtik, továbbra is profilt építenek és azt továbbra is eladják harmadik félnek (csak épp nem online hirdetőknek, hanem mindenki másnak, a Cambridge Analytica sem reklámügynökség volt, ugyebár).

Miért nem lehet leírni azt, hogy Facebook, miért kell ráaggatni mindenféle gyermeteg jelzőt?

trey @ gépház

Nem értelek. Csak magyarul beszéltem, nem egyéb.

Azt megkérdezhetem, hogy arról mit gondolsz, hogy fizetni kell nekik azért, hogy ne sértsék meg a jogaidat? Merthogy ez volt a kérdés. Én abszurdnak tartom, ez számomra áprilisi tréfa kategória.

(Egyébként nem mintha elhinném egy szavukat is, kizárt dolognak tartom, hogy akik fizetnek, azoknak az adatival a továbbiakban ne kereskednének. Sőt, mostantól majd jól hozzácsapják a bankszámlaszámukat is a profiljukhoz, úgy drágábban lehet eladni...)

" arról mit gondolsz, hogy fizetni kell nekik azért, hogy ne sértsék meg a jogaidat"

Az enyémeket nem sértik.

Te meg mész hozzájuk, hogy a tiedet sércsék.

 

"Nyuszi, nyuszi, te már megint..."

"Normális ember már nem kommentel sehol." (c) Poli

Hát ez egy igen épületes, konstruktív hozzászólás volt, ami megcsillogtatta a hozzászóló intelligenciáját és értékes tudással gyarapította a közösséget. Köszönjük!

Az aláírásod elég beszédes, javaslom, olvasd el, majd gondolkodj el azon, amikor ilyeneket kommentelsz...

Nem érted. Itt nem erről van szó, hanem a Te példáddal élve, azt mondják, ha fizetsz, akkor megígérik, nem fogják ellopni a telód (de csak ígéretet kapsz a pénzedért, amit aztán vagy betartanak, vagy nem, és semmilyen kontrolod nincs efelett).

A példád azért is sántít, mert a telefon önmagában nem minősül törvényvédett személyes adatnak, míg amivel a Meta kereskedik, az igen. Például ha valaki a bankkártyád adataival kereskedik, az akkor is bűncselekmény, ha te önként adtad oda neki (mondjuk mert nem törölted le a telóról).

Namost ennek sok vetulete van.

Az egyik, hogy alapvetoen sokat tudsz tenni az adatgyujtes ellen:

- mobil app uninstall - browser -bol ugyanolyan jo, csak nem gyujt adatot folyamatosan es telefonal haza;

- firefox hasznalata - ez tud szeparalt cookie jart, igy a facebook gombokkal nem tudjak kovetni a bongeszesedet majdnem teljes egeszeben

- firefox security-t maxra kapcsolni; 3rd party cookie-t kiiktatni teljesen

- bongeszobol facebook-ot mindig privat ablakban, ujra belepve. Ez egyreszt neheziti a tracking-et, masreszt mivel maceras belepni, tenyleg csak akkor teszed, ha muszaj, ami hatalmas segitseg a doomscrolling-rol valo leszokasban.

Nekem nem kell mondanod, nem vagyok fenn egyik szociális hálón sem, nem használok mobil appokat, kizárólag privát ablakban, alapból letiltott JS mellett böngészek, és bizonyos oldalakat még layer 7-es tűzfalból is tiltok. Na de az átlag felhasználó nem ilyen.

A kérdésem arra vonatkozott, hogy tegyük fel, a Meta egy korrekt, tisztességes, becsületes cég, aki gondosan vigyáz az adatainkra (értsd: nem rángatták a kongresszus elé, nem büntették meg 5 milliárd dollárra adatokkal való visszaélésekért, és soha nem is szivárgott ki tőlük több, mint fél milliárd ember személyes adata), szóval bízhatunk a szavunkban, amikor azt mondják, ha fizetsz az opt-out-ért, akkor a továbbiakban nem árulják az adataidat.

Na de, ebben az esetben mi van azokkal, akik nem fizetnek? Az rendben van, hogy az ő jogaikat továbbra is megsértik? Ugyanis törvényileg előírt, ingyenes opt-out továbbra sincs, tehát a GDPR sértő magatartás továbbra is fennáll.

Magyarán, mennyire elfogadható az, hogy csak pénz ellenében hajlandók felhagyni a törvénysértő magatartással? (Mondom, nem hiszek nekik, de tegyük fel, hogy a fizetősöknek tényleg nem gyűjtik tovább az adatait.)

Tekintve, hogy egyszer már megbeszéltük, hogy az adataidat a fizetéstől függetlenül nem adhatja el

LOL, Te mégis milyen buborékban éltél az elmúlt 10 évben??? Számtalanszor bebizonyosodott, hogy de bizony eladja.
Igen, ez törvénytelen, ezért kapott 5 milliárd USD-s bírságot (!) a saját hazájában, és ezért (is) rángatták a kongresszus elé. Vagy erről nem számolt be az állami média, és akkor erről nem is tudsz?

Adatvedelmi jog szerint nincs kulonbseg a fizeto es a nem fizeto felhasznalo kozott. Ergo nem, vonatkozik rajuk a GDPR, es szerintem brusszelben mar gyartjak az aktakat az ugyhoz.

A gyakorlat sajnos az, hogy egy kis ceget siman megvagnak, kifizetik, ugy lezarva; a facebook a letezo legnagyobb falat, ami a GDPR szempontbol a birosag ele kerulhet, gondos elokeszites mellett is evekig fog tartani egy ilyen per.

Igen, ez valoban ugy tunik, mint bevett szokas.

De en ultem tobb milliard euro forgalmu ceg security-jenel, es elsokezbol megmondhatom, hogy nem csinaljak. Egyreszt, egy jobb cegnel kismillio entry point van a rendszerbe, mert annyifele felhasznalo akar annyifele mindent. Tipikusan kulonbozo, egymastol fuggetlen rendszerek, nem is egy adatkozpontban, kulon-kulon dev team-ekkel es PO/SM/PM -ekkel. Mukodore osszehozni ugy, hogy a dev-ek armanykodasai kozepette egyik se menjen szet sose, sok idobe, igy penzbe kerul. Kerdes, hogy a menedzsment belemegy-e, hogy erre penzt koltsenek. Tipikusan nem, mert a legtobb helyen akkora tobblet infot igazabol nem ad.

A masik oldal, ami fontosabb: jogilag eleg aggalyos. Ertem, hogy a meta nagyon erosnek erzi magat, mert USAban nincs kultusza a privacy-nek (most kezd, de lassan). EUban ilyet csinalni erosen szurke terulet. Ugye a GDPR kimondja, hogy szemelyes adatot csak akkor tarthatsz, ha arra az uzletmenethez szukseged van, es a felhasznalot tajekoztatni kell. Namost egy, felhasznalot egyedileg azonosito fingerprint a legszemelyesebb adat, a.k.a. "PII 1". A felhasznalo tudta nelkul ezt nem gyujtheted, 3rd partynak a felhasznalo engedelye nelkul nem adhatod ki.

Ezen okbol, bar termeszetesen a mai napig mukodik a browser fingerprinting, a valosag az, hogy a nagy cegek kozul kvazi senki se csinalja, inkabb amolyan damoklesz kardjakent hasznalatos hacker-konferenciakon.

Az van, hogy az adatokat - elvileg - azért gyűjtik rólad, hogy célzottan tudjanak reklámot küldeni neked, hisz nekik abból van hasznuk, abból üzemeltetik az oldalt. Ezt az adatgyűjtést támadta meg az EU, mert hogy ez eddig automatikus volt.

Most az lesz, hogy választhatsz három opció közül:

- Nem használod az FB-t, így megmaradsz abban a hitben, hogy nem gyűjtenek rólad adatot.

- Fizetsz, mint a katonatiszt, cserébe nem lesznek reklámok nálad, viszont azt ígérik, hogy nem gyűjtik az adatokat. (amit persze hiszi a piszi...)

- Nem fizetsz és így használod az FB-t, ekkor már ráutaló magatartással engedélyezed nekik az adatgyűjtést, ami innentől kezdve nem törvénysértő.

Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy az EU által megállapított bírság szimpla pénztarhálás, mert véleményem szerint aki regisztrál az FB-re, az eleve hozzájárul ehhez az adatgyűjtéshez....

Az van, hogy az adatokat - elvileg - azért gyűjtik rólad, hogy célzottan tudjanak reklámot küldeni neked, hisz nekik abból van hasznuk

Hát igen, ezzel a dajkamesével próbálják meg lenyomni az emberek torkán. Az igazság azonban az, hogy bármennyire személyreszabott, az online reklám sosem volt a valóságban nyereséges, a komoly lóvé mindig is az összegyűjtött adatok értékesítéséből származott.

A kételkedőknek javaslom, számoljanak utánna a következőnek (nyugodtan kérdezzék meg az ismerőseiket is):
1. hát reklámot tolnak az arcodba átlagosan egy héten? (500? 1000? Több?)
2. ebből hányra kattintasz rá? (heti 1-2? Vagy annyi se?)
3. ezeknek a kattintásoknak hány százaléka végződik tényleges vásárlással? (1%? Vagy annyi se?)
Na ugye, az online reklám hatásfoka valahol 0.01% alatt lehet a valóságban, így nem is lehet komoly haszon belőle.

Miért kéne beszélnem olyannal, akinek bevalottan az a szakmája, hogy átverje az embereket? Ráadásul akinek anyagi érdeke fűződik ahhoz, hogy a reklámok hatékonysága kapcsán ködösítsen meg hazudjon? Szerinted egy átverés haszonélvezője bevallaná valaha is, hogy átverésről van szó? Ugye, hogy nem.

(Őszintén mondom, én még nem láttam olyan reklámot, ami ne hazudott volna: a mekis burger nagyon nem olyan, mint a fotókon, kóláért nem jár vadászgép, a VW diezeljei sem éppen környezetkímélőek, a Red Bulltól sem kapsz szárnyakat, és a Dannon yoghurt "egyedülálló élőflórája" sem túl egyedülálló... folytassam?)

Igen, azzal egyetértek, hogy a legtöbb reklám hazudik. Ha belegondolsz, benne van a működésében: a jót kihangsúlyozni, a rosszat elkenni. Gondolj bele: ha te készítenél valamit, amit el szeretnél adni, te is reklámoznád, nem?

De: az internetes reklám mindig is hatékonyabb lesz, mint bármilyen más médiában, mert:

- Előállítása és terjesztése töredékébe kerül az egyéb médiumokénál
- Lényegesen nagyobb közönséghez tud eljutni
- Mérni és ez alapján értékelni is lehet a hatékonyságát, ellentétben a többivel
- Ebből következően fajlagos költsége alacsony, így kevesebb "rákattintás" is hatékonyabb lehet.
 

Az, hogy te magadból kiindulva azt gondolod, hogy nem hatékony, mert te még semmit sem vettél reklám hatására (legalább is így gondolod), az nem jelenti azt, hogy más ember is ugyanígy működik.

Gábor

> Előzmény: EU megállapította, hogy a Meta adatgyűjtése törvénysértő, ezért felszólították, hogy tegyenek ellene. Ez eddig tiszta, ezt nem kell magyarázni.

Értem egyébként az aggályaidat, de a konkrét cikkben nem ez szerepel, hanem az hogy "arra hivatkozva, hogy a Meta >>szerződéses<< jogalapra hivatkozva nem küldhet a felhasználóknak az online tevékenységük alapján kiválasztott hirdetéseket." Magyarul nem az adatgyűjtést kifogásolták meg, hanem a célzott reklámok küldését. Persze az indexből már a telexesedés előtt is kinéztünk ilyen "apróbb" értelmezésbeli csúszásokat, azóta meg főleg, szóval lehet, hogy ez a mondat nem helytálló.

Magyarul nem az adatgyűjtést kifogásolták meg, hanem a célzott reklámok küldését. Persze az indexből már a telexesedés előtt is kinéztünk ilyen "apróbb" értelmezésbeli csúszásokat, azóta meg főleg, szóval lehet, hogy ez a mondat nem helytálló.

Valóban nem helytálló, még véletlenül sem a reklámokkal volt bajuk, hanem a "data privacy violation"-al, meg hogy ezeket az adatokat átküldik az USA-ba, ahol már semmilyen EU-s jogi védelem nem vonatkozik rájuk.

Annyi igaz az index cikkben, hogy rá is vertek már idén januárban 390 millió EUR bírságot a Metára, csakhogy nem a reklámok miatt, hanem (kiemelés tőlem származik):

When GDPR came into force, the company changed the legal basis under which it processes user data by adding a clause to the terms of service for advertisements, effectively forcing users to agree that their data could be used. That violates EU privacy rules.

És az index arról is megfeledkezik, hogy idén májusban további 1,2 milliárd EUR-ós bírságot szabtak ki rájuk, ugyancsak "EU privacy rules infringement"-ért. A Meta azért csinálja most ezt a cirkuszt az előfizetéssel, mert állítólag így majd meg fog felelni a törvénynek (szerintem nagyon nem). Azt továbbra sem látom, mitől szűnne meg a törvénysértő magatartás a nem fizető ügyfelek esetében (és ha a fizetősöknél is tovább folyik az adatgyűjtés, akkor az ő esetükben sem).

Fekete-fehéren le van írva mindkét esetben, hogy a személyes adatok kezelése miatt ment a büntetés, csak az index szokás szerint hazudik.

Megjegyzés: a 390 milliós bírságról csak újságcikket találtam, így az nem feltétlenül mérvadó. A 1,2 milliárdos bírság linkje viszont közvetlenül EU hivatalos sajtóközleményére mutat, így az 100% authentikus és hiteles forrás, és abban csak a GDPR megsértéséről meg az adatkezelésről van szó, reklámokat még csak meg sem említi a szöveg.